A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 7., csütörtök

Őrség, nyaralás

Nem vártam, nem akaródzott elmenni itthonról, több okból is. Egyrészt, mert tényleg olyan csodás helyen lakunk, mintha mindig nyaralnék, főleg most, hogy látványosan szépült a portánk, másrészt annyi munka van még, sajnáltam láblógatásra az időt, és féltem itt hagyni a kertet is, pont kezdtek érni a paradicsomok, Laci ugyan megígérte, hogy locsolja, ha kell, de azért mégis. Aztán az önző énem is duruzsolt, itthon is pont elég feladat rávenni Lackót, hogy ne ordítson többet az elviselhetőnél, nem igazán vágytam arra, hogy egy húsz négyzetméteres szobában kísérletezhessek vele, minket nagyon nem szerető szomszédokkal a falak túloldalán.

Az uram viszont mindenáron menni akart, letenni kicsit az itthoni és munkahelyi gondokat, bár utóbbit nem tette le, ki mondta, hogy az Őrségben alig van térerő, annyi pont volt, hogy naponta többször hívják a kollégái. No és még a tavalyi szépkártyáink is megvoltak, azokat is el kellett dorbézolni.
Őrimagyarósdra mentünk hát, egy hétre. Az odaút a főúton történő, vagy inkább nem történő munkálatok miatt volt kalandos, már amennyiben annak nevezhető, hogy két percet haladunk, aztán hármat állunk a félpályás lezárások miatt. Lackógyerek torkaszakadtából tiltakozott a korlátozások ellen, esett az eső, én pedig kezdtem sötéten látni az előttünk álló napokat.

Aztán mégis megérkeztünk, kaptunk dödöllét, és megmutatták a szállásunkat. Felújított parasztházban laktunk itt, a valaha volt istállóban. Villamos bácsi (Vilmos igazából, de Marci szerint annak nincs értelme…), a házigazda tudhatott valamit, mert nem költöztetett szomszédokat mellénk, a falak is jó vastagok voltak, Lackó fiam bemutathatta, mit tud. Végül nem nagyon mutatta, az első kudarcok után igyekeztük úgy alakítani a programokat, hogy mindig kialudhassa magát, mert rájöttünk ám, amilyen gondos szülők vagyunk, hogy ő többnyire csak akkor ordít, ha éhes, álmos, vagy unatkozik (vagy ha front van, vagy ha fogzik...), így viszonylag békében teltek a napok.
A hatalmas udvarban álló házban rajtunk kívül csak egy nagymama nyaralt az unokájával, akik elvonultak inkább, így mienk volt az  egész udvar, a játszótér, a filagória és a hatalmas csönd. Valószínűleg nem élveztük volna ennyire, ha mind a hat szoba foglalt, de így pont tökéletes volt. Hajnalonta kiülhettem kávézni, egyedül, nyugodtan, elképzeltem, milyen lesz, mikor a mi udvarunk is így néz majd ki, sőt még a magammal vitt regényt is kiolvastam félig, aztamicsoda luxus.

Ez volt a kilátás. Nem rossz.
Szállásunk
Virágoskert is volt
Félpanzióra fizettünk be, a tulajdonosok vendégszeretők, az ételek bőségesek és finomak voltak, bár az uram szerint én kategóriával jobban főzök, rendes ember, okosan hízeleg.

Szerencsések vagyunk a gyerekeink miatt, ha velünk vannak, könnyű ismerkedni, Marci már első nap szert tett egy kis cimborára, aki szintén Marci. MásikMarci családja gazdálkodik, a mi Marcink pedig gyorsan tanul, hamarosan nagy egyetértésben arattak és báláztak, majd MásikMarci vehetett különórát a betonozás rejtelmeiből, de le is slagozták egymást, még jó, hogy egyívásúak, így Marcink kölcsönpólóban jöhetett haza.

Lackó becs' szóra tud értelmes arcot is vágni, de a kamera frusztrálja valamiért...

Voltunk a Vadása tónál, Szentgotthárdon kétszer is, másodjára azért, mert felfedeztük az élményfürdőt, ennél nagyobb boldogságot pedig nem nagyon szerezhettünk volna Marcusnak.

  

 Elmentünk Magyarszombatfára megnézni a vadászati kiállítást, és etetni a szarvasokat nagyfiúnk nagy-nagy örömére, és vásárolni néhány kerámiát az én örömömre. 

Apa, lefényképezel Szmörével?

Bandi a kezes szarvas

Egyik szerzeményem
Elmentünk a Völgyhídi vásárba is, Marci ingyen próbálhatott ki sok-sok játékot, trambulinon ugrálhatott, kosárban körhintázhatott, aztán felült a nem ingyenes körhintára is, ahonnan két kör után is alig tudtuk leimádkozni. Lackó ilyenkor a hordozóban aludt rajtam, nagyon szeretem, puszilgathatom a kis pitypangfejét. 

Két gyerek kedvéért is elindították

És olyan is volt, hogy nem mentünk sehová, csupán az udvaron henyéltünk, a fiúk fociztak, homokoztak, én pedig egyszer még napoztam is!

Gólkirály
Vacsora után szállásunk felé,  beleballagva a naplementébe 

Jó volt nagyon, visszamennénk.


De azért, mikor hazafelé jöttünk, és feltűntek a hegyek (dombok igazából), meg a napraforgóföldek, meg a Vár, azért egész más így hazajönni, mit felhajtani a benzingőzös négysávosra, aztán beállni a zsúfolt parkolóba. Annyira szeretek itt lakni, ez volt a legjobb döntésünk a gyerekeink után, komolyan.

2012. szeptember 5., szerda

Hétvége hirtelen

Nem vagyok valami áptudét, most éppen a kettővel ezelőtti  hétvégénkről készülök írni.

Csütörtökön gondoltunk egyet, magam elé húztam a gépet, szállást kerestem, és péteken este már a Balatonba lógattuk a lábunkat. Mondtam már, hogy nagyon szeretjük?
Mindhárom nap egy csoda volt Marcival, annyira természetesen és örömmel fogad minden új élményt.
Megnéztük Keszthelyen a vasútmodell-kiállítást, a teremben minden kisfiú tátott szájjal, vagy óriási lelkesedéssel (mi gyerekünk) volt jelen. Vajon a járműimádat automatikusan együtt jár az y kromoszómával?

A vadászati kiállítást nem terveztük, morbidnak érzem, hogy kitömött állatok között sétálgassak. Aztán mégis láttuk, legalábbis egy részét, miután gyermekünk önállósította magát, egy óvatlan pillanatban belógott, én pedig utána. Lelkendezve jött-ment, magyarázott és mutogatta az állatokat a többi látogatónak, akik kifizették a belépőt: néni, cicaka ( = róka, borz, görény, nagymacskák), kaka (tőkés réce, és egyéb kistestű vizimadarak) vavvau (farkas, sakál). Ha megbüntetnek, akkor is megérte volna, de nem tették. Az uram közben a földszinten keresett bennünket…

Több első is történt Marcus életében, először utazott hajón, tekert kormánykereket, és kapott saját fagyit. Egyik miatt sem panaszkodott. Először ült autószimulátor előtt, ami  ugyan nem volt bekapcsolva, de ez cseppet sem zavarta, lényeg, hogy volt kormány, amit tekerhetett.
Kire ütött ez a gyerek?











2012. augusztus 8., szerda

Nyaraltunk


Sajnos nem annyit, amennyit szerettünk volna, de ez a pár nap is remek volt. A kedvenc helyünkön jártunk, a Balaton partján.

Úgy kezdődött, hogy múlt szombaton úszni indultunk hármasban. Az uram kiállt az autóval, majd visszaszaladt a lakásba azzal az indokkal, hogy véletlenül a motor forgalmiját hozta magával. Marcit szórakoztatam,ezért csak a csomagtartó csapódására lettem figyelmes, majd emberem beült az autóba, és közölte, hogy akkor most indulunk a Balatonra, és csak kedden jövünk vissza. Aznap volt az ötödik házassági évfordulónk, ez volt a meglepetés ajándék. Az egyik. Egy barátságos kis bababarát panzióban foglalt szobát, az udvaron medence (amit ki sem próbáltunk) fűszerkert két akkora rozmaringbokorral, mint jómagam (jegyzeteltem, rajzoltam szorgalmasan) szőlőlugas, leanderek, rózsa-, és levendulabokrok.
Megérkezésünk után megkaptam a második meglepetést, egy öreg réz kézi kávédarálót, és két csomag isteni illatú pörkölt szemeskávét. Azóta kipróbáltuk, az imigyen darált, lefőzött kávé szintúgy isteni.
Na, kinek van a legjobb férje?

Aztán volt még balatonpart, vízbe ugrálás, napsütés, vihar, biciklizés, bicikliszerelés, eldugott kis öböl, fazekasbolt, hattyúk, vadkacsák, őszibarack és sok-sok fagyi.

Kár, hogy csak négy nap volt.







2012. július 13., péntek

Lökésterápia


Mindenekelőtt had mondjam el, hogy iszonyú büszke vagyok Marcira. Múlt héten utazással járó tortúrát, hosszú vonatozást, átszállásokat, buszozást, korán kelést (fél ötkor!) remekül viselte. Nem volt egy csepp hiszti sem, csak figyelés, kokettálás, meseolvasás, mosolygás, alvás. Bezzeganya lettem :)

Múlt heti nyaralás-félében a „féle” azt jelenti, hogy  minden nap bebuszoztunk a közeli város kórházába DSGM kezelésre. Azaz nem minden nap, csupán négy alkalommal, ezért nem is biztos, hogy jogosan nevezem lökésterápiának. Úgy gondoltam, amellett, hogy  a faluban informácigazdag új környezetbe kerül, jót fog tenni neki, ha megemelt dózisban kapja a kezelést, azután pedig egy hétig pihenni hagyom, nem lesz semmilyen torna.
A napjaink így eléggé be voltak osztva. Reggel korán ébresztő, elballagtunk a megállóba, majd közel egy órát buszoztunk. Aztán egy városi járattal (ilyenkor már nagyon meleg volt) a kórházig. Ott vártunk 30-50 percet, addig Marci tízóraizott, kutyákat, galambokat figyeltünk, sőt egyszer egy verébmamát is láttunk, aki kamasz fiókáját etetgette a járdán. Budapest után szokatlan volt az emberek közvetlensége, több ismerősre is szert tettünk, persze tudom, aki gyerekkel közlekedik, ezen a téren előnnyel indul.

Ezután következett a 40-50 perces kezelés, majd spuri ki a megállóba, hogy elérjük a déli buszt hazafelé. Marci szépen elaludt, a busz-kemencében jól összeizzadtunk. Hazaérve megebédelt, és újra elaludt. Délután, mikor már nem tűzött olyan erősen a nap, fürödni mentünk anyukám barátaihoz. Jó nagy volt a medence, gyakorolhattuk a babaúszáson tanultakat, a Dévény után simogató utókezelést végzett a víz.  

A kezeléssel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Egészen más személyiségű DSGM terpeuta egészen más fogásokkal, egészen más környezetben nyúlt Marcihoz, mint ahogy eddig megszokta. Azt hiszem jó hasonlat, ha Andi egy olyan vendég, aki halkan kopogtat, megvárja míg beengedik, és bár a beszélgetést ő vezeti, végig a partnerére figyel. Marika pedig beront a lakásba, pezseg, és rögtön átveszi az irányítást. Nem hiszem, hogy lényegesen fájdalmasabb lett volna ez a kezelés, Marci mégis kétségbeesetten végigsírta az órákat. Nyújtotta felém a karját – Anya, anya! – kapaszkodott belém. Borzasztó volt.
Az utolsó órán megtörni látszott a jég, ekkor éreztem, hogy mintha elindulna valami, a sírás is mérséklődött, de másnap jönnünk kellett vissza Budapestre.

Először azt gondoltam, soha többé! Aztán azt, hogy pár hónap múlva újra megpróbáljuk. Mert mintha  többet és jobban mozogna. Mintha stabilabban állna. Mintha jobban használná a kezét. Mintha, mintha…