Reggel kilencre jár Marci Dévény-tornára, általában az uram visz minket autóval, utána, amíg nem végez a munkahelyén, mienk a nap.
Lackó napján elbuszoztunk tehát a Szent Gellért térre, ott pedig hajóra szálltunk - a BKK hajó félóránként közlekedik - és ahogy Marci fiam mondta, már szeltük is a habokat egészen a Batthány térig.
A fiúk a kánikula ellenére nagyon élvezték az utazást a Szélkirálynőn, mert persze így nevezték el. Figyelték a vizet, hogy úsznak-e körülöttünk cápák, vagy legalább egy óriáspolip.
 |
| Nézd, anya, egy lányhajó! |
A Lánchíd a szemükben Sárkány-szorossá változott, az Országház Jégvárrá, egy szemben elhaladó hajó Aranyvadásszá, és néhány fekete sirályt is látni véltek körözni a Vár fölött.
 |
| Kilőtték a kék petárdát, gond nélkül keltünk át a szoroson. |
 |
| Ne mondjátok, hogy ti nem látjátok a fekete sirályokat! |
 |
| Jégvár |
A fentiekből látszik talán, hogy Berg Judit nagyszerű története Ruminiről, az utcagyerekből hajósinassá lett kisegérről az én gyerekeimet is elvarázsolta. Lackó még csak három éves és láthatóan nem figyel, mikor esténként még nem az általa választott mesét, hanem Ruminit olvasok (most éppen a második kötetet harmadszor) mégis teljesen képben van a szereplőket illetően.
Nagy volt hát az örömük, mikor leszállva a hajóról, néhány perc séta után egyenesen Egérvárosba érkeztünk, vagyis a Rumini játszótérre.
Bár erősen sütött a nap, a nagy lombos fáknak köszönhetően az egész tér árnyékban volt, viszonylag kevesen is voltak, dél körül pedig szinte egyedül maradtunk, a fiúk mindent nyugodtan kipróbálhattak.
A közelben ebédeltünk egy retró étteremben, a Pajtásban. 1969 óta működik, szerintem a berendezése azóta sem változott, viszont ezen a héten üzemel utoljára, bezárják. Furcsa volt a menza-érzés, régóta nem volt benne részem.
A fiúkat lenyűgözte a vitrinben látható régi műszaki cikkek kiállítása, a képcsöves tévét még felismerték, de a szalagos magnó, a rádió és az írógép újdonság voltszámukra.
- Milyen kár, hogy nem lehet kipróbálni! - keseregtek.
Ám volt valami, ami még az írógépnél is érdekesebbnek tűnt, a mellettünk falatozó táborozó gyerekek előtt a második fogás: piskótakocka csokiszósszal leöntve. Általános iskolában az egyik kedvencem volt, a meggyszósz mellett, és kb. azóta nem is ettem, inkább ki sem számolom, hány éve már.
- Azta' mennyi csoki, anya, ez engem nagyon érdekel, mit esznek? Tudsz ilyet készíteni? Ne süssél holnap tortát, inkább ilyen sokcsokisat, jó?
Ez eldöntetett.
Ebéd után még fagyiztunk, majd visszahajóztunk a Gellért térre, ahol még beugrottunk a Pagonyba kicsit vonatozni (a fiúk) és nézelődni, kávézni (az anyjuk). Nagyon szeretem ezt a könyvesboltot, a hatalmas választékot, a játszósarkot, a tiszta mosdót. Nem is távoztunk üres kézzel, egy nagyon érdekes kötet jött velünk, a címe Mesélő Budapest. Keddenként eddig is gyakran kalandoztunk a fővárosban, múzeumokba, állatkertbe, Tropikáriumba mentünk, vagy csak úgy tömeg-közlekedtünk, ami a fiaimnak legalább akkora élmény, mint az előbbiek, de szeretném ezt kicsit tudatosabbá, érdekesebbé tenni. Ebben sokat fog segíteni ez a remek könyv.
Másnap megsütöttem a "piskótát", sikerült végre egy olyan receptet találnom, ami tojás nélkül is egészen könnyű, már-már igazán piskótaszerű.
A neten talált receptek szerint elkészítettem a csokiöntetet, ami nem más mint egy nagyon híg puding néhány kanál kakaóporral turbózva. Mit meg nem tud az ember lánya, nem igaz? Mivel még van a kertben málnánk, sütöttem a piskótába is, a sütemény tetejére pedig tejszínhab-rózsákat nyomtam, hogy ünnepélyesebb legyen. Az uram szerint így már egyáltalán nem volt menzás, de az aprónépet ez csöppet sem zavarta, pillanatok alatt eltűnt a tányérokról.
A sütit múlt a heti lekvárfőzés melléktermékével, ribizliszörppel kínáltam.
Apropó Rumini! Lackó először nem engedte összeszerelni az ajándékát (gyerek íjat kapott) mert - ezt figyeljétek! - sirálysípot akar készíteni belőle!
László, szláv eredetű név, jelentése: hatalom, dicsőség
