Új tető(k)

Ha precíz akarok lenni, csupán a héjazat cseréjét ejtettük meg tavaly február - márciusban, a nettó két hetes munka majd' egy hónapig tartott, vagy a rossz idő, vagy az anyagszállítás nehézségei okán.

Először a melléképület kapott új tetőt. Eredetileg onduline lemez borította, ronda is volt, be is ázott, és egyik tényen sem segített, hogy a réseket az uram purhabbal próbálta betömködni. Három év purhabozás után úgy döntött, keres egy profibb megoldást a hosszú házra - én csak így hívom, hisz a maga cirka nyolcvan négyzetméterével nem kicsi, szoktuk is mondani azért haladunk ilyen szélsebesen mert voltaképpen két házat újítunk.

Nem is írtam, hogy még 2014-ben a térkövezés után a hosszú ház is megújult. A vakolatlan fal egy helyen egy Nivával való hevesebb találkozás nyomát őrizte, és az ajtók is réges-régen megértek már a cserére. A falat kijavíttattuk, bevakoltattuk, színezve még nincs, majd a házzal együtt. A régi ajtók helyett először az uram akart újakat készíteni, majd belátta, hogy szabadidő és megfelelő szerszámok híján nagyjából mostanában lenne készen, ezért inkább rábízta egy lakatosra. Megvásárolt anyag nem ment kárba, lett belőle rózsafuttató, kapu a hátsó kerítésre, asztal a teraszra, satupad...

Előtte

Utána

Visszatérve a tetőre, a melléképület megvált az onduline lemeztől, helyette  cserepes lemezt kapott. Jellemző erre az időszakra, hogy akkoriban az álmaimban többször szerepelt egy Mr. Lindab nevű sétapálcás úr. Mr. Terrán nem, de az nem is hangzik olyan jól. Az onduline veszélyes hulladék, nem könnyű tőle megszabadulni, illetve könnyű, csak drága. Volt, aki nem problémázna a helyünkben, inkább elégetné (???), volt aki azt javasolta, ássuk el - mondtam, az ő telkén minden további nélkül, már hozom is az ásót. Ennyi ondoline legális megsemmisítése több százezer forintba kerül, így még egy darabig nézegetni fogjuk a hátsó kertben.
De legalább már eltakarja a kerítés, ami 2015 őszén készült el, nagyrészt az uram keze munkája, meg kicsit az enyém, a festés legalábbis.
 

Kora nyári udvar

A nagy házról levettük a barna Bramac cserepet, alatta műbőrt találtunk, komolyan, szerintem a régi Ikarusz-ülések ugyanebből az anyagból készültek. Az üléshuzat alatt jó sűrűn be volt deszkázva, így gyakorlatilag teljes párazárást értek el a tetőtérben, ami nem is probléma, amíg nem szigeteled és fűtöd.

Mi mindkettőt szeretnénk majd, ezért megváltunk a műbőrtől, deszkázástól, aztán az ácsok páraáteresztő fóliát tettek fel, és újralécezték, avagy lecezték, ahogy errefelé mondják.

A Szembe Bt napokig fűrészelte a régi tetőt, mostanában fűtünk vele

Attól féltem, a leszedett cserép örökkön örökké a ház előtt fog díszelegni, ugyan ki vesz meg ilyesmit, főleg ilyen sokat, ehhez képest az uram egy hét alatt eladta valamennyit.

Következett a csatornázás. Bontáskor két kukányi csuriz fészket (veréb egyébként, imádom az itteni tájszavakat, fogadjunk nem találjátok ki, mi az a tökös kukac például? )

Az új csatorna nem színes, mert egyrészt jobban tetszett a horganyzott, másrészt az uram jobban hisz a tartósságában mint a festett alumíniuméban. Szerettünk volna rá csatornadíszeket, a tetődísz gondolata is megfordult a fejünkben, aztán el is múlt, maradjon csak ilyen egyszerű, majd a vakolatot cifrázzuk.

A régi tető le volt kontyolva, ezt kiegyenesíttettük, ezzel és az új hódfark betoncseréppel egészen más, szerintünk sokkal barátságosabb külseje lett a háznak.

Kert felől

Utca felől

A tető projektből már "csak" a szigetelés van hátra, az ereszalja befejezése, leszedni a tetőtér lambériáit, gipszkartonozni, előtte az egészet kipakolni, aztán még a terasz tetejét is ki kellene cserélni...jó kis móka lesz!

Éjszakai műszak

Pacsirta vagy bagoly?- kérdezik a női magazinok roppant izgalmas tesztjei, és miután kitöltjük, rájövünk, hogy jéééé hát tényleg. 

Ami engem illet, ha hagynának azt hiszem bagoly lennék eredendően, de mivel nem hagynak kénytelen voltam valami hibriddé válni. Pacsiragoly. 

Talán egyetemista koromban kezdődött, hogy rájöttem, éjjel a kollégiumban csönd van (katolikus koliban laktam, semmi buli, semmi ivászat, semmi pasizás, legalábbis a falakon belül) lehet tanulni, kijárkálni a konyhába sajtos pirítóst készíteni, négykor lefeküdni, tizenegyig aludni. Vagy ha korábban van órám, üveges tekintettel bámulni az előadót. Annyira jól ment, hogy barátnémmal a műanyaggyárban is éjszakai műszakot vállaltunk, azért jobban fizetett a Meló-Diák, 150 Ft-os órabérért 12 órát álltam a szalag mellett, hajnal felé kicsit már félrebeszéltem. 

Ma már nem beszélek félre, és egészen jól letornáztam az alvásigényemet öt óra alá egy Julcsi-etetéssel megszakítva. Ha tartósan ennél is kevesebb jut, morcos leszek és türelmetlen. Valószínűleg rosszul zsonglőrködöm az órákkal, mert akárhogy igyekszem, a legtöbb lényeges munkához -főzés, mosás, vasalás, befőzés, varrás, ésatöbbi - este tízkor kezdek hozzá. 

Azért vannak különösen emlékezetes éjjeli kalandjaim, például azon a szombaton, mikor megtudtuk, hogy Julcsi megszületett, éppen a melléképület ajtóit festettem. Nyilvánvaló volt, ha most nem fejezem be, még hónapokig nem fogom, ezért aztán reflektorfényben mázoltam késő éjjelig, aztán ruhácskákat rendeztem, míg rám nem virradt. 

Az izgalomtól még zombulni is elfelejtettem, még szerencse, mert hát nem mindegy, az ember lánya milyennek látja először az anyját.

Itt épp az apját nézi, de tőlem sem ijedt meg

Azt sem felejtem el, mikor a homokozót készítette az uram szintén kivilágítva, 

Nem is értem, hogy sikerült vízszintbe hozni

de említhetném a levendulaültetést fejlámpával, vagy a terasz gyors ráncfelvarrását, ajtó- ablak- falfestést. Egy-két balszerencsés éjjel repkedő ízeltlábú beleragadt a festékbe, de most kivételesen nem számított, szülinapomra úgyis új ablakokat kapok.

A minap megint csak hajnalig fent voltunk, mert véget ért a magunknak kiutalt éves pihenő, és ünnepélyesen ismét belecsaptunk az építkezésbe. Az idei első nagy falat a tetőcsere lesz, de előtte még végezni akartunk minden nagy kosszal, sittel járó munkával a tetőtérben, szobák egybenyitása, falépítés, fürdőben csempe leverése, vakolás,betonozás. A tetőtérben eddig kényelmes káosz uralkodott, és mikor a kivitelező szólt, hogy jövő hét helyett már másnap reggel tudnak kezdeni, sikíthatnékom támadt. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy két szobát ki tudunk üríteni úgy, hogy utána még be tudjunk lépni a többibe. De ismeritek a mondást, nincs az a megrakott szekér, amire nem fér még fel.

Elmúlt tíz óra...főzök egy teát, bekapcsolok egy hatvanas évekbeli propaganda-filmet - Felmegyek a miniszterhez például - hátra van még egy utolsó simítás Marci jelmezén, majd neki állok sütit sütni a farsangra. Idén nem extrázok, nem készítek sünöket zizi tüskékkel, sem gyümölcstálat mint tavaly, csak sütök egy kis házi ropit,(így meglesz Lackó reggelije is) és csokis linzert. Utóbbit a karácsonyról megmaradt cukorgyöngyökkel díszítem a partihangulat kedvéért. Szeretem az ilyen éjszakákat...

Mintha csak Ullmann Mónika csinálta volna…

sóhajtott fel az én uram, mikor leszedte a falról a nagyon sokadik fogast is. (Zistenit, el kellett volna hoznom az akkus csavarhúzót!) 

Tudjátok, arra a műsorra gondolt, amelyben az említett színésznő a semmiből, mondjuk uborkás üvegekből és gyümölcsös ládákból épít világítótornyot, de előtte még sok tízezer forint értékben vásárol a projekthez gépeket, szerszámokat, festéket stb. az egyik barkácsáruházban.

Elődeinknek láthatóan két szenvedélyük volt, egyik a totálisan hasznavehetetlen dolgok felhalmozása, másik pedig a fogasok felszerelése bármely szabad falfelületre. A kamrában például négy darab félméteres léc volt méretes dübelekkel a falra erősítve, és mivel a cheap and chic stílus jegyében dolgoztak, a lécekbe vert szögek szolgáltak akasztóként.

Na, ki viszi a Pinterestre?

Eddig nem foglalkoztunk a kamrával, a járólap kifogástalan állapotban volt, nem akartuk kicserélni. Miután azonban úgyis ki kell egyenlíteni az aljzatot, ezt a helyiséget is megszabadítottam a burkolattól. Nagyon jól kihasználható egyébként ez a néhány négyzetméter, plafonig be van építve, és lépcsőn (ez egyben a lejáró az alagsorba) lehet elérni a magasabb polcokat.

Nincs magas polc, csak tériszonyos Ember

A stabil fa polcrendszert le fogjuk festeni, és visszaépítjük, valamint a lépcsőre is egyszerű gres burkolatot tervezünk, ezt mégiscsak könnyebb lesz takarítani, mint a betont.

Maradt még néhány ajtótok, amit kiszedett az uram, én pedig tégláig levéstem a vakolatot körben. Könnyű munkának tűnt először, de sokat szenvedtem vele, valahogy nem akart engedelmeskedni a vakolat, de végül azért megadta magát.

És most jöjjön a nap fénypontja…. Dobpergés…. Emberem kiszabadította a bebetonozott Kandalló Kelemennét, amit egy kábel segítségével ledöntöttünk akár egy aktualitását elveszített szobrot. Taps, éljenzés.

Azután már csak annyira futotta erőnkből, hogy betoljuk a sarokba, a kőműves fiúk vitték ki végül a teraszra, ott várja, hogy kitaláljuk, mit hozzon számára a jövendő.

És ledőlt a bálvány...

Mindezeket és persze egy újabb hosszadalmas sitthordást, és söprögetést (mert mindig takarítunk is ám magunk után) vasárnap ejtettük meg. Az országot megbénító és főként az illetékesek számára teljesen váratlan hótakaró alól kievickélve szombaton csempét kerestünk, úgy tűnik ezt is és a beltéri ajtóinkat is sikerült végre megtalálnunk. Sikeres volt hát a legutóbbi hétvégénk.

„Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Az építkezésnek hála folyamatosan bővül a szókincsem, olyan kifejezéseket ismerek meg, mint például mischung és padlopon.

Meséltem legutóbb, hogy házunk padlója, vagyis jelenleg az a szürke, poros izé, amin járunk, a legkevésbé sem egyenletes, több centis szintkülönbség detektálható akár szabad szemmel is. Mikor a ház épült, ez az ún. mischung réteg volt hivatott eltüntetni a beton aljzat egyenetlenségeit és ebbe az „ágyba” rögzítették a járólapokat csemperagasztó híján. Ezt az immár gidres-gödrös, laza, nem stabil réteget tervezte felszedni az én uram ezen a hétvégén.

Jött velünk az egyik barátunk is éhbérért dolgozni, de legalább finom volt a pizza, amit innen a faluból rendeltünk, mert itt pizzéria is van ám! És bár esetünkben irreleváns, de még fitness terem is van, komolyan, bár eddig csak kívülről láttam, és ahogy magamat ismerem, ez így is marad még jó ideig.

A két fiú mindenekelőtt varázsolt nekem világosságot a padlásra, mert birtokba akartuk venni azt is, azaz rám várt a lomtalanítás. Sajnos szombaton nem volt nálam fényképezőgép, pedig megért volna néhány fotót az ott uralkodó ijesztő kupi. De legalább egyetlen döglött állattal sem találkoztam, bár egy nagyobbacska, valaha jobb időket látott moncsicsit először annak véltem. Volt ott minden, régi tankönyvek, játékok, ruhák, borosüvegek, harmincéves „Bárány legel a réten, választ várok a héten” borítékok stb. Mindez ömlesztve. Mire mindent lehordtam, lepókhálóztam, összesöpörtem a galambpotyadékot és a darázsfészkeket, igazán otthonos lett a padlás. Erős és igényesen ácsolt, még szigetelt is a tetőszerkezet, a padozat pedig deszka. Egy hibája van, hogy alacsony, csak kétrét görnyedve tudtam közlekedni, így is minduntalan bevertem valahová a fejemet, hátamat. De nagyon örülünk neki, hogy a tetőtér fölött van ez a jól kihasználható, remek kis padlás.

Találtunk itt egy halom faanyagot is még az építkezésről, főleg lambéria és parketta maradékokat. Ezeket lesöprögettem, és méret szerint szortírozva rendbe tettem.

A fiúk pedig az egész házban felverték ezt a nyavalyás mischung réteget, és az egészet kitalicskázták a sitthalomra. Jó, hogy egy mondattal elintézem, pedig több órás munka volt.

Mindeközben ideiglenesen megőszültek, de legalább nem vergődtek felriasztott molylepkék a hajukban és nem húztak pókhálóköpenyt maguk után, mint én.

eme nagyszerű, mischungba ágyazott lelettől fosztottuk meg a jövő régészeit

Délután elérkezett a kandalló jobblétre szenderítésének ideje. A korábbi nappaliban állt, praktikusan az egész házat lehetett vele fűteni, de nem illett bele a terveinkbe, és igazából nem is tetszett nekünk. Túlságosan nagy volt, mészkővel burkolt, kormos, és nekünk egy kicsit flancos. 

géppark

Emberem úgy tervezte, rácsapnak egyet-kettőt Samuval (háztartásunk legnagyobb kalapácsa) bedöntik a mészkövet, kiszedik a samott téglát, aztán megyünk haza. A rácsapásban nem is volt hiba, ám a mészkő tömbök alól előbukkant egy ilyen:

kiszabadított acélóriás

A hazamenés tehát váratott még pár órát magára…

Apa, anya épít házat… Marcinak!

Fiókánk szerint ezért lépünk le minden szombat hajnalban (aktuálisan fél ötkor keltünk, nem vagyunk normálisak), muszáj hát megfelelnünk az elvárásoknak.

Szombaton délelőtt három építőanyag forgalmazó üzletben jártunk, és ugyanennyi alkalommal tévedtünk el a körforgalmak városában. Keresgéltünk csempét, járólapot, ajtókat, radiátorokat. Az eredmény sajnos elég siralmas lett. A nappali-konyhába szánt járólap dolgában elég könnyen dűlőre jutottunk, sikerült küllemben, árban, minőségben elfogadhatót találnunk. Aztán kb. ennyi. Megnéztünk huszonötezer féle falicsempét, de egyik sem kiabált utánam, hahó én vagyok az igazi. Megnyugtató viszont, hogy legalább a számunkra megfizethetetlen kategóriából sem. Szaniterek terén ugyanez volt a helyzet, az ajtóknál dettó. Ez utóbbiból kaphattunk volna olcsón gyenge minőséget, jó drágán pedig kicsivel jobb, de még mindig gyenge minőséget, amik ráadásul nem is voltak szépek. Mindegy, végül is van még időnk keresgélni, csak örültem volna a meglátni és megszeretni csodájának, vagyis leginkább annak, ha nem kellene sok-sok órát töltenem a bemutató termekben való kapd el a gyereked játékkal nézelődéssel.

Apa és anya a hétvége további részében házépítés helyett archeológiai vizsgálatokat végzett, a vízrendszer feltárását tűzve ki célul. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ragaszkodnunk kell az eddig is alkalmazott sufnituning módszerünkhöz, ezért aztán triumvirátusom a vésővel és kalapáccsal ismét munkába kezdett. Most éppen a vízszerelés mélységeit kutattuk, méghozzá igen óvatosan, kézzel, mert immár van víz a házban, és nem szerettük volna, ha nem a csapon, hanem mondjuk egy csövön ütött résen keresztül próbál távozni. 

véstünk kicsit...

Jah, a folyóvíznek köszönhetően a komfortérzetem hihetetlen mértékben megnőtt, nem kell már az ébredező kert szépségeivel ismerkednem, bár a csendes magány sem kivitelezhető, miután a legkisebb helyiség ajtaját (is) tokkal egyetemben eltávolítottuk.

aztán még egy kicsit...

Szóval megpróbáltunk rájönni merre futnak a vízcsövek - természetesen nem mindig a logikusnak gondolt irányba - és szépen, lassan kiszabadítottuk őket a falból.

aztán már sokat...

Az uram közben nagyon ráérzett az „építkezős ember” szerepére, csak úgy próbaképpen felverte az aljzatbetont a fürdőben, és mivel ment neki, tervezi, hogy megcsinálja az élet-térben is. Jó is lesz, mert a házunk ismét csak vicces kedvében volt, és falak kibontásával a plafonhoz hasonlóan a padlón is több centis szintkülönbségek kerültek napvilágra. 

a Tiszta udvar, rendes ház táblára még várni kell

Biológus gyerek vagyok

Nem lombikban születtem

XY kromoszómák

keverednek énbennem

Több versszakkal nem terhellek benneteket e meglehetősen szexista, férfiközpontú, a ’60-as évek elején született és egy bizonyos embertípus által országszerte dudorászott nótából. Ifjú koromban öt évig én is eme embertípushoz tartoztam, aztán másfelé terelt az élet, de, mint látjátok, a lényeg megmaradt.

Az egyetemi évek alatt kiérdemeltem a Villámpipettázó nevet, amit konkrétan a szerves kémia gyakorlatoknak köszönhettem, mert a munka-párom, legalábbis elmondása szerint, még fel sem fogta a feladatot, mikor én már, pik-pik-pik, bele is csorgattam a megfelelő szereket a megfelelő edényekbe.

Ennek az egész történetnek csupán annyi köze van a mostani bejegyzéshez, hogy az uram megtisztelt a Villám-csempeszedő névvel, miután múlt vasárnap, pik-pik-pik, megszabadítottam a házat az összes járólaptól (kivéve azt a néhány ragaszkodót a WC-ben, de rövidesen azoknak is végük) emberem alig győzte kifelé talicskázni.

csempetenger

hajó a csempetengeren

A héten befejeződtek a villanyszerelési munkák, és tovább dolgoztak a kőművesek. Egy régi ház mindig tartogat meglepetéseket, és sajnos általában nem olyanokat, amik pénzt hoznak a konyhára. Nálunk pl. kiderült, hogy az egybenyitott helyiségek mennyezete nincs ám egyvonalban,  2-3 centis eltérés van köztük. Ezért aztán gipszkarton álmennyezetet kap az élet-terünk. Kint volt a víz-fűtésszerelő is, tegnap megkaptuk az árajánlatot, amit, miután az enyhe szívrohamból magunkhoz tértünk, még emésztenünk kell…

Ezen a hétvégén legalább az egyik napon normálisan fogunk kinézni, és nem polár pulcsiban, összeragadt, portól ősz hajjal, bakancsban prezentáljuk a melós divatot. Belepillantunk ugyanis a házfelújítás egyik legjobb részébe: csempét és járólapot fogunk nézegetni. 

decemberig már nem szeretnék ilyen sapkákat látni

Ott volt a szomszéd, a kőműves, a villanyszerelő…

Múlt szombaton a tél még egy utolsó hörgéssel megmutatta, mire képes, ha nagyon nekidurálja magát. Először csak szállingózó, majd egyre inkább szakadó hóesésben autóztunk, aztán a házunk felé kanyarodó lejtő aljánál megtorpant járgányunk, és közölte, hogy ő aztán itt fel nem megy. Élvezetes volt visszatolatni a főútra úgy, hogy két oldalt az árkok annyira tele voltak hóval, hogy csak sejteni tudtuk őket. Szerencse, hogy a házunk megközelíthető egy kevésbé meredek, bár hosszabb útvonalon is, meg is közelítettük, de a kapun már nem tudtunk bemenni. A feljárón alul jég, rajta hó, a kerekek pörögnek, a kocsi keresztben az úton… Az udvar rumlis voltának előnyeit már többször megtapasztaltuk, találtunk hasznos holmikat, fát, téglát,drótot és most példának okáért a kandallóból kiszedett hamut. Isten áldja, aki nem dobta ki, mert így bejutottunk az udvarra nem egészen öt perccel azelőtt, hogy egy HÓKOTRÓ végigtolta az utcát. Az autópályán töltött kilométerek alatt egyetlen hókotróval sem találkoztunk, ebben a falusi kis utcában pedig reggel nyolckor tiszta az út. Tetszik.  

Beszélgettünk kicsit Szomszédnénivel, aki kulcsaink őrzője, és összekötőnk az építőkkel, aztán szemrevételezhettem a múlt heti munka eredményét (az uram volt a háznál hét közben is). 

a ház a szokásos hűvös hangulatban várt bennünket

A kőművesek jó munkát végeztek, állnak az új falak, zömük be is van vakolva. Van két új szobánk, beépítették a boltívet, kialakítottak két falfülkét. 

 nagyobb háló

kisebb háló

A feleslegesnek ítélt ablakot befalazták, az előszobát megnagyobbították, lezárták a lépcsőházat. 

a lépcsőház fala, a majdani családi galéria helye

A nappaliban állnak a Nagy Szekrény falai, és amiért az uram legjobban izgult, egy gerenda elhelyezésével megnyitották a főfalat, van már élet-terünk. 

nappali a konyha felől

a Nagy Átjáró

Bár még csak szürke falaink és üresen tátongó ajtónyílásaink vannak, de egyre jobban és otthonosabban érzem én is magam a házban, ahogy szépen olyanná válik, ahogy elképzeltük.

Délelőtt megérkezett a villanyszerelő a fiával, és egészen késő délutánig szinte megállás nélkül dolgoztak. Azt hittem, mivel az adásvételit hónapokkal ezelőtt aláírtuk, és az eladók bármikor ideadták a kulcsokat, ha kértük, volt időm megtervezni az otthonunkat. Most kiderült, nem elég összegyűjteni töménytelen mennyiségű inspirációs fotót az internetről, mert ha például a mesterember megkérdezi, hogy áruljam el, hová tervezem a villanytűzhelyt, akkor csak pislogok, és ilyen elmésen válaszolok:

- Öööö, fogalmam sincs.

Szeretettel üdvözöltem megszokott kis kalapácsomat, és míg az uram a fürdőbe vonult, én gyakorlatilag az egész napot a vécében töltöttem. Nem tudom, mivel ragasztották oda azokat a csempéket, de a nap végére még mindig volt belőlük a falon. A végén már bánja a fene alapon vakolattal együtt szedtem le, de volt, ami így sem adta meg magát.

Emberem közben felszedte a fürdőben a járólapot és megszabadított minket a lila kád, és a halvány rózsaszín mosdókagylók látványától.

Délután jött a kivitelező, és megbeszéltük a jövő heti programot. Nagyon flottul megy minden, nem erre készületem, de nem mondhatnám, hogy bánatos vagyok miatta.

Nem szokta a cigány a szántást

Jómagam mostanáig nemigen forgattam kalapácsot, hacsak nem diótöréshez,  így aztán a második kőműves-inasként töltött hétvégém után még mindig kissé összetörtnek érzem magam. Ugyanakkor végtelenül büszke vagyok, mert sikerült elvégezni mindent, amit elterveztünk.

Vasárnap kettecskén mentünk otthonról haza a kellemes öt fokba . Alig érkeztünk meg, hívott az építő, hogy itt vagyunk-e, mert ha igen, tíz perc múlva nálunk lesz a villanyszerelő. Ott is volt, és rögtön munkához látott. Először sietve áramtalanította az egész házat, majd megbeszélték az urammal, hogy valamennyit visszavarázsol, főleg a hétfőn érkező kőművesek miatt, de mi is örülnénk, ha például működne a flex. Egy-két dekoratív zsinór és hosszabbító segítségével meg is oldották a problémát, jövő hétvégén pedig emberemmel újrakábelezik az egész házat, mivel a központi kábelkorbács a megnyitni kívánt főfallal együtt el  fog tűnni. A régi nappaliból két szoba lesz, itt át kell helyezni egy mennyezeti lámpát, egy másik helyét kialakítani, konnektorok helyét megtervezni, stb. Mialatt ők megbeszélték a tennivalókat, én levertem a maradék csempét a fürdőben, és ismét percekig gyönyörködtem a rendkívüli lila színű kádunkban.

aranyrudakat nem, csak a treff királyt falazták be az elődök

Délután elkezdtük kivésni a Nagy Nappali Szekrény téglaoszlopainak helyét. A ház építői nem spóroltak a vakolattal, legalább másfél centit kellett leverni, hogy előbukkanjon végre a tégla. Az uram flexel végigszaladt a megrajzolt vonalakon, azután, mikor már nem láttunk a portól, és vályogot köptünk, jöttem én a vésővel és kalapáccsal. Gyakrabban kellene vakolatot vésnem, csodás karizmaim lennének. De jelenleg csupán akkorák, mint egy mókusé, viszont külön-külön érzem mindegyiket. Emberem kivéste a bergmanncsövek helyét is a falban, be is csövezte, az építőknek már csak vakolni kell. Nem hittem, hogy ilyen sokáig fog tartani, este tíz is elmúlt, mire végeztünk, kihordtuk a sittet és felsepregettünk.

kész a vésés kb. egyharmada

HH Hétfőn már dolgoztak az építők, hétvégére állni fognak az új falak. Megy ez.

Leomlott estére

Az uram már úgy mondta: hazamegyünk, mikor szombaton kora reggel az autóban ülve éppen dupla adag kávéval próbáltam lelket verni magamba.

Ezúttal egy kedves barátunk is velünk tartott, mert úgy véltük, a falbontáshoz nem árt a férfierő. Hát nem is. Van abban valami morbid, ahogy egy egészen vállalható kinézetű házat módszeresen romhalmazzá változtatunk …

Míg a fiúk a falat gyengítették, én elkezdtem óvatosan felszedni a parkettát a hálóban, ami a leendő nappalink része lesz. Vigyázva kellett dolgoznom, mert a parkettára még szükségünk van, a majdani szobákban fogjuk felhasználni pótlásra. Néhány csíktól eltekintve szerencsére jó állapotban van, egy csiszolás, lakkozás, és olyan lesz, mint újkorában. A fiúk közben meggyengítették a falat, majd alulról felfelé haladva kiütögették a téglákat. Ebédig kitalicskázták a sittet és kinyílt a nappali-konyha tere.

hívogató enteriőr

Mikor délután megérkezett az építési vállalkozó, igencsak meglepődött, nem hitte volna, hogy ennyire visszük.

Gyors megbeszélés, némi alkudozás és tenyérbecsapás után folytattuk a munkát. Mivel már úgyis annyira jól ment, a fiúk kiütöttek még egy falat, megnyitva a lehetőséget egy normális méretű - vagyis ahol egynél több ember is elfér egyszerre - előszoba kialakítása előtt. Emellett még megszüntettek egy boltívet. 

terjeszkedő előszoba

volt nincs

Közben én felszedtem a parkettát, és lekalapáltam a járólap szegélyeket. A járólapok felszedését végül mégsem kezdtük el, a következő hétvégére halasztottuk, mert sürgősebb munkáink akadtak.

Kicsit felgyorsultak ugyanis az események, a kőművesek ezen a héten már jönnek építeni. A nappaliba tégla polcrendszert terveztem és az oszlopok helyét mi véstük bele a vakolatba élőmunkát spórolva az építőknek és egy kis pénzmagot magunknak. Szombaton csak az oszlopok helyének kijelöléséig jutottunk és mivel nem volt kéznél egyetlen 270 centis vonalzó sem, először egy deszkával, majd egy függönykarnissal szerencsétlenedtünk. Amellett, hogy sokat nevettünk, igencsak hasznosnak bizonyult magunkra vállalni ezt a munkát, mert kiderült, hogy megfeledkeztünk a függőlegesen futó fűtéscsőről és az eredeti méretezéssel az egyik oszlop pont erre kerülne. Márpedig a csőnek az oszlopközben lenne a helye, hogy azután el tudjuk rejteni. Így aztán elértük, hogy a szekrényt ábrázoló freskónk kezdett nehezen értelmezhetővé válni az áthúzott és újrarajzolt, véletlenül sem egyenes vonalakkal, másrészt a fáradtságos nap után éjjel nagy örömömre még milliméterpapíron új felül- és elölnézeti tervet is készíthettem a vállalkozó számára.

És még valami. Mikor megérkeztünk, a ház előtt el volt tolva a hó. Múlt hétvégén elsepertem, de azóta bőven volt utánpótlás. Nem tudjuk, ki volt ilyen figyelmes, de azt hiszem, ez sokat elárul a szomszédságról…

Dobd ide a kalapácsot!

Avagy kőműves-segéd lettem én.

A legutóbbi volt az első hétvége, amit az éjszaka kivételével a házunkban töltöttünk, miközben Marcinkat anyósom kényeztette.

Az egyik szobát kineveztük bázisnak, ezt egészen jól befűti az a két villanyradiátor, amit a volt tulajdonostól kaptunk, csak úgy, figyelmességből, és addig használhatjuk, amíg szeretnénk. Nagyon hideg van egyébként a házban, bár ha azt nézzük, hogy két éve nem volt befűtve, az öt fok nem is olyan rossz.

Egy másik szoba pedig raktár lett, ide behordtunk minden örökölt bútort, a kamrában talált használható edényeket, befőttesüvegeket, terítőket stb. Az uram szétszedte a konyhabútort, kivette a beltéri ajtókat, leszerelte a lépcső korlátját és ezeket is felcipeltük a raktárba.

RR tornája kutyafüle az egész napos lépcsőmászáshoz képest, főleg ha közben tölgyfa széket húzol magad után. Az öt fok pedig nem is tűnik hidegnek, ha az ember lánya a hét utolsó napját, ahelyett, hogy megpihenne, csempeveréssel tölti.

Gondoltuk, spórolunk kicsit, és amit tudunk, ill. amire jut időnk, megcsinálunk mi magunk. Ezért aztán az én uram a kezembe nyomott egy vésőt és egy kalapácsot, aztán ment lebontani a kandalló beton padját a nappaliban. 

egyszervolt padka

 itt majd ajtó lészen

Én pedig szépecskén lekalapáltam az összes csempét a konyhában és a fürdőszoba kétharmadát. Emberem délután kikötötte azokat a lámpákat, konnektorokat, amik útjában lennének a bontásnak.

aznap éjjel  csempékről álmodtam...

és lila kádról

Időközben kaptunk egy árajánlatot is a bontásról, ami enyhén magasabb az ingerküszöbünknél, ezért a jövő hétvégét is kopácsolással fogom tölteni, befejezem a fürdőt és nekiállunk felszedni a járólapokat. A konyha padlóján ugyanaz a csempe van, ami a falon és mivel a fürdőben elég könnyen feljött az a pár lap, amit megpróbáltuk, remélem, máshol sincsenek jobban lerakva. Ezután pedig megpróbáljuk kiszedni a terveink útjában álló válaszfalakat. 

ez például útban van