És annyira otthon érzik magukat, hogy az űrhajókat rögvest fel is
ragasztották. A mennyezetre.
Sosem hittem volna, hogy az én
uram valaha is kimond egy ilyen mondatot:
- Hű, ez a lámpa annyira tetszik
nekem, vegyük meg!
Sokkal inkább ilyesmire
számítottam:
- Válaszd ki, amit szeretnél,
aztán majd én felfúrom!
Az igazság az, hogy engem a
lámpakérdés eléggé hidegen hagyott, sokkal inkább érdekelt, hogy betonosak a
szobák, hogy még nincs mosdónk vagy éppen konyhánk. Ezek mellett teljesen másodlagosnak
tűnt, hogy csupasz izzók lógnak a plafonról, végülis világítottak, és ez nekem
elég volt.
Életem párját viszont borzasztóan
zavarta a lámpahiány, és nagy energiákat fektetett a keresgélésbe. Aztán megint
csak úgy esett, hogy financiális korlátainkkal szembesülve leszálltunk a
földre, és ekkor egy jelentős akció keretében utánunk kiabált ez a lámpacsalád.
Nem
mondom, hogy nem tudnék szebbet elképzelni - pl. szerintem a fürdőbe nagyon
illene egy klasszikus kristály(utánzat) csillár-, ám emberem ragaszkodott az
ufólámpához, mondván, nem akarja folyton lefejelni a belógós búrákat. Hát,
mondott valamit, mindketten jó magasra nőttünk, és a gipszkartonnal egyenesített mennyezet miatt a
belmagasság az egész házban kisebb kicsit az átlagnál.
Így aztán két nagy ufó figyel a
nappali-konyhában, három kisebb az étkezőben, folyosón, fürdőben, és jutott egy
a legkisebb helyiségbe is, bár ez utóbbit még a régi lakásból hoztuk, és tán
nem véletlen, hogy már tíz éve is ezt választottuk. Ha dizájn-szempontból nem
is mennénk át egy lakberendezői vizsgán, világítás ügyileg sikerült nagyon
praktikus döntést hoznunk, ufóink egyenletesen, zavaró árnyékok nélkül, erősen, egyszóval remekül
világítanak.
Majd elfelejtettem, vannak már
kilincseink is! Eljátszottuk a két mérleg - és nekem még az aszcendensem is az, ójaj- ha kilincset keres című több hónapos
szappanoperát, ami végül ilyen szépségeket eredményezett.
Mit ne mondjak, alakulunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése