Március a kertben

Olyan csodás idő van, második hete csak este gyújtok be, és míg Lackó nagyokat alszik a teraszon, Marcival a kertben bogarászunk. Eddig nagyjából 100 négyzetmétert vetettünk be, és igazán mintakertem van, míg a szomszédokban csak most fogasoltak, nálam már sorol a borsó, kint vannak a hagymák, saláták, retek, mustár, pedig az a büdös Sanyi meg a cimborái összejárkálták rendesen, januárban ivartalaníttattuk, mégis nagy társasági életet él.
Sőt, annyira jó vagyok, hogy a gyomokkal is lépést tudok tartani. Egyelőre.
Ám mindez nem jöhetett volna létre, ha nem marad el Marci műtéte...

A macskabulik királya és helyszíne

Március első hetét anyu nálunk töltötte, mivel azt terveztük, míg én Marcival kórházba vonulok, és az uram dolgozik, ő vigyáz Lackóra. Mikor rövid városnézés után hazajöttünk, anyu úgy döntött, ha már szabadságot vett ki, mégis marad, nekiesik a kertnek, és mindjárt Wonder Woman üzemmódba kapcsol. Napokon át reggel kiment, sötétedéskor bejött, az ebédet és a kávét is úgy vittem ki neki, arra is sajnálta az időt. Bemelegítésként kivágta és a kert végébe hordta az utcafronti borostyán dzsumbujt, amit eléggé szétzilált a tél, alul kopasz volt, és virágzás idején nagyon féltettem a gyerekeket, telis-tele volt méhekkel. Csak meg akartuk regulázni kicsit, ám jött Szomszédbácsi - akinek a kertjében gyökerezik egyébként - fogott egy metszőollót, és azt mondta, ha már csináljuk, csináljuk rendesen, egyébként is egykettőre befutja újra a falat.

Így most csupasz, fura, és csúnya a fal, de ültettünk elé dáliát, és anyu ad majd lilaakácot, lesz, ami eltakarja. A nagyja borostyán ágakat az uram feldarabolta, mennek a kazánba, akárcsak a kiszáradt barackfák, Norbi mindent elkövet, hogy ne kelljen a jövő évre szánt tüzelőhöz nyúlni, mert vészesen fogy a fánk.

Mennyire menő borostyánnal tüzelni?

Wonder Woman egyedül kiszedte az összes szőlőkarót kb. 1000 nm területről, ezek még várnak a hétvégére és a láncfűrészre. Tervünk, hogy a szőlő helyére gyümölcsfákat, bogyósokat telepítsünk, anyu le is égette a tavalyi elszáradt növényzetet, nem tudom, mi nő itt, de olyan mint a sás. Ha minden jól megy, most hétvégén kiszedik a tőkéket is.
Három sort meghagyunk eszegetni, bár nem csemege, Othelló azt hiszem, mi azt is szeretjük. Ezt a harminc tőkét anyu megmetszette és nagyjából megkapálta, a rendes kapálás még rám vár, hétvégén remélem, eljutok addig.
Idei másik kertes tervünk, hogy a telek végébe a dombra, ahonnan csodás a kilátás, szőlőlugast benne egy kőpaddal és szalonnasütőt építünk. A helyszín nem túl praktikus, de így nem veszi el a helyet a kert termékenyebb, kevésbé meredek részéből, és az uram szerint a panoráma miatt megéri, legalább észnél leszünk, az ránk fér, mert csúnyákat fog gondolni az, akinek innen vissza kell mennie a házba mondjuk az ott felejtett sóért.

Anyu megmetszette és lemosózta a gyümölcsfákat és a málnát, szedret is, ezeket fel is kötözte. A gyümölcsöst is megkapálta, nekem csak szinten kell tartanom. Az ősszel felásott veteményest kibővítette, és a kialakított ágyásokba elvetettük a sárgarépát, petrezselymet, karalábét, céklát, több fajta borsót, krumplit. Tavaly kis területen kipróbáltam Az öngyógyító vegyeskert c. könyv ajánlotta ágyás nélküli vetést, de nem volt praktikus, utak nélkül nem tudtam rendesen gyomlálni, kapálni, könnyű letaposni a kis növénykéket, maradok inkább az ágyásoknál. Azóta készítettem újabb ágyakat és vetettem a palánták előveteményeként mustárt, kétféle retket, fejes és tépősalátát, rukkolát, madársalátát, spenótot, kaprot és büdöskét. Utóbbival valószínűleg egyébként is tele lesz a kert, tavaly bár megszedtem bőven, mégis sok mag maradt a töveken, de nem baj, nagyon szeretem ezt a virágot. A konyhaablakban is kertészkedem, ott már bújnak a büdöske-palánták.

Szépen nőnek az ablakban (lassan MINDEN ablakban) a palánták, négyféle paradicsom, háromféle paprika, zeller és karfiol várja a májust. A keléssel elégedett vagyok, az idén vásárolt olcsó magok hasonló arányban keltek, mint a tavalyról maradt drágák. Sőt a tavalyi Tizenegyes gyalázatosan teljesített, egyetlen mag sem kelt ki, így most nincs fehér paprika palántám, de van helyette kaliforniai, kápia és pritamin. Fűszerpaprikát idén nem vetettem, a tavalyi kalocsait sem használtam fel, a tövén szép volt, aztán furán, foltosan száradt, majd rothadt, végül kidobtam.

Paradicsom ovi: Bajaja és Ökörszív

Roma FV

paradicsom és zellerbabák  (Mano, Alabástrom)

Paprika különítmény: Csángó, Topepo, California Wonder, Tizenegyes, ami nem kelt ki

Az évelők teszik amit kell, a sóska hamarosan szedhető a medvehagymával egyetemben, az articsóka bár be volt takarva, sajnos kifagyott, és a vörös mángold tövek legtöbbje is.

sóska

 medvehagyma csokor

Vettem rozmaringot és kakukkfüvet, lassan ki lehet ültetni. A kakukkfű tetves, mosódiófőzettel permetezem, állítólag jó ellenük, de csak röhögnek rajta. Szomszédnénitől kapok citromfüvet, remélem megmarad, amit tavaly ültettem, a tél kámforrá változtatta.

Közben bújom a netet, a bioságos könyveket, igyekszem kiokosodni arról, hogyan hozhatnánk létre jó talajt ahelyett a soványka, rögösödő helyett, ami most van. Tavaly sokat hadakoztunk az urammal, őt nem érdekli a kert, az idejébe sem férne bele, de utálja is a kerti munkát, sőt okosan levezette nekem és forintosította, hogy ha az időt, munkát, ráköltött pénzt összeadjuk, nem éri meg kertet művelni, nekünk legalábbis. Azóta elfogadta, hogy ez nekem fontos, szeretem, sőt már támogatást is sejtek felőle, legutóbb, amikor éjjel a paradicsomokat tűzdeltem, lejött hozzám a pincébe, hogy ne legyek egyedül. Ahogy egyre többet olvasok a talajjavításról, mindjobban hiszek abban, hogy néhány év alatt elérhető az a szint, hogy bár tiszta, de ne csak ceruzányi répákat és kétökölnyi káposztákat szüreteljek, hanem valóban többet takarítsunk meg a kert
segítségével, mint amennyit beletettünk. Mindenesetre a talajélet aktív, ma is találtam két pajort (Pusztuljon!- kiáltotta a kiskertész, ez rágta meg a krumplinkat!) de gilisztát legalább hatot, és egy vakond útvonala is jól követhető...

A kertész macskája

Búúúfalva, Búúúfalva, ott lakom én...

Sajnos nem, pedig szeretnék.

Vicces, hogy itt a faluban sokkal nehezebb friss házi tejhez jutni, mint Budapesten, ahol csak elmentem a Lehelre, és vettem, amennyi kellett.

Nálunk már nincs tehén, ameddig volt, kétnaponta vettem másfél litert, hetente készült joghurt, hétvégén túró, néha sajt. De a bőségnek befellegzett, mióta eladták a teheneket. A hetente érkező (vagy éppen nem jön, ha úgy tartja kedve) mozgóboltból kétszer vettem tejet, másnapra megsavanyodott, nem kísérletezek többé. Pedig de jó lenne, főleg mióta a fiúk fejenként egy Cserpest lapátolnak be uzsonnára, én már nem is merek, gyeses anya inkább egyen tyúkhúrt. Kertészkedés közben eszegetjük is Marcival, az uram biztosan mosolyogna azzal a hagyjuk, legalább kárt nem csinál mosollyal. Rossz pillanataimban lebeg előttem családom nőtagjaira jellemző alak: nagy fenék, nagy has, pipaszár lábak, semmi mell, és hát na, én sem lennék kivétel, legutóbb, mikor Lackót megkérdeztem, hol van az elefánt, rám mutatott.

 

Mindezen kalácsdagasztás közben jutottak eszembe, vacsora lesz belőle. Az is eszembe jutott, lassan növelni kell az adagot, eddig ha fél kiló lisztből sütöttem, jutott reggelire is, most már csak ha az uram nem eszik itthon, hú mi lesz itt, ha megnőnek a fiúk. 

Na, megyek, míg kel a kalács, csinálok néhány hasizomgyakorlatot...

Fiúk (be)tépve

A ma esti nagyszerű testvérprogram értelmi szerzője kisebbik fiúnk volt, ám bátyja rövidesen és boldogan csatlakozott hozzá, és nagy egyetértésben cincálták a gurigákat a lehető legapróbb darabokra. Marci fiam csillogó szemmel ígérte meg, hogy holnap is fognak még tépkedni, aminek igazából örülnöm kellene, mert:

- Szépen kérlek, anya! Nem lesz semmi baj, legalább békén hagyunk, és nyugodtan ihatsz kávét!

Elgondolkodtató ajánlat...

Lackó első

Újra éltem azt a délelőttöt. Reggel nyolcra mentem a kórházba, mire megkaptam a kísérőruhát - vagy hogy hívják azt a roppant kényelmetlen és meleg műanyag szerelést - már burkot is repesztettek. Teltek az órák, kísértem mosdóba, hallgattam a jajgatását, fogtam a kezét, töröltem a homlokát, és elképedve néztem mennyire távol jár mindenkitől. 

Fél tizenkettőkor csusszant a világra az én kicsi lila csomagom.

Egy éve már, hogy két fiam van. Minden nap hálát adok értük.

Kicsi mazsolám elég nyűgös volt, bújnak a rágófogai, estére mire az uram hazaért és ünnepelni tudtunk, inkább már csak aludt volna. Megkíséreltük felvidítani a tortával, ám az csak Marcit hozta lázba, ő egyébként egész nap transzban volt, emésztgette, hogy Lackónak van a szülinapja, ergo ő fog tortát és ajándékot kapni, na ez nem könnyű egy ilyen téren még tapasztalatlan nagytesónak. 

- Tudom, hogy igazából Lackónak van a szülinapja, de légy szíves, anya, mondd nekem is, hogy boldog szülinapot!

Eddigi tortakészítő pályafutásom legszebbik példányát, egy tojásmentes feketeerdő tortát sütöttem, erre tényleg azt mondom, szép is volt, meg jó is volt, hát kezdek belejönni. 

Az ünnepelt nagyjából végigbőgte a partit, és ilyen arckifejezéssel jelezte, mennyire elege van már mindenből. 

A torta láttán aztán csak kipréselt magából egy mosolyt -mondtam, hogy életem eddigi legszebb tortáját sikerült összehoznom-  aztán nyakig csokimámorban tátogott, mint aki érzi, ez a bőség nem fog naponta előfordulni.

Az uram szerint nem is igazi paraszt, aki nem bicskával vágja a tortát...

Marci az ajándék duplo vonatra is lecsapott, akár egy kis szőke héja, Lakó a bontásban még részt vehetett, de aztán esélye sem volt. 

Azt hiszem, be kellene iratkoznom egy érveléstechnikai tréningre, mert hosszú prédikációm után, miszerint nem helyes totálisan kisajátítani a testvére ajándékát, Marci ártatlan szemekkel, türelmesen simogatta meg a karomat:

- Jól van, majd odaadom Lackónak, ha meguntam. De még nem untam meg.

Mégis valahogy olyan kedvesen, bájosan sajátította ki testvére ajándékát, hogy csak kacagni tudtunk. Nyilván nem lett volna vicces, ha Lackó ordítva követeli jogos tulajdonát, ám ő sokkal izgalmasabbnak talált egy nemrégiben megszerzett cipőfűzőt, aztán pedig megelégedett a legokutyával, és egyéves szókincsének egynegyedét felhasználva lelkesen ugatott neki.

Na nézzük, Lackó mi maradt neked: egy cipőfűző, egy darab papír...

A kisvonat pedig boldogan elzakatolt...

Éltessen az Isten, drága kisfiam!

Jöttünk, láttunk, hazamentünk, szülinapoztunk

Marcimmal achillotomiára készülünk, ennek örömére harmadik hete nem jár oviba, nem viszem tornázni, messzire elkerülünk minden lehetséges fertőzés-forrást, nehogy emiatt elmaradjon a műtét, mint március elején. Biztosan nekem illene tájékozottnak lenni, de jó lett volna, ha időben elmondják, egy reggelmégkifújtaazorrátdeazótasemkellett kaliberű náthával se vonuljunk be a kórházba, mert az altatás kockázata nagyobb mint a műtété, és a komoly következmények lehetősége miatt haza fognak küldeni. De nem tudtuk, ezért aztán elautóztunk Pécsre, aztán miután kiebrudaltak a kórházból, legalább vettem akciós kávét és robbanó cukrot, bár azt hiszem mindez nem ért meg hat óra autózást.

A történet ott kezdődik, hogy Marcim lassan tíz hónapja nem tudja letenni a bal sarkát. Ez korábban nem volt a probléma, a DSGM terápia ellensúlyozni tudta a növekedés okozta kontrakciót. Néhány hónappal ideköltözésünk után éreztem, hogy Marci fejlődése valahogy megtorpant, próbáltam megtalálni az okot, kerestem is más utakat, módszereket, érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb, végül úgy döntöttünk, a maradunk a DSGM-nél, de egy budapesti terapeutával, aktív tornával és lovaglással kiegészítve persze. Ősszel egy hetes lökésterápián vettünk részt Editnél, ez meggyőzött, hogy nála jó kezekben lesz a fiókám. Sajnos hónapokat kellett várni, hogy heti rendszerességgel tudjunk járni hozzá hozzá, nyilván nem véletlenül, addig is a tőle tanult módon gyúrtam Marcit.

Az ő javaslatára mentünk el Pécsre, ahol három pontos achilles-műtétet végeznek Marcus bal lábán remélem immár hamarosan. Új időpontunk még nincs, nem akarok elégedetlenkedni tényleg, azt megértem, ha egy műtétre heteket kell várni, de hogy egy időpontra is... Mindegy, addig is vigyázok a kis hímes tojásomra.

Egy valamiért mégis örültem, hogy március első hetét mégsem Pécsen töltjük: drága kicsi Lackónk első születésnapján itthon lehettem.