Két nap

A gyerekek nincsenek velünk, szokatan, hogy végig tudok mondani egy mondatot, és reggelre nem leszünk öten az ágyban. Közel a Balaton, de a tó még a partjáról is alig látszik, akkora a köd. Kint hűvös van és esik az eső, de a házikó meleg, tüzet raktunk a kis kályhában, forró a tea, az uram olvas, én varrogatok. 

Jó  most nekünk.

Győri advent

Szeretem az adventi vásárokat. Szeretem a fényeket, az illatokat, a bóklászást a hidegben, a gyerekek piros orrát. A győri vásárba minden évben elmegyünk, a gyerekek egész évben várják a kisvonatot, a körhintát. Ilyenkor fiókba zárom az elveimet, szaloncukrot eszünk és kürtős kalácsot, vesszünk forralt bort és forró kakaót, aki elfelejtett hozni, annak sapkát, kesztyűt. Várjuk az ünnepet.

Baratti öböl

Jelet kaptam. Ma reggel megtaláltam a hónapokkal ezelőtt eltűnt farmeromat. A zsebében pedig nem más lapult, mint egy szalvéta, amibe egy toszkán fagyizóban tekerték a tölcsért még májusban. Azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzem beszámolómat, és mutassak még néhány képet rövidke itáliai utunkról, és ha ezen a hideg  decemberi napon van kedvetek egy kis itáliai tavaszhoz, tartsatok velem!

Bár úti célunk Toszkána, azon belül is az erődvárosok, és persze az odavezető kanyargós utak felfedezése volt, látni szerettük volna a tengert is, legalább egy napra. A Baratti öblöt választottuk, és milyen jól tettük! A szezonban nyilván zsúfolt  tengerpart most teljesen üres volt, és elképesztően szép. 

Mindenfelé nőtt itt egy pozsgás növény, virága a kristályvirághoz hasonló színű-formájú, csak éppen tenyérnyi méretű. Hoztam róla néhány hajtást, itthon elültettem, meg is fogantak, nyáron nagyot nőttek, remélem jövőre virágozni is fognak.  

A hegytetőn magasodó, közeli Populonia - ki hinné - szintén etruszk alapítású. A városka csupán néhány utcából áll, a legtöbb házban kézműves boltok működnek, de a kedves-ódon hangulat és a gyönyörű kilátás miatt megérte fölkapaszkodni ide.

Varázslatos volt ez a hét, ezt a pár soros bejegyzést is több, mint egy órája írom, annyit merengtem a képeken. Remélem, visszatérünk még ide, és megmutathatjuk a gyerekeinknek is. A bodzával kevert akácillat számomra összekapcsolódott ezzel a csodás vidékkel, azóta ha megérzem, már látom is magam előtt az évszázados terrakotta falakat és a ciprusokkal tűzdelt, csendben álmodó zöld dombok végtelenjét.  

Pienza, Monticchiello, Montepulciano

Pienza

Másik kedvenc városom talán még ma is egy jelentéktelen falucska lenne, ha 1405-ben nem születik meg Enea Silvio Piccolomini, aki fél évszázaddal később II. Pius néven lépett Szent Péter trónjára. Személyében egy egy igazi humanista személyiség lett a Katolikus Egyház feje, aki elhatározta, hogy szülőfaluját virágzó reneszánsz várossá teszi. A mai, híres szülöttjéről nevében is őrző Pienza csodás reneszánsz épületei alig négy év alatt készültek el. A pápa halála után a város fejlődése megállt, arculata még ma is szinte ugyanolyan, mint amilyennek  II. Pius is látta.

A városháza mintájául a firenzei városháza szolgált

Nagyon vártam, hogy láthassam a székesegyházat, aminek mészkő-homlokzata reneszánsz, belső tere pedig a gótika és reneszánsz különös keveréke. Bevallom, elsősorban nem az épület szépsége foglalkoztatott, még csak nem is a kor sienai festőinek képei, hanem a falon és a padlón tátongó repedések. A szentély felé sétálva a padló határozottan lejt, úgy érzed, mintha az apszis bármelyik pillanatban leszakadhatna.
Az épület alagsorában látható makett jól szemlélteti a bizonytalan talajra épült dóm dőlését, és bár állandóan monitorozzák a folyamatot, és sok-sok fotóból álló kiállítás mutatja be a templom megtámasztása érdekében végzett munkálatokat, a repedezett falak és a padló csöppet sem volt megnyugtató.

pienzai pillanatok

Monticchiello

A közeli kicsiny városka felé gurulva akár egy toszkán képeslap részeivé váltunk. Végtelen, szelíden hullámzó zöld búzatáblák, sárga repceföldek között vezet a ciprusokkal szegélyezett, kanyargós út. Elképzeltem, milyen lesz a táj néhány hónappal később napégette aranyszínben. Szeretném látni egyszer ezt az arcát is.

A bájos középkori városkában egy holland lakóautós páron kívül mi voltunk az egyetlen turisták. Cipőm hangosan kopogott a kihalt utcákon , nem is tudtam eddig, hogy kopog.

A pici településhez mérve szokatlanul nagy - bár, gondolom, egy ilyen vallásos országban, ez egyáltalán nem meglepő - templomban alig mertem megszólalni, még a lélegzetem is visszhangzott. A templomban álló Mária szobor, sokak számára jelenthet reményt, kosarába, kezébe helyezik el kéréseiket, köszönő soraikat.

Szent Miklós jócselekedetét ábrázoló freskó a falon

Montepulciano

Ez a nap a sokat akaró szarka tipikus példája volt. Mire Montepulcianoba értünk, annyira elfáradtunk, és már úgy telítve voltunk a középkorral, hogy a város nem kapta meg tőlünk a megérdemelt figyelmet. Még a fényképezőgépet sem nagyon vettem elő, amit utólag nagyon bánok. A székesegyházba még éppen be tudtunk menni zárás előtt, a városházába azonban már nem. Az utcákon való bóklászás helyett csak üldögéltünk a főtéren, a dóm  darázscsíkos homlokzatán a lemenő nap játszott fényjátékot, a pajzsot tartó kőoroszlánok egykedvűen figyelték a néhány járókelőt. Szép lezárása volt ez a napnak.