A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lackó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lackó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 30., péntek

Névnap, Szélkirálynő, piskóta

Tegnapelőtt és tegnap Lackó névnapját ünnepeltük. Bizony két napig, mert június 27-én, mint minden kedden Budapestre utaztunk DSGM terápiára, és aznap már nem lett volna időm sütni, készülni, ám óra után meglepetés névnapi kirándulást terveztem a fiúknak.
Reggel kilencre jár Marci Dévény-tornára, általában az uram visz minket autóval, utána, amíg nem végez a munkahelyén, mienk a nap.

Lackó napján elbuszoztunk tehát a Szent Gellért térre, ott pedig hajóra szálltunk - a BKK hajó félóránként közlekedik - és ahogy Marci fiam mondta, már szeltük is a habokat egészen a Batthány térig.


A fiúk a kánikula ellenére nagyon élvezték az utazást a Szélkirálynőn, mert persze így nevezték el. Figyelték a vizet, hogy úsznak-e körülöttünk cápák, vagy legalább egy óriáspolip.


Nézd, anya, egy lányhajó!

 A Lánchíd a szemükben Sárkány-szorossá változott, az Országház Jégvárrá, egy szemben elhaladó hajó Aranyvadásszá, és néhány fekete sirályt is látni véltek körözni a Vár fölött.

Kilőtték a kék petárdát, gond nélkül keltünk át a szoroson.

Ne mondjátok, hogy ti nem látjátok a fekete sirályokat!

Jégvár


A fentiekből látszik talán, hogy Berg Judit nagyszerű története Ruminiről, az utcagyerekből hajósinassá lett kisegérről az én gyerekeimet is elvarázsolta. Lackó még csak három éves és láthatóan nem figyel, mikor esténként még nem az általa választott mesét, hanem Ruminit olvasok (most éppen a második kötetet harmadszor) mégis teljesen képben van a szereplőket illetően.

Nagy volt hát az örömük, mikor leszállva a hajóról, néhány perc séta után egyenesen Egérvárosba érkeztünk, vagyis a Rumini játszótérre.



Bár erősen sütött a nap, a nagy lombos fáknak köszönhetően az egész tér árnyékban volt, viszonylag kevesen is voltak, dél körül pedig szinte egyedül maradtunk, a fiúk mindent nyugodtan kipróbálhattak.









A közelben ebédeltünk egy retró étteremben, a Pajtásban. 1969 óta működik, szerintem a berendezése azóta sem változott, viszont ezen a héten üzemel utoljára, bezárják. Furcsa volt a menza-érzés, régóta nem volt benne részem.




A fiúkat lenyűgözte a vitrinben látható régi műszaki cikkek kiállítása, a képcsöves tévét még felismerték, de a szalagos magnó, a rádió és az írógép újdonság voltszámukra.
- Milyen kár, hogy nem lehet kipróbálni! - keseregtek.






Ám volt valami, ami még az írógépnél is érdekesebbnek tűnt, a mellettünk falatozó táborozó gyerekek előtt a második fogás: piskótakocka csokiszósszal leöntve. Általános iskolában az egyik kedvencem volt, a meggyszósz mellett, és kb. azóta nem is ettem, inkább ki sem számolom, hány éve már.
- Azta' mennyi csoki, anya, ez engem nagyon érdekel, mit esznek? Tudsz ilyet készíteni? Ne süssél holnap tortát, inkább ilyen sokcsokisat, jó?
Ez eldöntetett.

Ebéd után még fagyiztunk, majd visszahajóztunk a Gellért térre, ahol még beugrottunk a Pagonyba kicsit vonatozni (a fiúk) és nézelődni, kávézni (az anyjuk). Nagyon szeretem ezt a könyvesboltot, a hatalmas választékot, a játszósarkot, a tiszta mosdót. Nem is távoztunk üres kézzel, egy nagyon érdekes kötet jött velünk, a címe Mesélő Budapest. Keddenként eddig is gyakran kalandoztunk a fővárosban, múzeumokba, állatkertbe, Tropikáriumba mentünk, vagy csak úgy tömeg-közlekedtünk, ami a fiaimnak legalább akkora élmény, mint az előbbiek, de szeretném ezt kicsit tudatosabbá, érdekesebbé tenni. Ebben sokat fog segíteni ez a remek könyv.

Másnap megsütöttem a "piskótát", sikerült végre egy olyan receptet találnom, ami tojás nélkül is egészen könnyű, már-már igazán piskótaszerű.




A neten talált receptek szerint elkészítettem a csokiöntetet, ami nem más mint egy nagyon híg puding néhány kanál kakaóporral turbózva. Mit meg nem tud az ember lánya, nem igaz? Mivel még van a kertben málnánk, sütöttem a piskótába  is, a sütemény tetejére pedig tejszínhab-rózsákat nyomtam, hogy ünnepélyesebb legyen. Az uram szerint így már egyáltalán nem volt menzás, de az aprónépet ez csöppet sem zavarta, pillanatok alatt eltűnt a tányérokról.
A sütit múlt a heti lekvárfőzés melléktermékével, ribizliszörppel kínáltam.



Apropó Rumini! Lackó először nem engedte összeszerelni az ajándékát (gyerek íjat kapott) mert - ezt figyeljétek! - sirálysípot akar készíteni belőle!



László, szláv eredetű név, jelentése: hatalom, dicsőség

2017. március 13., hétfő

Boldog születésnapot nekem!





- mondogatta tavaly a kis ünnepelt, hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és mi újra Lackó születésnapját ünnepeltük. Igaz, már egy hete, de csak most készültem el a képekkel, és talán írni is tudok róla, ha közben el nem alszom.


Szerettem volna, ha maradandó emlék lesz ez a nap, amit persze nem úsztunk meg nyávogás nélkül, Lackó fő stratégiája még mindig a visítva ordítás, egy idő után elég idegtépő tud lenni. Sokat készültem rá, éjszakákon át horgoltam a kis szülinapos kedvencét: Boribont. Nem tudok horgolni, az új (azaz minden) szemeket a youtube-ról lestem el, az eredmény finoman fogalmazva sem lett tökéletes,  Marék Veronika mackójához képest igazi manökenalkat, akárcsak cérnaherceg kis gazdája.



Csendesen jegyzem meg, hogy Lackó a születésnapja előtt naponta többször is olvasott történeteket azóta egyszer sem vette elő, és az alvótársnak remélt mackó is magányosan ücsörög  ágya feletti polcon, de nem baj, én nagyon szerettem készíteni, legfeljebb egyszer majd ellopom tőle...



Marci sokkal inkább lelkesedett, mint az ünnepelt, nem volt könnyű szegénykémnek megemésztenie, hogy ez most nem az ő napja, nem ő kap ajándékot.

A fő attrakciónak a tálkányi gumimaci bizonyult, sátoros ünnepeken jutnak csak hozzá.



A tortafaragás során leeső, és reggelire suttyomban el nem pusztított tésztából  mackófejnyi sütinyalókák készültek, és akinek már összeragadt a szája a sok édességtől, szezámmagos, mákos, sajtos mackókat ropogtathatott.




A tortát én készítettem  (szokás szerint), kicsit száraz lett a tészta (szokás szerint)  és kemény a krém, mascarponés csoki de kevesebb csoki is elég lett volna, mindenesetre elég gyorsan elfogyott.



A tortára Boribon autózik történet szereplőit szerettem volna tenni, ám több cukrászdában járva sem találtam nyúl, mókus, süni marcipánt, így jöttek a járművek, a kék-zöld gyerekszájak nekik köszönhetők.



Ám minden elhalványult Boribonostul, gumicukrostul a Yamaha R1 járékmotorhoz képest, - Ez az én boldog ajándékom! - azt hiszem, jövőre inkább motoros szülinapot szervezek.




2016. március 25., péntek

Lackó kettő



- Anya, ugye fenn maradsz éjszaka, és sütsz Lackónak tortát? 
Fennmaradtam, sütöttem. Csigabigatortát, mert gyermekemet az autókon kívül a csigákhoz fűzi valamilyen erős láthatatlan kapocs, és mert könnyebb kivitelezni, mint egy autós tortát, bár utóbbit még nem próbáltam. Majd jövőre.


Méltó tálcánk sajnos nem volt, amin elfért volna őcsigasága, és mivel malomkő sem akadt a háznál, a szomszédból szereztem

Éppen ma három hete, hogy Lackó fiam mind a nyolcvanöt centijével és huszonkettes lábaival belépett a harmadik évébe, hát megy az idő kérem, hogy ez nagy közhellyel éljek, és most már azzal sem áltatom magam, hogy csak ők öregszenek, elég, ha belenézek a tükörbe. 
Imádni való középsőnk a legnagyobb egyéniség a három közül, már készülök az ovis időkre, mikor nem azzal fognak délutánonként elköszönni tőlem a katica csoportban, hogy minden rendben volt...
Jelenlegi karrierterve szerint versenyautó lesz belőle, ami teljesen reális, főleg ha azt nézzük, hogy ötéves bátyja éppen tündérnek készül. Seprűpillás kék szemeivel úgy tud nézni, hogy muszáj össze-vissza puszilgatni, ami ellen már most tiltakozik, de aztán napjában százszor elmondja, hogy "Anyát, szejetem!". 



Macskatermészet, csak akkor bújik, ha ő akar (pedig volna többre is igény), aztán egy pillanat múlva Gázt bele!-felkiáltással rohan tovább. Önbizalma határtalan, megdicsérgeti magát, Ügyes! Csinos!- hallom sokszor a vékony hangocskát. Rengeteget beszél, idegenek számára is teljesen érthetően, ragoz, mondatokkal próbálkozik, mondókázik, énekel, önmagát "Lackó, én"-ként definiálja. Nagyon muzikális, amint zenét hall, karon ülő kora óta rázni kezdi a popóját, vicces volt, mikor először vittük misére - gitáros diákmise, mert nem szerettünk volna vasvilla öregnéni tekinteteket a hátunkba - végigtáncolta az egész szertartást. 

Imádja a könyveket, főleg az autós könyveket - mi mást - nézegetni az apjával, de már tőlem is végighallgat hosszabb meséket is, ha van illusztráció is a könyvben. Boribon a kedvence, azt Marci is szokott mesélni neki, tudja kívülről az összeset, olyan édesek, ülnek a könyvvel a kanapén, Marci "olvas", Lackó áhítattal hallgatja. Marcival egyébként világraszóló cimborák, nagyon szeretik egymást, néhány órás távollét után is kitörő örömmel ölelkeznek. Többnyire remekül játszanak együtt, Marci vezetésével, aztán két perc múlva jön a visítva ordítás, leginkább Lackó részéről, aki még mindig mindig így reagál, ha valami nem az ő elképzelései szerint alakul. 

Júliával nem ilyen felhőtlen a kapcsolata, szegényem kapott már Lackótól néhány sallert, oda kell nagyon figyelni rájuk, volt már, hogy rá akart állni a hátára, vagy egy kisautóval csapta fejbe. Juli lány a héten kezdett haladósan kúszni, és egyből rástartolt a fiúk játékaira, néhányszor már meg kellett őt mentenem a megtorlástól.

Külső támadások ellen Lackó csípőből védekezik, tegnap pl. amíg apjával vártak ránk az uszodában egy nála idősebb és nagyobb kisfiút ruházott meg visszakézből, aki lökdösődni kezdett. Az erőviszonyok tisztázása után aztán szaladgáltak és birkóztak egy jót. Kiskakas. Szőke, aranyos tarajas. Nagyon szeretem.

Már régen elhatároztam, hogy igyekszem jobban megadni a módját az ünnepeinknek külsőségekben is. Például szép ruhával, terítéssel, dekorációval.     
 



A korábbi évekről eltérően karácsonyi, és most tavaszi díszbe öltözött a terasz is, már amennyire egy tetőcsere következtében raktárrá vált terasz teheti. Új tetőnk van képzeljétek, ahogy magamat ismerem, két hónap, és már mutatom is... 

Nem vagyok elfogult, a Ferrero finomabb volt, mint a torta, még mindig keresem az ideális tojásmentes tészta receptjét

A megfáradt anyának kávé is jár
Ezt a csigát az asztalra is  felengedtük

No, szóval Lackó születésnapján igyekeztem kihozni az ünnepi terítékből, amit tudtam - van egy hétköznapi sokéves ikeás tányérkészletem, és az örökölt ünnepi hollóházi- jó lenne bővíteni a készletet, ahogy öregszem egyre jobban tetszenek a porcelánok, de házfelújítás közben nem herdáljuk ilyesmire a pénzt. Kicsit túl is toltam a készülődést azt hiszem, már már fontosabb lett a dekoráció, mint maga az alkalom, ezen a téren is van még tanulnivalóm.

Szerencsére a fiúknak a torta ízével sem volt gondjuk

Anya, úgy nézek ki mint egy menedzser, ugye?

Az ajándék legalább nem csiga

Anyám szoknyát adott rám. Még fel kell dolgoznom
Hét kiló cukiság