Fürdőszoba

Dobpergés....készen van! Cirka másfél év alatt ez a második helyiség, hát megy ez!

Mutatom is honnan indultunk, a lenti képeket akkor készítettük, mikor először jártunk a házban.

A felújítás korábbi lépéseiről itt és itt olvashattok.

Miután beépítették a kádat, és végre már nem lavórban kellett tisztálkodnunk, a fürdő háttérbe szorult, másra kellett az idő és a pénz. 

A házban találtunk egy irodai szekrényt, ezt állítottuk be a tisztálkodási és takarító szerek számára, a tetejére pedig az uram rádrótozta a régi lakásunkból importált tükröt. Emelt fővel, kihúzott derékkal pont a hasamat láthattam benne. 

Az ablakot átfestettem, jövőre talán ki tudjuk cserélni.

Tavaly év elején, mikor a lakóhelyváltás miatt aktuálissá vált az újabb környezettanulmány, gyorsan megvettük a mosdót és az uram elkészítette a fürdőszoba-szekrény alsó részének vázát is, hogy a tanulmányozó lássa rajtunk az igyekezetet. Először vásárolni akartunk mosdószekrényt, de egyrészt nem találtunk olyat, ami tetszett volna, olyat pedig pláne nem, melyet nem kell a falhoz rögzíteni. A vízcsövek ugyanis ezen a területen meglehetősen sűrűn és kaotikusan futnak a falban, nagy szerencse kellett volna, hogy ne fúrjuk meg véletlenül. Végül, magad uram, ha szolgád nincs, a szekrényt az én aranykezű emberem készítette el, büszke is vagyok rá!

A káddal szembeni fal elé került volna eredetileg a mosógép, aztán mégis úgy döntöttünk, mivel van nekem mosókonyhám a pincében, tegyük inkább oda a gépet, ami így tizenévesen úgyis elég ronda már, nem kell közszemlére tenni. Viszont a mosógép-csatlakozó ott virított a falon (csempén), azt jó lenne eltüntetni valahogy. Először egy faltól-falig tükrös szekrényt tervezünk ide, amiben minden elfér, úgymint szennyestartó, vasalódeszka, felmosó, porszívó. Később eszünkbe jutott, hogy már nem 36 négyzetméteren lakunk, és mindezen dolgoknak számos más helye lehet, nemcsak a  fürdőszoba. Szekrény-ötlet tehát feledve. 

A magam részéről mindig olyan fürdőszobát szerettem volna, ami valóban mintha szoba lenne, tágas, világos, szőnyeggel, karosszékkel, virággal. Az álom várat ugyan még magára, de az urammal kiokoskodtuk, hogy a mosógép helyére tegyünk egy felnyitható ülőkéjű padot, így három legyet is üthetünk: bár nem karosszék, de ülőalkalmatosság mégis, elnyeli a szennyest, és párnákkal eltakarható a mosógép-csatlakozó is - ez utóbbit nem akartuk megszüntetni, hátha mégis szükség lesz rá egyszer. Sokáig kerestük a megfelelő padot, végül decemberben került a helyére. 

A pad  fölé pedig egy gobelin képet akasztottunk, amit még évekkel ezelőtt hímeztem, de mintha csakis ide készült volna.

Az eredménnyel nagyon elégedettek vagyunk, és ha lenne nagylátószögű objektívem megmutatnám egyben is az egészet, de talán elképzelhető a részleteiből is.

Végül pedig mutatom a mestert és tanítványait munka közben. Csoda, hogy ilyen jól haladunk?

Akinek benti vécéje van, az valaki

idézte az én drága jó uram némileg módosítva Magenheim Júlia egyik maradandó mondatát (3 perc, 47 másodpercnél) miután alig néhány napi utánajárással megtaláltuk a fontos bútordarabot, amit ha beállítunk aprócska mellékhelyiségünkbe még egy ember simán befér mellé (vagyis rá).

Hogy mennyire igaza volt csak az tudja, akinek már kellett szükségében éjjel elemlámpával lebotorkálni a tetőtérből, azután átvergődni a töksötét házon, majd az udvaron előforduló akadályokon – például vadászni induló varangyokon, csigákon és amiket még odaképzeltem – végül nagyon örülni, hogy legalább a kinti illemhelyen van villany.

Furcsa tán, hogy külön bejegyzést szentelek házunk ezen részének, de hónapokig nélkülöztük, végre elkészült, örülünk hát neki.

Időközben a fürdőt is használatba vettük, igaz, hogy a kádon kívül még nincs benne semmi, de legalább lehet takarítani, lehetőleg naponta kétszer, a fehér csempék ilyen fokú koszvonzó képességére nem számítottam.

A minap megéreztek a villanykapcsolók, most öröm van és bódottá’, az uram hétvégén fel is szerelte őket, vége az elemlámpás romantikának, szinte már sajnálom. Marcikám is ujjongott:

- Van villany! Húúúú, fel tud kapcsolódni magától! Köszönöm apa!

Emberem azt mondja, olyan mintha szerverteremben laknánk, éjjel itt is-ott is zöld pöttyök világítanak a falon…

Tesóm szerint viccesen élünk, azt hiszem, azért gondolja így, mert látta, amint egyéb hely nem lévén a padlón térdelve habartam be a krumplifőzeléket. Ez aztán a spiritusz! Bár az új kapcsolók helyett ekkor még csak  falból kilógó kábeleink voltak, nyilván ez sem lendített sokat a komfortérzetén. 

Hát igen…mindenesetre papíron már készen van a konyhánk, és ha az univerzum is úgy akarja, a karácsonyi vacsora talán nem  rezsón készül majd.

Fürdőszoba evolúció

A komfort eddig soha nem érzékelt fokozatán élünk, mert tadaaaam, van meleg vizünk, és tudunk zuhanyozni.

Ezidáig az egyik emeleti szoba sarkát neveztük ki fürdőnek, vödörben hoztuk a vizet a kerti csapból, és kölcsönrezsón illetve az utóbbi időben vízforralóval (mert feltörtünk) melegítettem. 

A vödör után, oh luxus, a rumliban talált, kisikált piros lavórra váltottunk, aztán egy szép nyári napon megjelentek a vizes emberek, hogy befejeznék az emeleti fürdőn a munkát. Ha már ott voltak, véstek kicsit, hogy megnézzék a csövek állapotát is, és kiderült, hogy voltaképpen szívószálak futnak a falban. Gyors helyzetjelentés az uramnak, aztán előkapták a vésőt, és csőcsere.

   

A vágott sebek most is ott éktelenkednek a falban, és fognak is még egy darabig, mert ez a helyiség a fontossági listánkon nincs az első tízben. De legalább muszáj lesz egyszer újraburkolni. Tudniillik olyan csempe volt a falon, amit ugyan nem választottam volna, ám együtt tudtam volna élni vele, mert túl jó volt ahhoz, hogy csak úgy leverjük. Főleg miután találtunk a padláson egy dobozzal még belőle, így a vizesek első tevékenysége során sérült néhány lapot tudtuk volna pótolni. Mindenesetre most emiatt nem fáj a fejünk, lényeg, hogy van víz a házban, mert az uram felszerelte ide a régi kádtöltő csapot, és működik a zuhany is. Igaz, hogy nemcsak ott jön a víz, ahol szerintünk kellene neki, de ne legyünk kukacoskodók. 

A lenti fürdő pedig tovább alakult, beépítették a kádat, és felkerült a falra a radiátor is. Az ajtók berakása után befejezik a csempézést, aztán már csak ki kell fogni az aranyhalat, hogy megvehessük/megépítsük a bútorokat.

A kádon látható alkotás egy törölközővel bevont deszka, amin állva az ablakot csiszoltam és festettem

kádból fényképezve

Tágas, nagy ablakos, szoba-szerű fürdőszobára vágytam, na, ez pont nem olyan, de megpróbáljuk kihozni belőle, amit lehet. Ezért is választottunk fehér csempét, nem burkoltunk plafonig, és a diagonál lerakás is tágítja a teret állítólag. Nagyméretű tükröt teszünk majd fel, a mosógép a tervekkel ellentétben mégiscsak lekerül a pincébe, szóval mindent elkövetünk, ami egy átlagos női magazin lakberendezős cikkeiből összeollózható.

A legkisebb helyiség méretével nagyon nem vagyok kibékülve, rettenetesen szűk, és nem fér el még egy egészen kicsi kézmosó sem. 

Szomszédos a fürdőszobával, így nincs messze a mosdó, de azért mégis. Sajnos nem tudtuk megnagyobbítani, túl nagy költséggel járt volna az a pár centi. Egyetlen előnye van, az ember nem hagyhatja el magát, ha felszednék húsz- harminc kilót, tutira beszorulnék…

Burkolás első felvonás

Múlt héten burkolók egész hada várta térdelőrajtban a járólapjainkat, de hiába. A kamion időben megérkezett, ám a speciális olasz logika szerint a mennyiség stimmelt, a szín viszont nem, és természetesen a mi lapjaink is Itália földjén maradtak. Remélem júniusban több szerencsével járunk. Mindenesetre már csak a burkolás és az ajtók választanak el minket attól az állapottól, amihez a szakemberek segítségével idén eljutni akartunk.

Hétvégén átlag húszpercenként mentem be a félig (se) kész fürdőbe gyönyörködni. Már nem betonon álldogáltam! A falon Zalakerámia, a padlón Grespania lapok, a kád egyelőre ytong burkolatban, és nem lesz a falon sem minta, sem díszcsík. Az lesz benne az attrakció, hogy nem lesz benne attrakció. A fejemben kicsit másként festett, de minél többet nézem, annál jobban szeretem.

A kamra a nemzetköziség jegyében nagyon olcsó és szép és jó lengyel lapokat kapott, és tökéletes lett. Külön dicséret jár az uramnak, aki kitalálta, hogy burkoltassuk le a lépcsőt is. Remek ötlet volt, nemcsak praktikus, de a beton után kész öröm takarítani.

Hétvégén le akartuk csiszolni, festeni és beszerelni ide a polcrendszert, ám kiderült, csak a szarka akart sokat. Naivan nem számoltunk azzal, hogy a sok év óta száradó, kezeletlen fa issza a festéket, akár a szivacs. Így aztán a vártnál jóval lassabban haladtunk, a maradék elemek az alagsorban várnak új arcukra. 

Kádrul és kertrül

A korábbi burkolat és szaniter mustrák során a kádat és a fürdőbe szánt padlólapot székes fővárosunkban találtuk meg. Gondoltuk, mi az nekünk, majd mi el is szállítjuk. Így történt, hogy egyik este az uram a megpakolt autóval beállt a teremgarázsba, és lelki szemei előtt megjelentek a ravasz kádtolvajok, akik mindenütt ott vannak, és forró dróton tájékoztatják egymást a lehetséges zsákmányról, extra juttatásként pedig elviszik a járólapjainkat is. Felhívott, hogy vigyünk fel mindent a harmadik emeleti harminchat négyzetméterbe, aztán másnap hajnalban pakoljunk újra le. Szerencsére le tudtam beszélni, de a biztonság kedvéért úgy ráállt a falra, és a szomszédra, hogy kádtolvaj legyen a talpán, aki lenyúlja az egyébként tök átlagos, egyenes, masszázsfunkció és egyéb kutyafüle nélküli szerzeményünket.

Másnap nem elég, hogy hajnalban keltem, de több mint másfél órán át az egyiptomi írnok szobra pózában utaztam, hátamban egy káddal, és vészesen közel a műszerfalhoz. Ajánlom, hogy extra élmény legyen majd benne fürdeni, de legalább kívánjon jó estét!

Eddig úgy dolgoztunk az építkezésen, hogy mindenből kettő volt rajtam, csak pulóverből három, de ez már a múlté. Hétvégén odabent a bűvös tíz fok fölé kúszott a hőmérő, ki is nyitottunk minden ablakot, egészen más érzés úgy tenni-venni, hogy a nap körbejárja a házat.

Ezen a napon nem haladtunk sokra, mert az ominózus járólap kiválasztás után még megismerkedtünk Jobbraszomszéddal is, aki elég jó beszélőkével bír, és csak a kiérkező építésvezetőnknek köszönhetjük, hogy megmenekültünk. Az elmúlt héten alig haladtak, egy szobában készült el az álmennyezet, a másikban félig, plusz járt kint a villanyszerelő is. Látszik, hogy itt a jó idő, és a nálunk dolgozó csapat el tudta kezdeni az eddig tologatott kinti feladatait. Mindazonáltal megígérte, hogy hétvégére végeznek minden hiányzó munkával, azaz a maradék vakolással, gipszkartonozással, befejezik a villanyszerelést (már nem kell választani, hogy vagy látunk vagy flexelünk), és elvégzik a glettelést, mert ez utóbbi nem mertük mi bevállalni.

Mivel annyira jó idő volt, hogy nem akaródzott bemenni a házba, elkezdtük kivágni a melléképület mögött csúfoskodó gyalogakácost. Itt eredetileg mészoltó gödör volt, aztán ahogy láttam szórtak ide mindent… Tavaly kivágták a husángokat, de nem hordták el, jót tett a bozótfílingnek. A vastagabb ágakat elraktuk tüzelőnek, a vékony, tüskés gallyakat pedig el fogjuk égetni. Gondolom, Jobbraszomszéd is támogatni akar minket eme tevékenységben, mert a friss barátság jegyében, gyümölcsfái lemetszett ágaiból akkurátusan a mi telkünkön is épített egy kupacot. Ahogy néztem az egész domboldalban nincs kerítés, a kerten át bárki bemehet bárki portájára. Fura.

akácos és a hűlt helye

Estefelé még rendet raktunk az alagsor egyik helységében, és kincseket is találtunk, méghozzá olyanokat, amik megérnek egy újabb bejegyzést. Végre profitálunk is a gyűjtögető múltból.

tanulság: aki sötétben fényképez, használjon állványt

Miközben ezt írom, Zámbó Jimmy egyik örökbecsűje száll a szélben, mert valaki úgy érezte, meg kell osztania az egész háztömbbel az élményt. Mennyire fog ez hiányozni!