A Nagy Szekrény

Sok könyvünk van, tárolóhelyünk kevés, szekrénysort nem szeretnénk, ez volt a kiindulás. 

Az éppen hordott ruháink az egyik emeleti kupis szobában az előző lakóktól örökölt szekrényben szoronganak, a többi holmi dobozokban. Már előre félek, mert valamelyik gyerek mindig éppen kinövi az aktuális méretet, és keresni kell az újabb ruhákat, melyeket valaha precízen bedobzoltam, feliratoztam, csak éppen azóta a dobozokat nem is tudom hányszor pakoltuk ide-oda, bele-beletúrtunk valamiért, nem ott vannak, ahol hagytam, jaj. Álmom egy gardrob, ahol rend van, na, majd egyszer, előtte még pakolászunk párszor szobáról-szobára, mikor majd szigeteljük a tetőteret. 

A régi nappalinkba az urammal építettünk gipszkartonból könyvespolcot, alatta zárt szekrényekkel. Jó ég, mennyit szenvedtünk vele! Nem volt autónk, kölcsönkaptuk anyósom Samaráját, a gipszkartont azzal terveztük elhozni. Meg is vettük lelkesen az összes lapot, de már három alatt recsegni kezdett a tetőcsomagtartó, órákig ácsorogtam a parkolóban, míg az uram több fordulóval hazavitte valamennyit. Mondjuk még mindig jobb, mint amikor éppen Samara sem volt, és hátizsákban cipeltük haza a bútorlapot villamossal... Lassan haladtunk, én éppen akkor kezdtem a phd után dolgozni, munka mellett mindketten főiskolára jártunk, otthon mindent, de mindent gipszpor borított, ezer-valahány csavart húztam be kézzel, nem volt ágyunk, szekrényünk, nem sírom vissza azt az időszakot, de jó nosztalgiázni a régi képekkel.

A kész polcrendszert azonban nagyon szerettük, ezért a házban is hasonlót terveztünk de már nem gipszkartonból, hanem ytongból, és nem mi építettük fel, hanem a kőművesek. El is készültek a falak, amit az uram ferdének látott, kijavíttatta, aztán a polctartó konzolokat is berakták. Polcok csak 2014 nyarán lettek, rétegelt lemezből vágattuk, az elejére az uram díszlécet tett, majd lefestette. 

Nem végleges megoldásnak szántuk, de reméltük, kibír néhány évet. A polcok behelyezésekor nagyot néztünk, mert a könyvespolcunk úgy nézett ki, mintha Hundertwasser tervezte volna, sehol egy egyenes. Az uram végül gumitappancsok segítségével nagyjából vízszintbe hozta, de nem tudott megbékélni vele, bántotta a szemét. Mondjuk, szerintem ő látta egyedül, de mindegy.

Ősszel, mivel az ablakcsere után úgyis rendbe kellett hozni a falakat, és újra kellett festeni, úgy döntöttünk, kijavíttatjuk a szekrényt is. Aztán újraterveztünk, és inkább lebontottuk az egészet, aztán pedig épült egy új,  immáron egyenes, gipszkartonból. A különbség, hogy most nem mi építettük, hanem olyasvalaki, aki ért hozzá. Még nincs teljesen készen, de már megrendeltük az ajtókat,  a polcokat, festeni is kell még...szép lesz ám!

Azt azért megmutatom, hogy nézett ki a nappalink karácsony előtt két héttel.

Új tető(k)

Ha precíz akarok lenni, csupán a héjazat cseréjét ejtettük meg tavaly február - márciusban, a nettó két hetes munka majd' egy hónapig tartott, vagy a rossz idő, vagy az anyagszállítás nehézségei okán.

Először a melléképület kapott új tetőt. Eredetileg onduline lemez borította, ronda is volt, be is ázott, és egyik tényen sem segített, hogy a réseket az uram purhabbal próbálta betömködni. Három év purhabozás után úgy döntött, keres egy profibb megoldást a hosszú házra - én csak így hívom, hisz a maga cirka nyolcvan négyzetméterével nem kicsi, szoktuk is mondani azért haladunk ilyen szélsebesen mert voltaképpen két házat újítunk.

Nem is írtam, hogy még 2014-ben a térkövezés után a hosszú ház is megújult. A vakolatlan fal egy helyen egy Nivával való hevesebb találkozás nyomát őrizte, és az ajtók is réges-régen megértek már a cserére. A falat kijavíttattuk, bevakoltattuk, színezve még nincs, majd a házzal együtt. A régi ajtók helyett először az uram akart újakat készíteni, majd belátta, hogy szabadidő és megfelelő szerszámok híján nagyjából mostanában lenne készen, ezért inkább rábízta egy lakatosra. Megvásárolt anyag nem ment kárba, lett belőle rózsafuttató, kapu a hátsó kerítésre, asztal a teraszra, satupad...

Előtte

Utána

Visszatérve a tetőre, a melléképület megvált az onduline lemeztől, helyette  cserepes lemezt kapott. Jellemző erre az időszakra, hogy akkoriban az álmaimban többször szerepelt egy Mr. Lindab nevű sétapálcás úr. Mr. Terrán nem, de az nem is hangzik olyan jól. Az onduline veszélyes hulladék, nem könnyű tőle megszabadulni, illetve könnyű, csak drága. Volt, aki nem problémázna a helyünkben, inkább elégetné (???), volt aki azt javasolta, ássuk el - mondtam, az ő telkén minden további nélkül, már hozom is az ásót. Ennyi ondoline legális megsemmisítése több százezer forintba kerül, így még egy darabig nézegetni fogjuk a hátsó kertben.
De legalább már eltakarja a kerítés, ami 2015 őszén készült el, nagyrészt az uram keze munkája, meg kicsit az enyém, a festés legalábbis.
 

Kora nyári udvar

A nagy házról levettük a barna Bramac cserepet, alatta műbőrt találtunk, komolyan, szerintem a régi Ikarusz-ülések ugyanebből az anyagból készültek. Az üléshuzat alatt jó sűrűn be volt deszkázva, így gyakorlatilag teljes párazárást értek el a tetőtérben, ami nem is probléma, amíg nem szigeteled és fűtöd.

Mi mindkettőt szeretnénk majd, ezért megváltunk a műbőrtől, deszkázástól, aztán az ácsok páraáteresztő fóliát tettek fel, és újralécezték, avagy lecezték, ahogy errefelé mondják.

A Szembe Bt napokig fűrészelte a régi tetőt, mostanában fűtünk vele

Attól féltem, a leszedett cserép örökkön örökké a ház előtt fog díszelegni, ugyan ki vesz meg ilyesmit, főleg ilyen sokat, ehhez képest az uram egy hét alatt eladta valamennyit.

Következett a csatornázás. Bontáskor két kukányi csuriz fészket (veréb egyébként, imádom az itteni tájszavakat, fogadjunk nem találjátok ki, mi az a tökös kukac például? )

Az új csatorna nem színes, mert egyrészt jobban tetszett a horganyzott, másrészt az uram jobban hisz a tartósságában mint a festett alumíniuméban. Szerettünk volna rá csatornadíszeket, a tetődísz gondolata is megfordult a fejünkben, aztán el is múlt, maradjon csak ilyen egyszerű, majd a vakolatot cifrázzuk.

A régi tető le volt kontyolva, ezt kiegyenesíttettük, ezzel és az új hódfark betoncseréppel egészen más, szerintünk sokkal barátságosabb külseje lett a háznak.

Kert felől

Utca felől

A tető projektből már "csak" a szigetelés van hátra, az ereszalja befejezése, leszedni a tetőtér lambériáit, gipszkartonozni, előtte az egészet kipakolni, aztán még a terasz tetejét is ki kellene cserélni...jó kis móka lesz!

Főnix

Kedves olvasók!

Jó ideje nem írtam, pedig készültem én, rendre születtek a fejemben a bejegyzések, aztán mire este lett, és leülhettem a gép elé, elfogytak a szavaim. A napokban az elmúlt év fotói között válogattam, furcsa érzés volt visszagondolni az élményekre, annyira távolinak tűntek, pedig hát néhány hónap telt csak el. Szeretném, ha itt is nyomuk maradna, ha gyerekek évek múltán olvashatnának  a delfin-tortáról, a kalózhajóról, a teknősről... 

Szép, tartalmas esztendőt zártunk, ami sok feladatot adott, változásokat hozott, néha egészen ijesztő volt, máskor derűs, olykor veszekedtünk, szerencsére azért többet nevettünk. Már most látszik, hogy 2017 sem lesz unalmas, mindjárt az elején át kellett értékelnem, beletörődnöm, újraterveznem, kíváncsi vagyok a folytatásra. 

Ám előbb még jön egy kis nosztalgia! Köszönöm, hogy velünk tartotok! :)

 

Az első hó

Sajnos mire földet ért, el is olvadt, de amíg esett, nagyon szép volt. Nem szeretek lapátolni, az utána esedékes latyak sem a kedvencem, de olyan jó lenne, ha nálunk is esne legalább egy hóembernyi. 

Sajtkukacok

Karácsonykor megpróbáltam összeterelni a hármakat egy közös fotó erejéig. Nem is tudom, miben reménykedtem, mindenesetre továbbra sincs olyan képünk, melyen mindannyian grimaszolás nélkül, vállalható testhelyzetben tekintenek az objektívbe.