A kérdést tesóm tette fel
nevetve, mikor egy napra kölcsönkérték a lakásunkat, és kiderült, hogy emberem
magával vitte a céges juttatásként kapott mobilnetet, információ-gyűjtés
céljából a szakdolgozatához. Eme dolgozatot egyébiránt ő írja főleg, és csak egy egészen kicsit én.
A tévénk nemléte már több kedélyt
felborzolt az évek folyamán. Sosem felejtem el pl. apósom anyámborogass
tekintetét. Anyukám azt gondolta, biztos nincs rá pénzünk (mondjuk akkoriban
nem is volt) ezért karácsonyra akart minket meglepni vele, még szerencse, hogy
tesóm beavatott, így idejében le tudtuk róla beszélni. Vagy az egyszer
becsengető jóember, akit az egész házat ellátó szolgáltató küldött megkérdezni,
hogy mi miért nem, pedig olyan remek ajánlatuk lenne számunkra. Azt a döbbenetet,
aztán a megkönnyebbülést, hogy legalább net van, mégsem élnek ezek barlangban.
Kedvencem azonban a rókás
úriember volt, aki a lakáshitelünket hivatott intézni, őneki egyenesen forogni
kezdett a szeme, úgy próbált meggyőzni minket arról, hogy az új életünk igenis
megkíván egy szupermenő egész falat betöltő példányt, és szerinte ezért több kölcsönt
kellene felvennünk, mint amennyit szeretnénk.
Pedig remekül meg lehet lenni
nélküle, már hét éve gyakoroljuk. Emberem döntése volt, hogy ne legyen, nekem
eleinte hiányzott, szerettem háttértévézni, ma viszont már örülök, hogy nincs.
Ha hosszabb ideig tévés helyen tartózkodom, bekapcsolom a lakberendezős-kertes csatornát,
az most nagyon aktuális, aztán nem is olyan sokára meg kikapcsolom, mert kiborít,
hogy negyedóránként kapok tíz perc reklámot az arcomba.
Szegény ügynök borzasztóan
csalódott lehetett, mert továbbra sem szeretnénk tévét venni, sőt Brazíliába
sem fogunk utazni, pedig ez utóbbi látens igényünket is bőszen próbálta
beleverni abba a kemény fejünkbe. Nem akarta elhinni, hogy nekünk egyik sem
hiányzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése