Nem Vuk vagyok! Róka!

Mondtam már, hogy szeretem Marci óvodáját?  Most a farsang miatt is például. Itt az a szokás, hogy nem  csak egy napig tart, hanem egész héten buliznak a gyerekek, van idejük kijátszani magukból az élményt. Akinek volt kapacitása, akár minden nap másik jelmezbe bújtathatta magzatát, volt süti, tánc, lufik, játék, de nem volt verseny és senkit sem emeltek ki, mert az anyukája az átlagnál szebb jelmezt készít, avagy vásárol.

Marcus gúnyáján sokat gondolkodtam, több feltételnek is meg kellett felelnie. El akartam szakadni a pókember-cowboy vonaltól, legyen egyszerű, olcsó, kényelmes, aranyos és persze Marci viselje el magán. Tehát nem lehet a része kalap, kendő, fejpánt, vagy egyéb hátra, hasra kötendő kellék. És persze nekem kell elkészíteni, mert kell a lelkemnek, hogy néha szupermaminak érezzem magam.

No, röpke két éjszaka alatt ez lett belőle. A rókaportrék most ellepik a blogot.

Na jól van, anyám, most már hagyjál békén!

Rövid határidővel

vállajuk Ikea konyhaszekrény összeszerelését.

Jelige: Három hónap

Tavaly ilyenkor, mikor a fűtetlen házban eszkimónak öltözve vertük a csempét, még nagyon távolinak tűnt, hogy egyszer azt mondhatom: van egy olyan helyisége a házunknak, ami már majdnem készen van. A hónapokig tartó rezsózás után kis híján megöleltem az újonnan vásárolt villanytűzhelyt, a lavór után szerelmetes pillantásokkal simogattam a mosogatót, és a gyomrom még most is görcsbe rándul, ha Marci karambolosat játszik a bútor, vagyis a BÚTOR két méteres körzetében.

Nem kapkodtuk el ezt sem, még valamikor október végén kezdtem tervezni, először átrágtam magam a korábban gyűjtögetett töménytelen mennyiségű inspirációs képen, aztán szépen felballagtam a kék-sárga honlapra és az ottani bolondbiztos tervezőprogram segítségével összehoztam a vágyakat és a lehetőségeket.

Azután néhány hetes szállítás következett, ha az uram Budapesten járt, mindig hazahozott egy csomagtartónyi konyhát, és amikor éppen ráért, összerakott egy-egy elemet. Január elején csempéztünk, aztán pikk-pakk alig telt el egy hónap, és használatba is vehettem a csillogó új konyhát. A projektet viszonylag kevés anyázással megúsztuk, pl. tudtátok, hogy az ikeás bútor két egész centivel szélesebb a sztenderdnél? Nem? Mondjuk ez csak akkor érdekes, ha nem ikeás munkapultot választotok hozzá, fizettek ki, és visztek haza. Mint mi.

 

Lényeg, hogy a szekrény készen van, és én végre kicsomagolhatom a borospoharakat, amiket még az esküvőnkre kaptunk, és azóta is anyósomnál várják, hogy legyen helyünk, ahová tehetjük őket. Talán még használni is fogjuk, pedig már úgy megszoktuk a bögrét…

Üdv a katalógus 38. oldalán. Nekünk tetszik.

Anya, boldog vagy?

Hát nagyon! Ma, ahogy a szemerkélő esőben ballagtunk hazafelé az óvodából, felfigyeltem arra, hogy Marci milyen jó tempóban lépeget mellettem. Ne gondoljatok nagy dologra, a sebessége nagyjából az én kényelmes sétatempómnak felelt meg, ám ez messze gyorsabb volt, mint az eddigi tyúklépéseink, ami engem jobban fárasztott, mintha rohannom kellett volna. Hát megvan ez is, újabb pipa a listán. Már lépést tud tartani az ovisokkal, ha sétálni mennek!

Amúgy figyelem a többieket is az oviban, és azt látom, hogy egyéb téren is szinte már teljesen behozta a lemaradásait. Jó, nyilván nem tud mászókázni, futásban is lehagyják, és a bal kezét csupán segítő/támasztóként használja (de használja, és ez nagy dolog!), mégis mit számít már, hogy mikor fordult meg vagy indult el. Legfeljebb nem lesz vízilabdás - pedig a szépsége megvan hozzá - vagy mondjuk ötvös.

Karácsonykor még nem mondókázott, és egyetlen dalt tudott, az Ég a gyertyát, ezt is zsarolással értem el mondván, muszáj énekelnünk, hogy az angyalok idetaláljanak. Most, február elején több mint húsz dalocskát, mondókát fúj, amit egyik nap hall a konduktortól - januártól konduktorhoz is járunk, írok majd még róla - másnap az itthoni tornán már mondja velem, mintha kinyitották volna nála a ritmus-csapot.  És nagyon szeretem az ovinkat. Szeretem, ahogy szeretik őket, ahogy kezelik az én fiókám és a csoport másik csodamanója (ő auti) másságát. Úgy kezelik, hogy nem kezelik. Az élet rendje, hogy ők ketten különböznek az átlagtól. Olyan jó helyre költöztünk!

és cukrász is lehet, úgyis szeret kavarni...