A Nagy Szekrény

Sok könyvünk van, tárolóhelyünk kevés, szekrénysort nem szeretnénk, ez volt a kiindulás. 

Az éppen hordott ruháink az egyik emeleti kupis szobában az előző lakóktól örökölt szekrényben szoronganak, a többi holmi dobozokban. Már előre félek, mert valamelyik gyerek mindig éppen kinövi az aktuális méretet, és keresni kell az újabb ruhákat, melyeket valaha precízen bedobzoltam, feliratoztam, csak éppen azóta a dobozokat nem is tudom hányszor pakoltuk ide-oda, bele-beletúrtunk valamiért, nem ott vannak, ahol hagytam, jaj. Álmom egy gardrob, ahol rend van, na, majd egyszer, előtte még pakolászunk párszor szobáról-szobára, mikor majd szigeteljük a tetőteret. 

A régi nappalinkba az urammal építettünk gipszkartonból könyvespolcot, alatta zárt szekrényekkel. Jó ég, mennyit szenvedtünk vele! Nem volt autónk, kölcsönkaptuk anyósom Samaráját, a gipszkartont azzal terveztük elhozni. Meg is vettük lelkesen az összes lapot, de már három alatt recsegni kezdett a tetőcsomagtartó, órákig ácsorogtam a parkolóban, míg az uram több fordulóval hazavitte valamennyit. Mondjuk még mindig jobb, mint amikor éppen Samara sem volt, és hátizsákban cipeltük haza a bútorlapot villamossal... Lassan haladtunk, én éppen akkor kezdtem a phd után dolgozni, munka mellett mindketten főiskolára jártunk, otthon mindent, de mindent gipszpor borított, ezer-valahány csavart húztam be kézzel, nem volt ágyunk, szekrényünk, nem sírom vissza azt az időszakot, de jó nosztalgiázni a régi képekkel.

A kész polcrendszert azonban nagyon szerettük, ezért a házban is hasonlót terveztünk de már nem gipszkartonból, hanem ytongból, és nem mi építettük fel, hanem a kőművesek. El is készültek a falak, amit az uram ferdének látott, kijavíttatta, aztán a polctartó konzolokat is berakták. Polcok csak 2014 nyarán lettek, rétegelt lemezből vágattuk, az elejére az uram díszlécet tett, majd lefestette. 

Nem végleges megoldásnak szántuk, de reméltük, kibír néhány évet. A polcok behelyezésekor nagyot néztünk, mert a könyvespolcunk úgy nézett ki, mintha Hundertwasser tervezte volna, sehol egy egyenes. Az uram végül gumitappancsok segítségével nagyjából vízszintbe hozta, de nem tudott megbékélni vele, bántotta a szemét. Mondjuk, szerintem ő látta egyedül, de mindegy.

Ősszel, mivel az ablakcsere után úgyis rendbe kellett hozni a falakat, és újra kellett festeni, úgy döntöttünk, kijavíttatjuk a szekrényt is. Aztán újraterveztünk, és inkább lebontottuk az egészet, aztán pedig épült egy új,  immáron egyenes, gipszkartonból. A különbség, hogy most nem mi építettük, hanem olyasvalaki, aki ért hozzá. Még nincs teljesen készen, de már megrendeltük az ajtókat,  a polcokat, festeni is kell még...szép lesz ám!

Azt azért megmutatom, hogy nézett ki a nappalink karácsony előtt két héttel.

Új tető(k)

Ha precíz akarok lenni, csupán a héjazat cseréjét ejtettük meg tavaly február - márciusban, a nettó két hetes munka majd' egy hónapig tartott, vagy a rossz idő, vagy az anyagszállítás nehézségei okán.

Először a melléképület kapott új tetőt. Eredetileg onduline lemez borította, ronda is volt, be is ázott, és egyik tényen sem segített, hogy a réseket az uram purhabbal próbálta betömködni. Három év purhabozás után úgy döntött, keres egy profibb megoldást a hosszú házra - én csak így hívom, hisz a maga cirka nyolcvan négyzetméterével nem kicsi, szoktuk is mondani azért haladunk ilyen szélsebesen mert voltaképpen két házat újítunk.

Nem is írtam, hogy még 2014-ben a térkövezés után a hosszú ház is megújult. A vakolatlan fal egy helyen egy Nivával való hevesebb találkozás nyomát őrizte, és az ajtók is réges-régen megértek már a cserére. A falat kijavíttattuk, bevakoltattuk, színezve még nincs, majd a házzal együtt. A régi ajtók helyett először az uram akart újakat készíteni, majd belátta, hogy szabadidő és megfelelő szerszámok híján nagyjából mostanában lenne készen, ezért inkább rábízta egy lakatosra. Megvásárolt anyag nem ment kárba, lett belőle rózsafuttató, kapu a hátsó kerítésre, asztal a teraszra, satupad...

Előtte

Utána

Visszatérve a tetőre, a melléképület megvált az onduline lemeztől, helyette  cserepes lemezt kapott. Jellemző erre az időszakra, hogy akkoriban az álmaimban többször szerepelt egy Mr. Lindab nevű sétapálcás úr. Mr. Terrán nem, de az nem is hangzik olyan jól. Az onduline veszélyes hulladék, nem könnyű tőle megszabadulni, illetve könnyű, csak drága. Volt, aki nem problémázna a helyünkben, inkább elégetné (???), volt aki azt javasolta, ássuk el - mondtam, az ő telkén minden további nélkül, már hozom is az ásót. Ennyi ondoline legális megsemmisítése több százezer forintba kerül, így még egy darabig nézegetni fogjuk a hátsó kertben.
De legalább már eltakarja a kerítés, ami 2015 őszén készült el, nagyrészt az uram keze munkája, meg kicsit az enyém, a festés legalábbis.
 

Kora nyári udvar

A nagy házról levettük a barna Bramac cserepet, alatta műbőrt találtunk, komolyan, szerintem a régi Ikarusz-ülések ugyanebből az anyagból készültek. Az üléshuzat alatt jó sűrűn be volt deszkázva, így gyakorlatilag teljes párazárást értek el a tetőtérben, ami nem is probléma, amíg nem szigeteled és fűtöd.

Mi mindkettőt szeretnénk majd, ezért megváltunk a műbőrtől, deszkázástól, aztán az ácsok páraáteresztő fóliát tettek fel, és újralécezték, avagy lecezték, ahogy errefelé mondják.

A Szembe Bt napokig fűrészelte a régi tetőt, mostanában fűtünk vele

Attól féltem, a leszedett cserép örökkön örökké a ház előtt fog díszelegni, ugyan ki vesz meg ilyesmit, főleg ilyen sokat, ehhez képest az uram egy hét alatt eladta valamennyit.

Következett a csatornázás. Bontáskor két kukányi csuriz fészket (veréb egyébként, imádom az itteni tájszavakat, fogadjunk nem találjátok ki, mi az a tökös kukac például? )

Az új csatorna nem színes, mert egyrészt jobban tetszett a horganyzott, másrészt az uram jobban hisz a tartósságában mint a festett alumíniuméban. Szerettünk volna rá csatornadíszeket, a tetődísz gondolata is megfordult a fejünkben, aztán el is múlt, maradjon csak ilyen egyszerű, majd a vakolatot cifrázzuk.

A régi tető le volt kontyolva, ezt kiegyenesíttettük, ezzel és az új hódfark betoncseréppel egészen más, szerintünk sokkal barátságosabb külseje lett a háznak.

Kert felől

Utca felől

A tető projektből már "csak" a szigetelés van hátra, az ereszalja befejezése, leszedni a tetőtér lambériáit, gipszkartonozni, előtte az egészet kipakolni, aztán még a terasz tetejét is ki kellene cserélni...jó kis móka lesz!

Éjszakai műszak

Pacsirta vagy bagoly?- kérdezik a női magazinok roppant izgalmas tesztjei, és miután kitöltjük, rájövünk, hogy jéééé hát tényleg. 

Ami engem illet, ha hagynának azt hiszem bagoly lennék eredendően, de mivel nem hagynak kénytelen voltam valami hibriddé válni. Pacsiragoly. 

Talán egyetemista koromban kezdődött, hogy rájöttem, éjjel a kollégiumban csönd van (katolikus koliban laktam, semmi buli, semmi ivászat, semmi pasizás, legalábbis a falakon belül) lehet tanulni, kijárkálni a konyhába sajtos pirítóst készíteni, négykor lefeküdni, tizenegyig aludni. Vagy ha korábban van órám, üveges tekintettel bámulni az előadót. Annyira jól ment, hogy barátnémmal a műanyaggyárban is éjszakai műszakot vállaltunk, azért jobban fizetett a Meló-Diák, 150 Ft-os órabérért 12 órát álltam a szalag mellett, hajnal felé kicsit már félrebeszéltem. 

Ma már nem beszélek félre, és egészen jól letornáztam az alvásigényemet öt óra alá egy Julcsi-etetéssel megszakítva. Ha tartósan ennél is kevesebb jut, morcos leszek és türelmetlen. Valószínűleg rosszul zsonglőrködöm az órákkal, mert akárhogy igyekszem, a legtöbb lényeges munkához -főzés, mosás, vasalás, befőzés, varrás, ésatöbbi - este tízkor kezdek hozzá. 

Azért vannak különösen emlékezetes éjjeli kalandjaim, például azon a szombaton, mikor megtudtuk, hogy Julcsi megszületett, éppen a melléképület ajtóit festettem. Nyilvánvaló volt, ha most nem fejezem be, még hónapokig nem fogom, ezért aztán reflektorfényben mázoltam késő éjjelig, aztán ruhácskákat rendeztem, míg rám nem virradt. 

Az izgalomtól még zombulni is elfelejtettem, még szerencse, mert hát nem mindegy, az ember lánya milyennek látja először az anyját.

Itt épp az apját nézi, de tőlem sem ijedt meg

Azt sem felejtem el, mikor a homokozót készítette az uram szintén kivilágítva, 

Nem is értem, hogy sikerült vízszintbe hozni

de említhetném a levendulaültetést fejlámpával, vagy a terasz gyors ráncfelvarrását, ajtó- ablak- falfestést. Egy-két balszerencsés éjjel repkedő ízeltlábú beleragadt a festékbe, de most kivételesen nem számított, szülinapomra úgyis új ablakokat kapok.

A minap megint csak hajnalig fent voltunk, mert véget ért a magunknak kiutalt éves pihenő, és ünnepélyesen ismét belecsaptunk az építkezésbe. Az idei első nagy falat a tetőcsere lesz, de előtte még végezni akartunk minden nagy kosszal, sittel járó munkával a tetőtérben, szobák egybenyitása, falépítés, fürdőben csempe leverése, vakolás,betonozás. A tetőtérben eddig kényelmes káosz uralkodott, és mikor a kivitelező szólt, hogy jövő hét helyett már másnap reggel tudnak kezdeni, sikíthatnékom támadt. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy két szobát ki tudunk üríteni úgy, hogy utána még be tudjunk lépni a többibe. De ismeritek a mondást, nincs az a megrakott szekér, amire nem fér még fel.

Elmúlt tíz óra...főzök egy teát, bekapcsolok egy hatvanas évekbeli propaganda-filmet - Felmegyek a miniszterhez például - hátra van még egy utolsó simítás Marci jelmezén, majd neki állok sütit sütni a farsangra. Idén nem extrázok, nem készítek sünöket zizi tüskékkel, sem gyümölcstálat mint tavaly, csak sütök egy kis házi ropit,(így meglesz Lackó reggelije is) és csokis linzert. Utóbbit a karácsonyról megmaradt cukorgyöngyökkel díszítem a partihangulat kedvéért. Szeretem az ilyen éjszakákat...

"A bizalom jó dolog. Az ellenőrzés még jobb."

Hétvégi esetünk is mutatja, hogy Lenin nem mondott butaságot.

Előzmény, hogy a régi nappali díszét, a kandallót elbontotta az én uram, nem maradt más utána, mint egy lyuk a falon (=kéményen). Szombat délután, ahogy a kazánházban pakolásztunk, látom ám, hogy az uram összehúzott szemmel vizslatja a kazánt. Majd végigfut a tekintete a falon a plafon irányába. Megint kazán. Megint plafon. És igen. A kazán ugyanabba a kéménybe van bekötve, amibe egykor a kandalló küldte a füstöt, amin a lyuk tátongott, és ami előtt most szépre glettelt gipszkarton fal húzódik.

Emberem nem egy hazárdjátékos, de most az új járólapok árába mert volna fogadni, hogy a lyukat nem zárták le szakszerűen, sőt be sem téglázták, csupán eléhúzták a gipszkartont. Fel is hívta a kivitelezőt, hogy referáljon a felfedezéséről, és annak ijedt hangjából arra következtetett, hogy ha nem veszi észre a mulasztást, bizony eséllyel patkoltunk volna el egy szép téli éjjelen szénmonoxid mérgezésben.

Egyébként sem végeztek azzal, amit múlt héten ígértek, bár mi egy pillanatig sem hittük, hogy fognak, sok volt a vállalás ennyi időre. Viszont a glettelés nagyon szép lett.

Mostantól ismét többször is elmegy hetente az uram a házhoz, és megint alig fogjuk látni őt. Úgy látszik, ez az ára, hogy haladjon, méghozzá jól haladjon a munka. 

Csőcsere, két beton köt a falon

Teljesen új víz és fűtéscsöveink vannak már a házban, utóbbiak már nem kívül, hanem a falban futnak, így azért sokkal jobban mutat. Nem porlik már a mischung sem, szép egyenletes szürke betonon járkálunk, ezt már végre van értelme söpörni. Ha még a nap is sütne, és körbejárná a házat, egész barátságos lenne.

csak, hogy legyen választék

Látszik, hogy milyen előrelátó az én uram, jó ötlet volt a melléképületből a padlásra szállítani az értékes faanyagot. Valamelyik legény kicsit kiegészítette a munkabérét, mert a teraszon álldogáló néhány jókora farönk kámforrá vált. Nem nagy érték, néhány napi fűtőanyag, de mi is szívesen fűtöttünk volna vele néhány napig. Kár, hogy nem vittek el pár zsákkal a rossz ruhákból, cipőkből is…

a nagykapu biztonsági zárán nem nehéz kifogni

Úgy terveztük, hogy ezt a hétvégét ismét a pakolásnak szentelem, leszállítom a padláson talált holmit a melléképület lomos helységébe. Vicces az elnevezés, mert ez a jelző úgyszólván bármely helyiségre ráakasztható lenne. Talán néhány órát birkóztam a kupival, az a füzeteket, tankönyveket és egyéb papírárut kötegeltem, mikor hirtelen szédülni kezdtem. Gyorsan kidobtam hát a rókabőrt, elkezdett nőni még egy fejem, aztán csak ülni tudtam, és bután meredni magam elé. Szóval szegény uram nem vette túl sok hasznomat aznap, de estére már magamhoz tértem, és minden holmit sikerült eltüntettem a szobából.

Drága emberem eközben végleg kivéste, elhordta a kandalló betonalapját, már csak a parketta (azaz annak hiánya) emlékeztet a monstrumra. Szétszedte a spájz polcrendszerét, és milyen jól tette, mögötte talált pókhálót, rovarmúmiát és egérpotyadékot bőven. Kivéste és bevakolta a fürdőben a fali lámpák helyét, leszedte az összes maradék csillárt, karnist, fogast, kihúzogatta az ide-oda beütögetett szögeket, tipliket. No és ápolgatta kóválygó asszonyát.

Óh, és had említsem meg házunk VIP helységét. Elődeink tudtak élni, ennek bizonysága, hogy melléképületben is van vízöblítéses WC-nk. Elég siralmas állapotban volt, de egy takarítás és egy új, tiszta ülőke csodákra képes. Házunk egyetlen működő vízcsapja a pincében, klotyó az udvaron, azt hiszem, igazán el vagyunk kényeztetve. 

Biológus gyerek vagyok

Nem lombikban születtem

XY kromoszómák

keverednek énbennem

Több versszakkal nem terhellek benneteket e meglehetősen szexista, férfiközpontú, a ’60-as évek elején született és egy bizonyos embertípus által országszerte dudorászott nótából. Ifjú koromban öt évig én is eme embertípushoz tartoztam, aztán másfelé terelt az élet, de, mint látjátok, a lényeg megmaradt.

Az egyetemi évek alatt kiérdemeltem a Villámpipettázó nevet, amit konkrétan a szerves kémia gyakorlatoknak köszönhettem, mert a munka-párom, legalábbis elmondása szerint, még fel sem fogta a feladatot, mikor én már, pik-pik-pik, bele is csorgattam a megfelelő szereket a megfelelő edényekbe.

Ennek az egész történetnek csupán annyi köze van a mostani bejegyzéshez, hogy az uram megtisztelt a Villám-csempeszedő névvel, miután múlt vasárnap, pik-pik-pik, megszabadítottam a házat az összes járólaptól (kivéve azt a néhány ragaszkodót a WC-ben, de rövidesen azoknak is végük) emberem alig győzte kifelé talicskázni.

csempetenger

hajó a csempetengeren

A héten befejeződtek a villanyszerelési munkák, és tovább dolgoztak a kőművesek. Egy régi ház mindig tartogat meglepetéseket, és sajnos általában nem olyanokat, amik pénzt hoznak a konyhára. Nálunk pl. kiderült, hogy az egybenyitott helyiségek mennyezete nincs ám egyvonalban,  2-3 centis eltérés van köztük. Ezért aztán gipszkarton álmennyezetet kap az élet-terünk. Kint volt a víz-fűtésszerelő is, tegnap megkaptuk az árajánlatot, amit, miután az enyhe szívrohamból magunkhoz tértünk, még emésztenünk kell…

Ezen a hétvégén legalább az egyik napon normálisan fogunk kinézni, és nem polár pulcsiban, összeragadt, portól ősz hajjal, bakancsban prezentáljuk a melós divatot. Belepillantunk ugyanis a házfelújítás egyik legjobb részébe: csempét és járólapot fogunk nézegetni. 

decemberig már nem szeretnék ilyen sapkákat látni

Ott volt a szomszéd, a kőműves, a villanyszerelő…

Múlt szombaton a tél még egy utolsó hörgéssel megmutatta, mire képes, ha nagyon nekidurálja magát. Először csak szállingózó, majd egyre inkább szakadó hóesésben autóztunk, aztán a házunk felé kanyarodó lejtő aljánál megtorpant járgányunk, és közölte, hogy ő aztán itt fel nem megy. Élvezetes volt visszatolatni a főútra úgy, hogy két oldalt az árkok annyira tele voltak hóval, hogy csak sejteni tudtuk őket. Szerencse, hogy a házunk megközelíthető egy kevésbé meredek, bár hosszabb útvonalon is, meg is közelítettük, de a kapun már nem tudtunk bemenni. A feljárón alul jég, rajta hó, a kerekek pörögnek, a kocsi keresztben az úton… Az udvar rumlis voltának előnyeit már többször megtapasztaltuk, találtunk hasznos holmikat, fát, téglát,drótot és most példának okáért a kandallóból kiszedett hamut. Isten áldja, aki nem dobta ki, mert így bejutottunk az udvarra nem egészen öt perccel azelőtt, hogy egy HÓKOTRÓ végigtolta az utcát. Az autópályán töltött kilométerek alatt egyetlen hókotróval sem találkoztunk, ebben a falusi kis utcában pedig reggel nyolckor tiszta az út. Tetszik.  

Beszélgettünk kicsit Szomszédnénivel, aki kulcsaink őrzője, és összekötőnk az építőkkel, aztán szemrevételezhettem a múlt heti munka eredményét (az uram volt a háznál hét közben is). 

a ház a szokásos hűvös hangulatban várt bennünket

A kőművesek jó munkát végeztek, állnak az új falak, zömük be is van vakolva. Van két új szobánk, beépítették a boltívet, kialakítottak két falfülkét. 

 nagyobb háló

kisebb háló

A feleslegesnek ítélt ablakot befalazták, az előszobát megnagyobbították, lezárták a lépcsőházat. 

a lépcsőház fala, a majdani családi galéria helye

A nappaliban állnak a Nagy Szekrény falai, és amiért az uram legjobban izgult, egy gerenda elhelyezésével megnyitották a főfalat, van már élet-terünk. 

nappali a konyha felől

a Nagy Átjáró

Bár még csak szürke falaink és üresen tátongó ajtónyílásaink vannak, de egyre jobban és otthonosabban érzem én is magam a házban, ahogy szépen olyanná válik, ahogy elképzeltük.

Délelőtt megérkezett a villanyszerelő a fiával, és egészen késő délutánig szinte megállás nélkül dolgoztak. Azt hittem, mivel az adásvételit hónapokkal ezelőtt aláírtuk, és az eladók bármikor ideadták a kulcsokat, ha kértük, volt időm megtervezni az otthonunkat. Most kiderült, nem elég összegyűjteni töménytelen mennyiségű inspirációs fotót az internetről, mert ha például a mesterember megkérdezi, hogy áruljam el, hová tervezem a villanytűzhelyt, akkor csak pislogok, és ilyen elmésen válaszolok:

- Öööö, fogalmam sincs.

Szeretettel üdvözöltem megszokott kis kalapácsomat, és míg az uram a fürdőbe vonult, én gyakorlatilag az egész napot a vécében töltöttem. Nem tudom, mivel ragasztották oda azokat a csempéket, de a nap végére még mindig volt belőlük a falon. A végén már bánja a fene alapon vakolattal együtt szedtem le, de volt, ami így sem adta meg magát.

Emberem közben felszedte a fürdőben a járólapot és megszabadított minket a lila kád, és a halvány rózsaszín mosdókagylók látványától.

Délután jött a kivitelező, és megbeszéltük a jövő heti programot. Nagyon flottul megy minden, nem erre készületem, de nem mondhatnám, hogy bánatos vagyok miatta.