Kezdjük el, aztán majd meglátjuk

Nagyjából ezzel a jelszóval vágtunk neki két szobánk parkettázásának, még valamikor ősz végén, de mert roppant naprakész vagyok, csak most osztom meg az élményeket azzal, aki még erre téved. Egyébként a hallgatás oka semmi más, mint hogy totálisan el lettem vágva a virtuális világtól, a rendelkezésemre álló mobilnet sztrájkba lépett, hol volt, hol nem, de inkább az utóbbi. Aztán múlt héten végre fölragyogott a nap, fúúú, lett internetem, fúúú, gyors, akár a szél, simán tudok filmeket is nézni rajta, fúúú, hogy tudtam élni eddig nélküle?

Visszatérve a parkettára, egészen csúnyákat gondoltam az eladólányról, aki a napfényes októberben szemrebbenés nélkül állította, hogy a padló, amit kiválasztottunk, úgy van elkészítve, hogy minden lap pontosan passzol egymáshoz, a rajta levő minta csodásan folytatódik a következőn. Mondjuk, mi meg elhittük, ezért nekünk is jár a pont.

Azt mondják, laminált padlót a hülye is bárki le tud rakni, méghozzá pillanatok alatt. Nos a bárkit alá tudom támasztani, még nekünk is sikerült, ám alig negyven négyzetméter felület két teljes nap (nem munkanap!) alatt történő lepadlózása nem nevezhető éppen villámgyorsnak még akkor sem, ha a szobánként nem csak négy sarokkal kellett megküzdenünk. 

A két napból legalább egyet elvett a mintájában folytatódó lapok megkeresése, mert bizony baromira nem folytatódtak – nekem jutott a feladat, és néha csak az ötödik-hatodik csomag felbontásával találtam meg a megfelelőt, mindezt egy háromévessel súlyosbítva, aki csúszási és ugrási gyakorlatokat végzett a véres verejtékkel megkeresett lapok között.

Egyetlen egyszer álltam csak a sírás szélén, mikor jelezte az én uram, hogy a hűdeminőségi lapoknak bizony hasa van, vagyis a sokadik sort már nem tudjuk összepattintani, most mi a fenét csináljunk. Aztán kiderült, nem a padló a bűnös, hanem a fal, az egész házban nincs egyetlen derékszög sem, és egyetlen egyenes fal sem, ám ha padlót nem toljuk rá a falra, a keletkező, változatos szélességű rés a szegőléccel szépecskén eltakarható.

Mindenesetre az eredmény szerintünk nagyon szép lett, bár nincs még teljesen kész, a szegőléceket az uram ugyan felrakta, de még nem ragasztotta le. Pedig kellene, ha nem akarjuk, hogy Marci apránként mindet felszedegesse. Néhány héttel később minőségi tesztet is végeztünk, Marcigyerek két pohár vizet borított a szépséges padlóra, gondosan úgy elhelyezve, hogy a felszedett szegőléc helyén be tudjon folyni a lapok alá is. Jelentem, kiállta a próbát.

Egész más érzés így bemenni a szobákba, hogy nem a betonon lépegetünk. És mennyivel melegebb van!

Nagy lendülettel el is foglaltuk a szobákat, fokozatosan leszivárogtunk az emeletről, a kisebbiket berendeztük hálónak (=az uram összeütött bútorlapokból valami ágyféleséget), a másik még szerelő-tároló-kupiszoba. Itt állomásoztak hetekig a konyánk felső szekrényei is, melyek tegnap kerültek fel (végre, végre, végre!) a végleges helyükre. De erről majd legközelebb. Izgultok, mi? :p

Padlót fogtunk

az árajánlattól, amit az egykori nappali, most két háló csaphornyos parkettájának felújításáról kaptunk. A parkettás ember körülnézett, fújt egyet, majd azzal indította a mondókáját, hogy ő a helyünkben biztosan nem költene erre. Ennyit. Sok helyen kellene pótolni, az évekig tartó kandallós fűtés nem használt neki, meg is volt égve itt-ott, egy helyen megázott, mozgott, nyikorgott, és persze az építkezés sem lendített az állapotán. Azt pedig ugyan már csak a felszedés után láttam, de rengeteg hamu is bement alá. Így aztán bármennyire tetszett és szerettük volna rendbe hozatni, győzött a Harpagon-énünk, és a szalagparketta mellett döntöttünk.

A múlt hetem nemcsak a csiszolásról szólt hát, hanem a parketta felszedéséről és a pincébe való lehordásáról is. A ragasztó alig tartotta, szinte egyben jött fel az egész, sokszor nem is kellett használnom a vésőt-kalapácsot, puszta kézzel is szét tudtam szedni. Jó nagy halom lett belőle lent a pincében, még szépen fel kell pakolni rakásba, majd pihenésképpen egyszer megcsinálom.

A parketta felszedése egy újabb nem várt tételt hozott magával, nevezetesen betonozhattunk ismét. A tölgyparketta jóval vastagabb volt a lamináltnál, és még így is vékonyabb egy-két milliméterrel a szomszédos járólapokkal borított helyiségnél. Múlt héten jött hát három barnára sült, izmos, még az instant kávémat is megdicsérő férfiú, és világraszóló aljzatot varázsoltak a két hálóba. 

Nagyon szerettem őket azért, mert vigyáztak az útjukba kerülő padlóra, hullámkartonból utat raktak maguknak, arra csöpögjön a padlopon, ha egyáltalán.

Vagy csak hallották már hírét az uramnak, akinek ha választani kellene a járólapok és köztem, nem biztos, hogy én nyernék… 

a vetélytárs

Valaki azt akarja, hogy legyenek ajtóink

Az elmúlt hetekben az építkezők mindkét mumusa utolért bennünket, egyrészt a burkoló mindig a jövő héten tud majd jönni, másrészt a tőle független további haladás is nehézkes az építkezők kiürült zsebei okán. Mi is alá tudjuk támasztani azt a vélekedést, hogy a felújítás csak az Álomház c. műsorban kerül annyiba, amennyibe a jól fésült tervező kalkulálja, a hétköznapi halandók esetén nyugodtan szorozzuk be másféllel (vagy inkább többel). Főleg, ha az illető halandók a „vagy az legyen, amit  igazán szeretnénk vagy ne legyen semmi” hitvallást követik. Ehhez pedig nem kevesebb, mint nyolc darab, nem szabványméretű beltéri ajtó tartozik (kettő közülük hőszigetelt, egyik a pincébe, másik a tetőtérbe nyílik) néhány egyáltalán nem szabványméretű tokkal, és – ki hinné? – egy legkevésbé sem szabványméretű átjáró-burkolással, amin az ajtók mart mintáját szeretnénk viszontlátni.

No, hát majdnem nem lett semmilyen ajtónk, mikor váratlanul kaptam egy kisebb és egy nagyobb fotós munkát.

Aztán az uram ugyancsak váratlanul kapott némi adó-visszatérítést.

Kicsivel később emberem munkahelyi erőfeszítéseit jutalomforintokkal ismerték el.

Ezután már csak az kellett, hogy szűkebb családunk tagjainak szíve essen meg rajtunk, és hipp-hopp rendelhetjük is az áhított ajtókat.

Azért az ide vezető, pénz-független út sem volt teljesen padlopon simaságú. Néhányszor emlékeztetni kellett a kőművészeket, hogy a lehetőségekhez képest jó lenne, ha nagyjából egyforma méretű ajtónyílásokat alakítanának ki. Pl. egymás mellett volt két nyílás, tíz centi magasságkülönbséggel, azt nem kellene úgy hagyni, mi a véleményetek? Aztán miden nyílást aprólékosan lemértünk az urammal (szélesség, falvastagság alul, középen, fölül, magasság jobbra, balra, középen), kitaláltuk, melyik ajtó merre nyíljon, aztán mindent lefényképeztük. Az adatokat táblázatba rendeztem, az uram a fotókat megjegyzésekkel látta el, a mintaboltban az eladó álla leesett, mikor meglátta a több oldalas anyagunkat. Mégis kezdhettük elölről, mert kiderült, pár helyre még parapetfalakat kell építeni, amit az uram ezúttal rábízott a kövek műveseire. Ő pedig glettelgetett, csiszolgatott tovább szépen a glettmesterek után, ezúttal egyedül, mert én egyéb elfoglaltságaim miatt hetek óta nem jártam a házban.

A nappali félig le van burkolva, és az uram szerint olyan szép, hogy a terasz helyett inkább mellé ült le enni, közben gyönyörködött. Kinek a pap, kinek a padló. Egyébként legyen is szép, ha már ennyit vártunk rá, állítólag jövő hét közepére istenbizony, becsszóra készen lesz. 

Az igazi

Azt hiszem éppen a harmadik igazinál tartunk, legalábbis ami a járólapokat illeti. Az elsőt még hetekkel ezelőtt, a burkolatvadászat első napján az első üzletben megtaláltuk. Küllemben is, árban is, minőségben is rendben, az eladó szerint PEI IV-es kopásállósággal. Aztán az építkezés sokat okosított rajtunk, rájöttünk például, hogy az első árajánlat nem feltétlenül az utolsó és a legjobb, valamint ugyanaz a padlólap nem mindenütt kerül ugyanannyiba. Ez utóbbi tényező pedig nagyon nem mindegy, miután sajnos vagy inkább szerencsére csaknem hatvan négyzetméter területre kerülhet nálunk hidegburkolat. A vadászat eredménye pedig az lett, hogy ennek a lapnak a kopásállósága bizony csak III-as. Ez pedig nem elég, mert az uram feltett szándéka olyan anyagokat felhasználni, hogy a jövő archeológusai majdan a mi portánkat kiásva rekonstruálhassák az ezredelő átlag magyar háztartásának életét. Az elmúlt szombaton belevetettük hát magunkat újra a lappato, inkábbmatt, gres, nemgres, csúszós, denemis, mikerülezenennyibe padlólapok örvénylő világába.  És IGEN megtaláltuk! Emberem ellágyulva nézte, akárcsak engem szerelmünk hajnalán, majd mikor meglátta a PEI V értéket, és a szeme foszforeszkálni kezdett, tudtam, nincs menekvés, vagy ez lesz a padló, vagy betonon járunk még egy darabig. Aztán az uram a 15 százalékos akciós árból is lealkudott még 10 százalékot, én pedig csak álltam mellette tátott szájjal és csodáltam. Mivé lesz valaki, ha elkezd építkezni!