A bodza ideje

Azt hiszem, ha ki kellene választanom a számomra legkedvesebb ízt, a bodzát választanám. Nagyon szeretem. Tavalyig csak szörpként ismertem, de az elmúlt évben lekvárok formájában is üvegbe zártam a május illatát, ízét. Készült bodzavirágos alma, eper és cseresznye dzsem, mindhárom nagyon finom, de kedvencem mégis az almás változat, azzal harmonizál leginkább. A dzsemeket Dzsemfix-el készítem, a zacskón leírtaknak megfelelő gyümölcs-cukor arányokkal. A száráról lecsipegetett virágokat (10-15 tányér virág minden kiló gyümölcshöz) forrás után adom a gyümölcspéphez, még 2-3 percet forralom, majd üvegekbe töltöm.

Idén is szedtünk több kosárra való bodzavirágot, bevált lelőhelyünk van, gazdag terméssel, pár percnyire a falunktól. 

De nemcsak a virágokra érdemes koncentrálni, akár távolra nézünk, akár közelre, láthatunk valami szépet...

esetleg valaKi szépet...

Idén is került már bodzavirág lekvárba, tortába, száratottunk teának, és szörppel is próbálkoztam. 

Szörpöt most készítettem életemben először, de nem sikerült. Kevés cukorral terveztem (3 l szörphöz 0,5 kg), de míg a cukor hozzáadása előtt szinte csak a citrom íze érződött, után nagyon édes lett, íze pedig... enyhén poshadt bodzavirág. 

A gyerekekkel egyik délután bodzavirágos palacsintát is sütöttünk, nagyon picit lehetett érezni a bodza ízét, pedig tettem a tésztába bőven. Sebaj, pótoltuk bodzás eperlekvárral. 

Szeretek emlékezni erre a napra, ritkaság mostanában, de kivételesen nem nyírták egymást a gyerekek, nem vinnyogott senki,  nem engedték el a fülük mellett, ha valamit kértem,  Marci mesét olvasott Lackónak, viháncoltak a májusi esőben, én pedig egy egész álló napig jó anyának érezhettem magam...

Burkolás első felvonás

Múlt héten burkolók egész hada várta térdelőrajtban a járólapjainkat, de hiába. A kamion időben megérkezett, ám a speciális olasz logika szerint a mennyiség stimmelt, a szín viszont nem, és természetesen a mi lapjaink is Itália földjén maradtak. Remélem júniusban több szerencsével járunk. Mindenesetre már csak a burkolás és az ajtók választanak el minket attól az állapottól, amihez a szakemberek segítségével idén eljutni akartunk.

Hétvégén átlag húszpercenként mentem be a félig (se) kész fürdőbe gyönyörködni. Már nem betonon álldogáltam! A falon Zalakerámia, a padlón Grespania lapok, a kád egyelőre ytong burkolatban, és nem lesz a falon sem minta, sem díszcsík. Az lesz benne az attrakció, hogy nem lesz benne attrakció. A fejemben kicsit másként festett, de minél többet nézem, annál jobban szeretem.

A kamra a nemzetköziség jegyében nagyon olcsó és szép és jó lengyel lapokat kapott, és tökéletes lett. Külön dicséret jár az uramnak, aki kitalálta, hogy burkoltassuk le a lépcsőt is. Remek ötlet volt, nemcsak praktikus, de a beton után kész öröm takarítani.

Hétvégén le akartuk csiszolni, festeni és beszerelni ide a polcrendszert, ám kiderült, csak a szarka akart sokat. Naivan nem számoltunk azzal, hogy a sok év óta száradó, kezeletlen fa issza a festéket, akár a szivacs. Így aztán a vártnál jóval lassabban haladtunk, a maradék elemek az alagsorban várnak új arcukra. 

Mintha csak Ullmann Mónika csinálta volna…

sóhajtott fel az én uram, mikor leszedte a falról a nagyon sokadik fogast is. (Zistenit, el kellett volna hoznom az akkus csavarhúzót!) 

Tudjátok, arra a műsorra gondolt, amelyben az említett színésznő a semmiből, mondjuk uborkás üvegekből és gyümölcsös ládákból épít világítótornyot, de előtte még sok tízezer forint értékben vásárol a projekthez gépeket, szerszámokat, festéket stb. az egyik barkácsáruházban.

Elődeinknek láthatóan két szenvedélyük volt, egyik a totálisan hasznavehetetlen dolgok felhalmozása, másik pedig a fogasok felszerelése bármely szabad falfelületre. A kamrában például négy darab félméteres léc volt méretes dübelekkel a falra erősítve, és mivel a cheap and chic stílus jegyében dolgoztak, a lécekbe vert szögek szolgáltak akasztóként.

Na, ki viszi a Pinterestre?

Eddig nem foglalkoztunk a kamrával, a járólap kifogástalan állapotban volt, nem akartuk kicserélni. Miután azonban úgyis ki kell egyenlíteni az aljzatot, ezt a helyiséget is megszabadítottam a burkolattól. Nagyon jól kihasználható egyébként ez a néhány négyzetméter, plafonig be van építve, és lépcsőn (ez egyben a lejáró az alagsorba) lehet elérni a magasabb polcokat.

Nincs magas polc, csak tériszonyos Ember

A stabil fa polcrendszert le fogjuk festeni, és visszaépítjük, valamint a lépcsőre is egyszerű gres burkolatot tervezünk, ezt mégiscsak könnyebb lesz takarítani, mint a betont.

Maradt még néhány ajtótok, amit kiszedett az uram, én pedig tégláig levéstem a vakolatot körben. Könnyű munkának tűnt először, de sokat szenvedtem vele, valahogy nem akart engedelmeskedni a vakolat, de végül azért megadta magát.

És most jöjjön a nap fénypontja…. Dobpergés…. Emberem kiszabadította a bebetonozott Kandalló Kelemennét, amit egy kábel segítségével ledöntöttünk akár egy aktualitását elveszített szobrot. Taps, éljenzés.

Azután már csak annyira futotta erőnkből, hogy betoljuk a sarokba, a kőműves fiúk vitték ki végül a teraszra, ott várja, hogy kitaláljuk, mit hozzon számára a jövendő.

És ledőlt a bálvány...

Mindezeket és persze egy újabb hosszadalmas sitthordást, és söprögetést (mert mindig takarítunk is ám magunk után) vasárnap ejtettük meg. Az országot megbénító és főként az illetékesek számára teljesen váratlan hótakaró alól kievickélve szombaton csempét kerestünk, úgy tűnik ezt is és a beltéri ajtóinkat is sikerült végre megtalálnunk. Sikeres volt hát a legutóbbi hétvégénk.