Az igazi

Azt hiszem éppen a harmadik igazinál tartunk, legalábbis ami a járólapokat illeti. Az elsőt még hetekkel ezelőtt, a burkolatvadászat első napján az első üzletben megtaláltuk. Küllemben is, árban is, minőségben is rendben, az eladó szerint PEI IV-es kopásállósággal. Aztán az építkezés sokat okosított rajtunk, rájöttünk például, hogy az első árajánlat nem feltétlenül az utolsó és a legjobb, valamint ugyanaz a padlólap nem mindenütt kerül ugyanannyiba. Ez utóbbi tényező pedig nagyon nem mindegy, miután sajnos vagy inkább szerencsére csaknem hatvan négyzetméter területre kerülhet nálunk hidegburkolat. A vadászat eredménye pedig az lett, hogy ennek a lapnak a kopásállósága bizony csak III-as. Ez pedig nem elég, mert az uram feltett szándéka olyan anyagokat felhasználni, hogy a jövő archeológusai majdan a mi portánkat kiásva rekonstruálhassák az ezredelő átlag magyar háztartásának életét. Az elmúlt szombaton belevetettük hát magunkat újra a lappato, inkábbmatt, gres, nemgres, csúszós, denemis, mikerülezenennyibe padlólapok örvénylő világába.  És IGEN megtaláltuk! Emberem ellágyulva nézte, akárcsak engem szerelmünk hajnalán, majd mikor meglátta a PEI V értéket, és a szeme foszforeszkálni kezdett, tudtam, nincs menekvés, vagy ez lesz a padló, vagy betonon járunk még egy darabig. Aztán az uram a 15 százalékos akciós árból is lealkudott még 10 százalékot, én pedig csak álltam mellette tátott szájjal és csodáltam. Mivé lesz valaki, ha elkezd építkezni!

Piszó, kabriómarkoló

Marcival egy, a neten talált diasorozaton járművek képeit nézegetjük. Most látja a képeket először. Az autó feliratú képnél elrikkantja magát:

- Piszó! Anya, nézd! Piszó!

Eltart egy-két percig mire rájövök mit mond: Pegueot.

-  Tényleg az! Hát ezt meg honnan tudod?

Sajnálkozva végigmér, még a száját is elhúzza, majd rábök az autó elején az oroszlánra.

- Ott a jele!

 Az járműmániás mesél a kicsi járműmániásnak:

- ….és akkor a Zsiráf beült a markolóba…

- Kabrió maakoló!

- Nem hiszem, hogy létezik markolóból kabrió. De miért üljön kabrióba a Zsiráf?

- Zsijáf nagon madas!

Tükörmarci, avagy a magvető nem dolgozik hiába

Marci vizet kér, majd ránéz a pohárra és megjegyzi:

- Pojár kabrió.

Mikor látja, hogy nem értem az összefüggést, rávilágít:

-  Nincen teteje.

Ebédelünk, nézegeti tányérján az ételt.

- Nem kóbász.

Majd enni kezd, de kis idő múltán lekoppantja a kanalat.

- Kóbász jobb!

Két autó beszélget marcihangon:

- Bácsi, kérek kávét!

- Jóóóóó, perszeee!

Tornáznia indulunk, nógatom:

- Siessünk, vár téged a villamos!

Torna végeztével amint kilépünk az épületből, futásnak ered:

- Marci szalad! Vár a vijjam tégem!

Korán ébred, próbálom rávenni egy kis pótalvásra:

- Kész, vége. Marci felkel!

A Fiúbéka, a Toyota meg a konfliktus

Elalvás előtt mindig mesélünk Marcinak, és ezen kívül is elég gyakran, ha megjelenik egy-egy könyvvel és elhangzik az Anya olvas! - felszólítás. Mióta nem szenved lapozási kényszerben, végre lehet valóban olvasni is neki, de esténként főleg fejből mesélünk. A történet főhőse még mindig egy kétéltű, de nem akármilyen, hanem a Fiúbéka. Vele esnek meg mindenféle kalandok, a történetet Marci közbeszólásai és a napunk eseményei alakítják. 

Vasárnap az uram volt mesélő, és ezúttal úgy alakult, hogy én is végighallgattam. A sztorija mit sem változott az elmúlt hetek alatt, kb. így hangzott: 

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fiúbéka. A béka reggel felébredt, megreggelizett, találkozott barátjával, a Katicával, aztán elmentek kirándulni. Először villamosra szálltak, aztán inkább busszal mentek tovább. Végül rájöttek, hogy sokkal jobb lesz Toyotával utazni, és így is tettek. Este hazaautóztak, vacsoráztak, fogat mostak, megfürödtek, és elaludtak.

A tegnapi puszi-osztáskor javasoltam neki, hogy eressze hosszabb lére a mesét, és bonyolíthatná  is kicsit a cselekményt. Például kitalálhatna új szereplőket, vagy tehetne a történetbe egy kerékcserét vagy egy  kis konfliktust. Elég értetlenül nézett rám…

Később hallom a szomszéd szobából:

- Na gyere Manó, rakunk a Toyota meg a béka napjába egy kis konfliktust. De milyen konfliktus legyen? Anya tudhatná, hogy egy japán autóval úgyse lesz semmi konfliktus…

Mr. Muszkli

A hemiparesis a laikus szemlélő számára nagyon megtévesztő tud lenni. Marcinak az egész bal oldala érintett a feje búbjától a lába ujjáig, de legkifejezettebben a kezénél mutatkozik meg. A karja annyira spasztikus, hogy nem tudja sem kinyújtani, sem a tenyerét felfelé fordítani, és a kis keze is gyakran szorul ökölbe még. Ez az erő azonban csupán látszat, akarattal alig-alig tudja megszorítani az ujjamat, és ezért nem megy még egyedül pl. a macijárás, lépcsőzés sem. Egyelőre.

Miután a Dévény módszernek köszönhetően rengeteget lazultak az izmocskái, már képessé váltak arra, hogy megerősítsük őket. Az itthoni TSMT torna során ez most a fő feladatunk.

Mikor a videón látható talicskázást először próbáltuk, a kicsi kar egyszerűen összecsuklott.  Aztán pár hétig úgy gyakoroltunk, hogy a lábain kívül Marcit a mellkasa alatt is megtámasztottam, így a súlya nagy részét én tartottam.

És most? Tadaaaam!

Adj egy felest, meg egy kólát a gyereknek!

Csak mert megint roppant naprakész vagyok, mesélek az idei húsvétunkról. A készülődés sajnos elmaradt, lélekben és fizikailag egyaránt. Bánom, de egyszerűen nem maradt szabad vegyértékem, bízom benne, jövőre újra lesz.

Húsvét vasárnapjának hajnalán zuhogó esőben érkeztünk a házhoz, és nem akartam elhinni, hogy március végén annyira hideg van, hogy látom a leheletem.  Bekapcsoltam a radiátort a bázis szobában, és miközben pakoltam ki a hátizsákot azon morfondíroztam, mennyire morbid, hogy húsvétkor nyúlpörköltet fogunk ebédelni nokedlivel. Amint ezt végiggondoltam, azon nyomban fel is tűnt, hogy pusztán egy üveg savanyú uborka árválkodik már a táskában, se pörkölt, se nokedli. Bizony az én drága uram, aki vállalta a pakolást, csak azt tette el, amit a konyhapultra készítettem előző este, a hűtőbe már nem nézett be.

Mivel vág az eszem, mint a borotva, az is rögtön tudatosult bennem, hogy: ünnep van + vasárnap is van + kicsi faluban vagyunk = minden zárva van → nem lesz mit ennünk.

Az én bűnbánó uram nem akart értékes munkaidőt veszíteni a Városba autókázással, szerinte a kedvenc pizzériánk úgyis kinyit a szokott időben 11-kor, és lesz habzsi-dőzsi.

Bele is bújtunk divatos munkagúnyánkba, én eljegyeztem magam a felmosó vödörrel, emberem pedig a malteroskanállal. Mikor már nagyon éhesek voltunk, felhívta a pizzeriát, de biza húsvétkor, nem volt, aki felvegye a telefont. Aztán eszünkbe jutott, hogy korábban láttunk a faluban egy házat, XY kávézója felirattal a homlokzatán.

- A kávézókban sütit is lehet kapni!

- Vagy brióst, sajtos kiflit! Na, gyerünk!

Nem akartuk átöltözéssel húzni az időt, emberem autójába pedig nem lehet koszosan beülni, így felvettük az ünneplő munkáskesztyűt, és irány a kávézó gyalogszerrel. Időközben az időjárás egészen csodásra fordult, a márciusi szél romantikusan csapkodta a havat az arcunkba. Dalolni támadt kedvem, méghozzá egy klasszikust: "Miért nincs nyáron hó, az volna jó, ha volna hó, de nem van." 

a Nyúl bosszúja

A kávézó, láss csodát, nyitva volt, ám belépve a pultot támasztók tekintetéből rögtön kiolvashattuk, itt bizony nem kávéból fogyasztanak a legtöbbet.

No, elég az hozzá, hogy az ünnepi ebédként burgonyaszirmot eszegettünk Sport szelettel, amit ezek után már mindegy alapon kólával öblítettünk le. Közben egy nagyképernyőn Piedone aprította a rosszfiúkat. Még jó, hogy nem öltöztünk át, így a remek ebéd mellett mienk lehetett az egy vérből valók vagyunk te meg én érzése is. 

Csőcsere, két beton köt a falon

Teljesen új víz és fűtéscsöveink vannak már a házban, utóbbiak már nem kívül, hanem a falban futnak, így azért sokkal jobban mutat. Nem porlik már a mischung sem, szép egyenletes szürke betonon járkálunk, ezt már végre van értelme söpörni. Ha még a nap is sütne, és körbejárná a házat, egész barátságos lenne.

csak, hogy legyen választék

Látszik, hogy milyen előrelátó az én uram, jó ötlet volt a melléképületből a padlásra szállítani az értékes faanyagot. Valamelyik legény kicsit kiegészítette a munkabérét, mert a teraszon álldogáló néhány jókora farönk kámforrá vált. Nem nagy érték, néhány napi fűtőanyag, de mi is szívesen fűtöttünk volna vele néhány napig. Kár, hogy nem vittek el pár zsákkal a rossz ruhákból, cipőkből is…

a nagykapu biztonsági zárán nem nehéz kifogni

Úgy terveztük, hogy ezt a hétvégét ismét a pakolásnak szentelem, leszállítom a padláson talált holmit a melléképület lomos helységébe. Vicces az elnevezés, mert ez a jelző úgyszólván bármely helyiségre ráakasztható lenne. Talán néhány órát birkóztam a kupival, az a füzeteket, tankönyveket és egyéb papírárut kötegeltem, mikor hirtelen szédülni kezdtem. Gyorsan kidobtam hát a rókabőrt, elkezdett nőni még egy fejem, aztán csak ülni tudtam, és bután meredni magam elé. Szóval szegény uram nem vette túl sok hasznomat aznap, de estére már magamhoz tértem, és minden holmit sikerült eltüntettem a szobából.

Drága emberem eközben végleg kivéste, elhordta a kandalló betonalapját, már csak a parketta (azaz annak hiánya) emlékeztet a monstrumra. Szétszedte a spájz polcrendszerét, és milyen jól tette, mögötte talált pókhálót, rovarmúmiát és egérpotyadékot bőven. Kivéste és bevakolta a fürdőben a fali lámpák helyét, leszedte az összes maradék csillárt, karnist, fogast, kihúzogatta az ide-oda beütögetett szögeket, tipliket. No és ápolgatta kóválygó asszonyát.

Óh, és had említsem meg házunk VIP helységét. Elődeink tudtak élni, ennek bizonysága, hogy melléképületben is van vízöblítéses WC-nk. Elég siralmas állapotban volt, de egy takarítás és egy új, tiszta ülőke csodákra képes. Házunk egyetlen működő vízcsapja a pincében, klotyó az udvaron, azt hiszem, igazán el vagyunk kényeztetve.