A pincétől a padlásig

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, kitakarítottuk a házat a pincétől a padlásig, vagyis inkább - ahogy az uram fogalmazott – elértük a  koszos, de már nem mocskos állapotot.

Kezdem a melléképület padlásával, az kifejezetten jól néz ki szerintem. Itt is találtunk egy, s mást például újabb mosdókagylót és vécécsészét, törött szánkót, rendszámtáblákat, az uramban még mindig pislákol a remény egy elrejtett Pannóniát illetően. Lomtalanítás után a szanaszét heverő tetemes mennyiségű faanyagot rendbe tettük, lepókhálóztam, összesepregettem, így már egészen barátságos. Nagyon tetszik, ahogy annak idején bedeszkázták.

A pincében levertük a hámló vakolatot, amit aztán vödörszámra hordtunk ki. Ahol volt, felszedtük a linóleumot, elkorhadt szőnyeget, alaposan kiszellőztettünk, már nincsen dohos szag. 

Tudom a képek elég rémisztőek, biztosan azt gondoljátok, ezek sem voltak normálisak, amikor ezt a házat megvették. Az alagsor, ha nagyobb eső esik, ázik, de közte és a földszint között van szigetelés, így felfelé már nem jut a vízből. De nincs mese, le fogjuk szigetelni az egészet, és nagyszabású tereprendezést tervezünk az udvaron is. Viszont van egy óriási plusz területünk, csak győzzük majd kihasználni. Szóval képzeljétek el az alagsort újra vakolva, fehérre festve, mondjuk bézs greslapokkal burkolva. Ugye így mindjárt más?

Kazánház. A bal oldali szörny becsületes neve karborobot, működik is állítólag, de még nemigen mertem a közelébe menni.

Kazánház 2.  Hangya énünk elkezdte gyűjteni a fát télire.

Mosókonyha volt, még nem tudjuk mi lesz belőle, nem szeretem annyira a mosást, hogy külön helységet  kapjon.

Alagsori "nappali", betonos zsákokkal, darabjaira szedett, korhadt szekrénnyel.  Itt  bár még magam sem nagyon hiszem, de egyszer műterem lesz. 

Az uram majdani műhelye. Ez a fal kapott eső és szennyvizet, utóbbitól  mentesült, immár a csatornába kerül, ami oda való.

Egyelőre szúapartman, de itt lesz majd a terasz növényeinek téli szállása.

Egy zsák beton mindig jól jön

Ezen a hétvégén az uram egyedül volt kénytelen háztűznézőbe menni, mert az anyukája, aki vigyázott volna Marcira sajnos megbetegedett. Kérdezték többen egyébként, hogy a munkát, amit mi végzünk, miért nem bízzuk a mesterekre, és ha már nem bízzuk, mit keresek én ott a véső és kalapács végén.

A válasz egyszerű. Egyrészt, mert a megspórolt pénz így tényleg számottevő, és hát valamiből ki kell fizetni azt az akciósan plusz viccesen alkudva is brutál drága járólapot.  Másrészt pedig azért is, mert olyan jó hajnalok hajnalán kávés termoszt szorongatva beleautózni a giccses napfelkeltébe, megbeszélni, amire hét közben nem jutott idő, azaz kb. mindent. Nem is beszélve a hazautat, amikor teli torokból Charlie-t avagy Zoránt éneklünk (te jó ég, ennyire öregek lennénk?), nehogy emberem el találjon aludni a volán mellett.

Hiányzik, na.

Viszont büszke is vagyok magamra, hogy nemcsak dísznek vagyok a portán, nem mintha bármi díszéül szolgálhatnék, de fóbiám ellenére például múlt hétvégén be mertem menni a potenciális egértanyára szelektálni. Ide eddig csak befelé pakoltunk, a szisztémánk szerint először lomtalanítsuk a házat, aztán majd meglátjuk, és olyannyira sikeres voltam, hogy immár LÁTSZIK, hogy csökkent a lomok mennyisége. Cserébe háromszor fordulva degeszre tömtük a faluszéli szelektív papírgyűjtő kukák egyikét. Majd valaki egyszer elmagyarázza, miért jó megőrizni a helyi hetilap valamennyi számát 1995-től kezdődően, a hasonló korú reklámújságokról nem is beszélve.

Közben, mint az amerikai hajléktalanok, egy vashordóban tüzet raktam, ahol elégettem a szelektívbe nem való papírhulladékot, úgymint a munkások által otthagyott zsákokat, szakadt kartondobozokat, és a többi.  Eszembe jutott, gyerekként mit nem adtam volna, ha egész nap tüzeskedhetek, így mindjárt nem zavart annyira, hogy „szépre száll a füst”.

Mindemellett pedig végre-végre teljesen lomtalanítottuk a házat, kitakarítottuk a pincét, és a melléképület padlását is. Találtunk érdekes dolgokat, például azóta is töröm a fejem, miként gondolták hasznosítani azt a több műanyag zsáknyi betont (nem viccelek, beleöntötték a zsákba a betont) amit a kazánházban és más helységben is tároltak.

A virágok majdani téli lakhelyéül szolgáló helységben valódi szúkolónia dorbézol, lehet hallani, ahogy lakmároznak, így az itteni polcrendszernek sajnos búcsút kell mondjak, de legalább megvan mivel fogjuk elvégezni a próbafűtést.

Képeket is hozok hamarosan, csak felébredt a főnököm, és át kell adnom a gépet a Vakondnak. Közben becsempészek egy kis Dévény tornát, nehogy már haszontalanul teljen az idő...