Anya lefényképezel?

Lackó elaludt (végre,végre), mi pedig Marcussal kimentünk a buján zöldellő - sajnos már nem a haszonnövényektől- kertbe.

A krónikás

az elmúlt hetekben igencsak elhanyagolta feladatát, de csak mert egyéb fontos dolgaira kellett fordítania figyelmét és erejét.

Egyrészt erre:

Nagyon megtisztelő, amikor valaki bizalmába fogad, és részese lehetek élete egyik legfontosabb, és legszebb napjának. Minden esküvő előtt remeg a térdem, nagy felelősség ez...

Másrészt erre:

Otthon egyre több holmink állomásozik már, a házunkat hirtelen lakhatóvá nyilvánítottunk (bár még nem egészen az, de erről majd később), és pikk-pakk be is fogunk költözni.

Itthon is hasonló kép:

Ha van egy csöpp időm, csomagolok, Marci fiam segít, vagy éppen felháborodva közli, hogy keressek magamnak másik dobozt…

A vaksi fotós az ajtókat gründolja

Pár hete még úgy tűnt, nem lesznek ajtóink, kimerült a keret. Aztán a szél finoman elkezdett fújni, és például egy kedves család fényképezésének lehetőségét fújta felém. Régi ismerősök vagyunk, a pici fiút fotóztam már pocakban, majd kilenc naposan, csupa mosoly bátyját pedig 2,5 éves kora óta a születésnapokon, óvodai rendezvényeken. Szeptemberben iskolába megy. Őrület!

Egyre jobban tetszenek a fekete-fehér képek, ezekből mutatok most néhányat.

Amikor nem lát a fotós...

- De hát oda hajléktalanok járnak!
- Dehogy hajléktalanok, csak alkoholisták!

A fenti párbeszéd a húgom és a férje között zajlott, miközben a családi fotózásuk helyszínéül választott, kétségtelenül lepukkant viszont sok lehetőséget rejtő park felé gurultunk. Sógorom azért még megkérdezte, hogy kért-e tesóm valamiféle igazolást a part vendégeinek homeless, avagy alkesz voltáról, de végül teljesen üresen találtuk a vadcirokkal sűrűn benőtt, vadromantikus helyet.

Az Univerzum úgy gondolta, vicces lenne, ha némi szünet után több fotós lehetőséget is az utamba sodorna, ezzel egy időben pedig drasztikusan rontana a szemem állapotán. Már bő egy hete, ha akarom, ha nem, mindenféle alakzatok táncolnak a szemem előtti homályban, de ne legyek telhetetlen, hisz végre volt lehetőségem kipróbálni, hány éles képet sikerül lőnöm így félvakon.

Megmutatom néhány kedvencemet:

Kicsi kert

Két hete, mert már nagyon zavartak az ottani körülmények (is), hírtelen felindulásból nekiestem az előkertnek. Kigazoltam, metszettem, amit ugyan nem tudok, de a növények állapotát látva azt gondoltam, úgysem veszíthetek. Kivágtam két vadrózsa bokrot, több évnyi és több kosárnyi elszáradt hajnalkahajtást hordtam hátra, és meghagytam néhány tő valamit, amiről nem tudtam eldönteni, gyom-e avagy nem. Mostanra kiderült, persze, hogy az. A száraz hajnalkák alól néhány csenevész, kipusztulóban levő rózsabokor, az előző bejegyzésben már említett aranyvessző és jázmin, szívvirág, pünkösdi rózsa került elő, és egy nemtudommilyen nevű bokor, apró, helyes, rózsaszínű virágokkal. Egész jó állapotban van a méretes labdarózsa bokrom és van két kicsi orgonám is.

zöld labdák

a kezdő metsző túlélője

még egyszer a szívvirág

Szomszédnéni megelégedéssel figyelte a ténykedésemet, de még inkább az uramét, ahogy ásta ki a csatornához vezető árkot. Láthatóan nem nézte ki ezekből a városi népekből, hogy ásót vesznek a kezükbe. Aztán adtam neki egy szívvirág tövet, az uram pedig megtákolta kicsit a kerítését, ő pedig hozott nekünk süteményt. Alakul a jó szomszédság. 

a hátsó kertben továbbra is a pitypang az úr

Mérföldkő

Régóta terveztük, de mégsem szerettünk volna tartós fagyási sérüléseket szerezni, ezért csak az első igazán tavaszi hétvégén aludtunk a házunkban.

A padláson talált lécekből összeeszkábáltunk egy keretet, ami nem engedi szétcsúszni frissen beszerzett, szédítően (szó szerint, pedig egész nap szellőztettük) új szagú ikeás matracainkat, és berendezkedtünk a legkisebb tetőtéri szobában.

Vasárnap korán talpon voltam, de így is majdnem lekéstem az első napfelkeltét:

Lefelé jövet utamat állta egy virágzó barackfa:

Nem teszek fel találós kérdést, inkább elárulom, mit találtam a ház terméskő burkolatán: cseppkövet:

Aztán arra gondoltam, megmutatom nektek puritán szobácskánkat:

Azt hiszem erre az ágykeretre mondanák, hogy rusztikus:

Az első pillantásra ijesztő fal a kert utolsó nárciszainak háttereként nem is rossz:

Ez a gyönyörűség

sajnos még nem a mi kertünkben nő hanem cserépben, kedveseimtől kaptam nőnapra. 

Remélem,  visszacsalogatja a tavaszt.

Variációk egy témára

Családi fotózás

Marci kedvenc barátnője szüleivel egy panelrengeteg közepén levő óvoda udvarán. Szeretemképek...

Rendezgettem a képeimet...

„A magyar díszítmény nem tarkálló csokor, nem érzelmes vallomás, hanem a népvándorlás porán nőtt bokor, kiaszott legelők szélére zsúfolt erdőség, tarlók véghetetlen fakó izzásában az útszéli fa fekete árnyéka, a mezsgyék virágos élénksége, a hétköznapok hosszú egyhangúsága után a vasárnap öröme, a magyar sors sok megpróbáltatásában az erős jellem töretlen derűje. Csak nagy tisztelettel közeledhetünk hozzá" (Fáy Aladár, 1942).

Kiállítok sejehaj

Most mondhatnám, hogy hűdemenő lettem, mert három fotóm is szerepelni fog egy kiállításon. De az igazság az, hogy csupán a fotósképzés záróakkordja lesz a kiállítás, az egyik tanárunk galériájában, ahová minden hallgató három képpel nevezhet. Majd kidobolom az ismerőseim körében, hogy menjenek el megnézni, és ne felejtsék el beírni a vendégkönyvbe, hogy már csak BE képei miatt is megérte eljönni.

Azért jó érzés volt kézbe venni a kinyomtatott fotóimat, ez is egy újabb lépés, amit sikerült meglépnem.

Ivánka

Történt, hogy az egyszeri leány úgy döntött, hogy a fényképezésen keresztül kívánja önmagát megvalósítani. Az egyszeri leány élete párja pedig támogatta őt eme döntésben, mivel látta, hogy a multinál töltött napi számos óra után asszonykájába több hárpia költözik, mint amennyit el lehet viselni. Asszonyka meg is kaparintotta a családi fotómasinát, és barátoknak kezdett fényképezni, leginkább esküvőkön és leginkább ingyen. Mindenki boldog volt, mert asszonyka rájött, hogy ő bizony kreatív, megyeget neki a dolog, a sok gyakorlás, és a pozitív visszajelzések egyre tűrhetőbb képeket eredményeztek.

Aztán az egyik barátnője, aki történetesen óvónéni, lehetővé tette, hogy a csoportját fényképezze különböző ovis eseményeken. A szülők szívesen fogadták a képeket, különösen egy anyuka, aki második gyermekét várva megkérte a leányzót, készítsen róla pocakos fotókat. Aztán olyannyira elégedett volt az eredménnyel, hogy másfélhetes apróságát is megörökítettük egy borongós decemberi napon.

Köszönöm Andinak a csodálatos lehetőséget, a sok bíztatást, amivel hitet adott, hogy érdemes nekem ezzel foglalkoznom.