Ötvenöt mázsa meleg

Tavaly nagyon belejöttem a tűzrakásba, a szezon közepére elértem az egygyufás szintet, és megtanultunk spórolni a fával is. Ez mindenféle őrült cél kitűzésére késztette az én uramat, mint pl. novemberig nem fűtünk, vagy tavaly megmaradt egy sor tűzifa, idén maradjon kettő, tavaly egy hónap alatt elégetett mennyiséget osszuk be másfél hónapra és hasonlók. Azt hiszem eléggé belerondítottam a terveibe, mikor múlt héten begyújtottam, de hát Lackó már kúszik-mászik, ne hideg padlón tegye, és éjjelente nekem sem volt valami kellemes pulóverben vacogni a gép előtt.

Még augusztusban hozattunk fát, azt hiszem bekerültünk a körbe, mert megkaptuk Sándor telefonszámát, ami nyilvánvalóan csak a kiváltságosoknak jár, tavaly csak üzenni tudtunk neki Szomszédnénivel, aki szólt a fiának, aki Sándor közelében lakik, és mikor összefutottak, átadta a rendelést, aztán egyszer csak nálunk volt a fa. A fizetés szintén a feni láncon haladt keresztül. Tavaly nem is láttuk őt színről színre, de most éppen itthon voltam, mikor megérkezett az almazöld IFA, kérdezte, a térkőre borítsák-e, de riadt tekintetemet látva gyorsan kapcsolt, jól van, akkor nem.

Izgalmas falunapi programok helyett pakoltunk, de azért hallottuk, hogy a Coop mögött valaki hajmásipétert énekel

Felhívnám a figyelmet a nagyon praktikus szigetelés-állványra...

és az uram munkavédelmi cipőjére

Gyerekmunkás

Nekem nagy megnyugvás ez a rakás csertölgy, pedig ezt már jövőre vettük, az idei tüzelőnk egy éve száradt a fáskamrában mielőtt levittük a pincébe, és a most vásároltat behordtuk a helyére. 

DIY falburkolat általam kivitelezve

Fázni már nem fogunk, főleg, ha tényleg igaz, amit a fűtésszerelő ígért, és holnap beszereli a puffertartályt a kazánházba. Az uram este ezzel a hírrel jött haza, meglett az eredménye a napi többszöri telefonos nyaggatásnak, szia szívem, megyek a pincébe kiszedni három ajtót tokostul, hogy beférjen a tartály. 

Ismét flex-szag terjeng nálunk, már hiányzott.

Csak szólok

Anya, jó lenne, ha átrendeznéd a szekrények alsó polcait. Saját érdekedben...

Nyári hemi-időszámítás

Egészen aktuális erről is írnom, így a nyár utolsó napján, azon a nyárén, ami a legszebb, és talán a legnehezebb is volt az eddigiek közül. Legszebb, hisz végre négyen vagyunk, és legnehezebb, mert az felújítás és a munkahely elszipkázza tőlünk az uramat, én pedig kvázi egyedülálló anyaként osztódom a kert, a háztartás, a gyerekek, és a hemiparesis között.

Marci nem járt nyáron oviba, úgy éreztem jobb lesz neki itthon, nekem meg mindenképpen, nem kell reggel és délben a még mindig nem a legkönnyebb baba kategóriába tartozó Lackóval eljutni az oviba, lehetőleg ordítás nélkül. Azt is terveztem, hogy csinálok egy intenzív fejlesztést neki itthon, napi tornával, sok-sok finommotorika feladattal, mesével, együttléttel. Hát, ahogy azt Móricka elképzelte. Lassan már megszokhatnám, hogy ember tervez, aztán felébred Lackó…

Mindenesetre annyira sikerült kialakítani a napirendet, hogy délelőtt dévényezünk kb. egy órát (én kezelem őt), azután délután vagy sikerül, vagy nem valami egyéb. Amikor hazajön az uram, és megy is ki dolgozni az udvarra, Marci jár a nyomában, mint egy kis árnyék, hordja a homokot, talicskázik, betont kever, végül is finommotorika ez is.

- Anya tudod, miért kell cement a betonba, megmondjam? Az a ragasztó, az tartja össze!

Közben hetente járunk a Verához dévényre, és maradt a heti egy csoportos óra is.

A konduktorral való foglalkozás szünetel, nem is tudom, mikor kezdődik, vagy lesz-e egyáltalán ősztől, ha azt mondom fejetlenség van, akkor nagyon diplomatikusan fogalmazok. Nem tudom, máshol hogy működik az államilag finanszírozott fejlesztés, remélem ennél jobban, mindenesetre már örülök, hogy senki sem kötötte korábban az orromra, hogy létezik, és járna is Marcinak, mert még talán elfogadom, hogy ez elég is neki. Novemberben ítélték meg, nem választhattam, hogy hová-mire járjunk, kijelölték az egyik városi intézményt, és az időpontot. Tehát nem jár ki a fejlesztő az INTEGRÁLT óvodába, be kell vinni a gyerekeket, ami nekünk busszal összesen fél napunkba kerül, de végülis ráérek, nem dolgozom, aki pedig igen, oldja meg, ahogy tudja. Két órát kap Marci, ezt egyben tartják, ami ugye másfél órát jelent…ene, ha pontosan kezdenék, és nem fejeznék be hamarabb, mert a fejlesztő siet ebédelni.

Januárban M. nénivel kezdtünk, nem nagyon találta meg Marcival a hangot, nem is foglalkozott korábban kicsikkel, iskolásokkal inkább, de azért lelkiismeretesen próbálkozott. Mondókázós, mutogatós rész, majd izomerősítő gyakorlatok, balkéz motiváló feladatok, pályákon végiglépegetés, a végén pedig asztalnál rajzok feladatok, gyurmázás, összerakás, szétszedés stb. Aztán Lackó születése után baleset érte, Achilles-szakadás azt hiszem, K. nénivel folytattuk. Első órán nagyon katonásnak tűnk, Marcit feladathelyzetbe kell hozni, engedelmesség, ez az iskolához is elengedhetetlen, majd meglátom, hogy bírni fogja. Következő órán Marci egyszerűen lefeküdt, és semmit nem volt hajlandó csinálni, erre K. néni lediktálta nekem a gyakorlatokat, hogy majd otthon is végezzünk Marcival, de a következő órán úgyis jobban együttműködik majd. A harmadik oldal emel-hajlít-emel-zár típusú feladat után azért visszakérdeztem, ismer-e olyan három évest, aki ezt végigcsinálja, nem sérültet, egészségeset. Az ezt követő foglalkozásokon egyszer sem végeztünk egyet sem a lediktált gyakorlatok közül, igaz mást se sokat, valahogy elfolyt az idő, és több órát lemondott, vizsga, értekezlet vagy egyebek miatt, de nem is bántam igazából, mert láttam, hogy ennek így túl sok értelme nincs.

Úgy készültünk, hogy nyáron is lesznek foglalkozások, igaz csak egy óra hetente, és visszajön M. néni, de mégiscsak táppénzen maradt, K. néni pedig május végén elnézést kért, de ő is elmegy szabadságra egész nyárra, beteg édesanyját kell ápolnia. Ellátott tanáccsal, és kaptunk kölcsön nyárra dudoros félgömböket, karikákat, ezért hálás vagyok.

Nos, a fizetős helyeken, ahová eddig jártunk, nem így mennek a dolgok. Nincs értekezlet, nincs féléves táppénz, ha valaki kiesik, helyettesítik. Értem én, hogy ingyenes lónak ne nézzed a fogát, de akinek nincs pénze a fizetős órákra, vagy bízik az állami rendszer elégségességében annak a gyereke így nem fog fejlődni. Semmit. Szomorú ez.

K. néni ígérte, hogy küld egy összefoglalót Marci féléves haladásáról – itt azért már röhögtem magamban kicsit- de még nem érkezett meg, hát meg vagyok lepve…

Az óvodavezetővel tegnap beszéltem, tudja-e mi lesz szeptembertől, áh, senki sem tud semmit, hova, kihez kell majd járnunk, de eddig sem kezdődtek soha a fejlesztő foglalkozások október előtt. Szuper.

Belekezdtünk egy másik programba is még áprilisban, ekkor hallottam az SK Projectről, olvastam a pozitív tapasztalatokat, gondoltam, megpróbáljuk. Ebben az időben Kornél javaslatára szüneteltettük a dévényt, - már nem félek annyira, hogy ne merjek három hónapot kihagyni- maradt a csopi, de az is úgy, hogy figyelembe vettük Kornél szerint mit szabad, és mit nem, a konduktív foglalkozásokon meg úgysem történt sokminden. És persze csináltuk az itthonra kapott  feladatokat. Aztán eredmény mégsem lett, sőt visszafejlődést tapasztaltunk, Marci bal lábával egyre erősebben lábujjhegyezett, a kis keze is befeszült. Rájöttünk nem ez a mi utunk, bizonyos kérdésekben nem is értettünk egyet Kornéllal, de ez most mellékes, nem befolyásolta a döntésünket. Kingát nagyon sajnáltam, okos, intelligens nő, jó volt vele beszélgetni, sokat lehet tőle tanulni.

Visszatértünk hát a dévényhez, nem hagyok ki egy napot sem, és Verát is megkértem, ne hagyja Marcit irányítani, és gyúrja csak erősen.  Nem sír már réges-régen, és ha mesét kapcsolok neki, teljesen nyugodtan fogadja a kezelést, sőt mivel itthon csak ilyenkor nézhet mesét, már kéri is. Vera azt mondta, ennek ellenkezőjét szokták kérni a szülők, hát ja, csakhogy én nem akarok belenyugodni, hogy Marci nem fog már jelentősen javulni, amit többen kezdtek már pedzegetni, mert ha rajtam múlik, igenis fog. Ha minden jól megy október-novemberben lökésterápiára viszem egy budapesti dévényeshez, aki tesóm révén ismer minket, és az itthoni tornához már küldött videót. Benne nagyon bízom.

Aztán van még valaki, akiről nem tudok egyelőre nyilatkozni, lévén még csak egy kezelésen voltunk, ő pedig Kulcsár Gábor csontmester.

Meglátjuk, haladunk-e vele, jónak tűnik, bízunk benne is.

Hát így vagyunk, elrohant a nyár, jövő héten kezdődik az óvoda, Marcinak csak keddtől, mert hétfőn torna -a dévény és a csopi egymás után van-, csütörtökön pedig viszem Budapestre Gáborhoz. 

Tudományos kísérletet folytatok

Tárgya: Meddig tartható fenn az ép elme napi négyésfél óra alvással – megszakítva egy kétfogú éjszakai etetése céljából. Állítólag Napóleonnak kevesebb is elég volt. 

Kár, hogy nem vagyok Napóleon… 

Boldogi nagyrózsa

Idén elmotoroztunk az urammal az őrségi vásárba, Marci fiam ellágyulva nézte, ahogy felveszem a dzsekit és a kesztyűt, majd így szólt:

- Anya olyan szép vagy így öltözve.

Nos, így szépen felöltözve sétálgattunk a vásárban, amikor megláttam egy különleges formájú süteményt, háromszáz forintért árulták darabját. Csokiöntettel négyötven. Egyszer élünk, kipróbálom, és finom is volt, tényleg.

Pár nappal később a neten láttam egy képet, nézd már, hát ez pont olyan, és itt a neve is: boldogi nagyrózsa. Boldog községben készítik, hagyományos lakodalmas sütemény, éjfélkor kínálják a násznépnek.

Az uram pedig figyelt, jegyzetelt, és a házassági évfordulónkra csináltatott nekem egy sütőformát, amihez receptet is mellékelt a készítő. Szeretem a meglepetéseit.

És most már én is tudok boldogi nagyrózsát sütni. Ha nagyon vastagon számolok, akkor nagyjából harminc forintért darabját… Lehet, hogy a GYED mellett rózsasütödét kellene nyitnom?

A recept roppant egyszerű, voltaképpen egy sűrű palacsintatészta öt tojásból, fél liter tejből, és fél kg lisztből. Én teszek hozzá késhegynyi szódabikarbónát, mert a palacsintához is szoktam. Lehet cukrozni is, én nem szoktam, mert ha kisült, úgyis meghintem porcukorral.

Kis lábosban olajat és egy kanál zsírt melegítek, jól felforrósítom a vassal együtt, majd belemártom a tésztába, és sütöm. A sütés módszerét innen lestem el

Pillanatok alatt kész. És olyan nagyon szép.

A végén, mikor már fogyóban az alapanyag, és nem tudom szépen meríteni a formát, a tésztát zacskóba töltöm, kilyukasztom, és a tésztát „rajzolgatva” belecsorgatom az olajba. A végeredmény kevésbé szofisztikált, ám ugyanolyan ízletes.

A minőségellenőr véleménye:

- Hmm, az igen finom!

Cserepek

Az én drága jó uram roppant precíz ember. Augusztus elején küldött nekem egy roppant precízen kivitelezett táblázatot a következő két hónapra tervezett ház körüli munkákról. Feladat, függőség, időszükséglet, prioritás, beszerzés, ár, ütemezés. Mondom, hogy roppant precíz. Nem is ezen lepődtem meg, hanem hogy a terv szerint napi 9 óra tiszta munkavégzéssel kalkulálva 35 napra lenne szükség a tervezett feladatok elvégzéséhez. Hö-hö-hö.

A ház belsejére idén nem nagyon jutott idő, pedig sokmindent szerettünk volna, amiből csak a nappali szekrény polcozása és a fürdőszoba mosdószekrénye készült el. Elmaradt a nappali szekrény befejezése, szennyestartó eszkábálása a fürdőbe, az előszoba bútorozása (fogas, cipőtároló), a házzal örökölt étkezőbútor felújítása, kanapévásárlás… Ez van, másra kellett az idő, pénz, szépen, lassan majd alakul.

A lehetőségekhez képest azért igyekszem csinosítani a házat, néha a legváratlanabb helyeken találok szép dolgokat. Például, mikor az óvodai évzáró előtt negyed órával bicikliztem be lihegve a virágboltos udvarára, csokrokért az óvó néniknek, és míg a tulajdonost próbáltam nagyobb sebességre bírni -még mindig nem szoktam meg, hogy itt az emberek lassabban élnek, mint mi annak idején Budapesten- megláttam a polcon egy zöld kerámia házi áldást. Másnap vissza is mentem, és megvettem egy ugyanolyan stílusú szenteltvíz tartóval együtt. Utóbbival még nem tudom, mit kezdek, de valamiért kellett. Pár hét múlva Budapestre mentünk Marcival cipőt csináltatni, majd mivel jó fiú volt, és megígértem, bevittem egy bevásárlóközpontba fagyizni. És mit látok? Egy garázsvásárt! Aranybánya! Bár mondjuk, jobban élveztem volna, ha nincs velem Marci, vagy ha nem lettek volna kirakva kinderfigurák, kisautók, ilyen-olyan pulyahülyítők vödörszámra. No, elég az hozzá, hogy néhány száz forintért jó néhány dísztányért vettem (meg kisautókat is persze), köztük olyanokat, amik mintha a házi áldáshoz lettek volna tervezve, szépen mutatnak együtt a konyhában.

A többi tányér az addig üres tálasra (ikeás egyébként) került a nappali étkező részébe. A kávédaráló működik, az uramtól kaptam két éve, a mozsár sem mai darab, a nagymamájáé volt. Az alsó sor középső tányérja pedig azért érdekes- nekünk legalábbis- mert a rajta látható templomban esküdtünk. Emléktábla még nincs kirakva...

Magyarszombatfán is vettem egy köcsögöt -fakanáltartónak használom- és egy tálat, gyümölcs, pogácsa stb. kínálására.

Nagyon szép, egyszerű, mindennapi használati tárgyakat, tányérokat, bögréket, sütő-főzőedényeket stb. készít a fazekas, vissza is fogok térni még, mert az uram azt ígérte, ha kicsit egyenesbe jövünk (ha-ha) kapok egy reggeliző készletet, ami remekül illik majd a teraszunkra - mármint ha készen lesz.

Volt nekem egy pótnagymamám, Ilonka néni, akitől örököltem néhány szépséget, és amik lassan megtalálják helyüket a házban is. Érdekes, hogy fiatalabb koromban el nem tudtam volna képzelni porcelántárgyakat a lakásomban, most meg már odáig süllyedtem, hogy nippeket is kirakok, méghozzá a fürdőbe, majd mutatom, ha készen lesz (ha így haladunk jó sokára…). Ilonka néni porcelánjai pedig a konyhában kaptak helyet.

Ilyen most a konyha jobb sarka, ha a rendetlenséget átpakolom a nem látható bal sarkába.

Lackó meséje

- Figyelj Kislackó, elmesélem a történetedet, jó? – telepedik Marci fiam öccse mellé a szőnyegre. Lackó bátyjára függeszti a tekintetét, és lelkesen nyáladzik tovább.

- Egyszer volt, hol nem volt, és akkor megcsörrent a telefonom. A tornász néni hívott, és mondta, hogy született egy pici baba. Ki volt az? Hát te voltál! Akkor beültem a Mazdámba, és elmentem a kórházba hozzád. És olyan pici voltál, mint egy induri-pinduri. És bekakiltál, nem hagyományosat, csak fosisat, mert te még csak tápszert eszel, nem kenyeret meg kolbászt. Aztán felöltöztettelek, és hazajöttünk. Így lettél te a testvérem. Jó éjszakát, Kislackó! Álmodj szépeket! Puszi!

És minden majdnem így is történt.

Ha hinnék a véletlenekben, azt mondanám, Lackót a véletlennek köszönhetjük (ahogy Marcit is egyébként). De nem hiszek, tudom, ez nem véletlen, ők minket választottak, ahogy mi is őket.

Február végén a laptop előtt ültem, Marci az ölemben ejtőzött, mikor megszólalt a telefonom.

„Gólyahír” villogott a kijelző, egyet csörrent, és elhallgatott. Másodpercen belül hívtam vissza Mórucz Lajosnét, a Gólyahír Egyesület vezetőjét, aki Gabi néni, akárcsak Marci egyik konduktora, így avanzsált tornász nénivé… Gabika elmondta, hogy nem engem akart hívni, de gyorsabb voltam, mint ő, nem tudta tárcsázni még a következő számot. Készülődőben van egy kisfiú, születése két hét múlva várható, olyan csomaggal, amit nem mindenki vállalna, de ha már visszahívtam, hát megkérdez engem is. Beszélgetésünk végén aztán csak ennyit mondott:

- Ennek így kellett lennie.

Hiszem, hogy így van.

Másnap reggel hívtam a Tegyesz ügyintézőjét, akivel a két nappal (!) azelőtt járt nálunk környezettanulmányon, és úgy váltunk el, reméli, mielőbb újratalálkozunk. Nem hittük volna, hogy ennyire hamar. Még aznap elkészítette a környezettanulmányt, átküldte a területileg illetékes Gyámhivatalnak, ők pedig néhány napon belül kiállították az új alkalmassági határozatunkat, és mivel a fellebbezés jogáról természetesen lemondtunk, azonnal jogerőre is emelkedett. Az új határozatra azért volt szükség, mert megváltoztak a körülményeink: lakóhely, munkahely.

Aznap este újabb hívás Gabikától, mentőautóban ülnek, megindult a szülés, az életadó szeretné, ha vele lennék, siessünk. Marcit Andreára bíztuk, aki azóta is sokat vigyáz a gyerekeimre, ha szükséges, és akinek ezt soha nem fogom tudni eléggé meghálálni, és rohantunk Budapestre. Még nem értünk ki az autópályára, újabb hívás érkezett, mégsem szülés ez, jöjjünk inkább szombaton, ahogy korábban is megbeszéltük. Beültünk egy McDonaldsba, kicsit megnyugodni. Újabb hívás Gabikától, szeretnék beszélni az életadóval? Ótejóég, mit mondjak neki? Aztán csak úgy jöttek maguktól a szavak, a végén mindketten sírtunk…

Szombaton találkoztunk személyesen, nagyon fiatal, nagyon törékeny lány, nagyon nehéz teherrel. Beszélgetésünk után, azt mondta, bízik bennem, azt akarja, hogy mi legyünk a kisbaba szülei, mert tudja, hogy mi nagyon fogjuk szeretni. Megbeszéltük a baba nevét is, a Zsombort ő, a Lászlót mi választottuk.

A következő hétvégén ismét meglátogattuk, majd újra volt egy téves riasztás, végül Gabika szólt, hogy a kiírt idő után hét nappal, szerdán reggel elindítják a szülést.

Görcsölő gyomorral léptem a szülőszobába, ha rajtam múlik, kihagyom, de az életadó megkért, legyek mellette, nem mondhattam nemet. Nyolc órakor repesztettek burkot, nehéz órák után fél tizenkettőkor megszületett a fiam. Lila volt, nem vett levegőt, elszaladtak vele, féltem, féltettem, de pár perc után visszahozták. Nekem. Az életadó kérése volt, hogy én fogjam meg először, az én illatomat érezze. Törődött pici fiúcska, hatalmas száj, szorosan bezárt szemek, megpattan hajszálerek az arcán…csúnya volt nagyon, de nekünk, mindkét anyjának gyönyörű. Odatartottam életadójának, megpuszilta a kezét, aztán elvitték. A lány két órán át pihent, én addig végighívtam a családot (Norbi akkor még nem tudott elszabadulni a munkahelyéről).

Egy hétig minden nap mentünk Budapestre Lackóhoz. Marcit nem mertük vinni, féltettük, hogyan tudná feldolgozni, ha esetleg meggondolja magát a szülőanya.

Március tizenkettedikén időben indultunk Százhalombattára Gabikáért, hogy együtt menjünk az V. kerületi Gyámhivatalba aláírni a szükséges papírokat. Segítettünk néhány dolgot elvinni az Egyesület krízislakásába, éppen indultunk Budapestre, mikor bevillant, hogy MINDEN SZÜKSÉGES IRATOT OTTHON HAGYTAM!

Előző este egy mappába készítettem valamennyit és feltettem a polcra, Marcibiztos helyre, és szépen ott is felejtettem. Irány haza!

Az uram beletaposott a gázba, a belső sávban téptünk hazafelé, mindenkit levillogva, mi Gabikával csak kapaszkodtunk, és reménykedtem, nem futunk bele egy-két traffipaxba. Végül bő egy órás késéssel érkeztünk Budapestre, aláírtuk a papírokat, megkaptuk a kihelyező határozatot, hazavittük az életadót, és rohantunk Lackóhoz a kórházba. Elmúlt már este hét óra, némi papírtöltögetés után indulhattunk haza hárman.

2013. január 5-én jelentkeztünk a Gólyahírhez. 2014. március 5-én született meg Lackó.

Másodszor is örökanya lettem.