Fogadalom teljesítve, kicsi Chaplin-ünk csak megy és megy és megy.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járás. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. augusztus 12., vasárnap
2012. július 21., szombat
Indulás!
Örömmel értesítünk minden lelkes
drukkert, hogy Marci kettő éves, egy hetes és három napos korában (azaz július
18-án) elindult.
Mostanra kb. 10 lépésnél tart,
úgy megy, mint egy téli álomból frissiben felébredt, kómás szalamandra, ha
véletlenül elesik, két kézzel ügyesen letámaszt, majd „pusz, pusz”
felszólítással az orrom alá dugja a megsérült testrészt.
Ma ünnepélyes keretek között
megvesszük Marci első cipőjét (eddig örökölt lábbeliket viselt), amiben
megtanul majd járni - az uram fogadalma szerint két héten belül, egy másik
bejegyzésben elmesélem, miért.
Végtelenül boldogok vagyunk.
Az első alkalomról lemaradtunk, de fogadjátok szeretettel a harmadikat:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)