Decemberi rózsák a kertből

 

Virágoskert

Most, hogy lassan itt a december, egészen aktuális írnom a nagyon-nagyon-nagyon vágyott, sokat tervezett, villámgyorsan és egyáltalán nem a tervek szerint kivitelezett virágoskertemről.

Szomszédbácsi háza és a kocsibeálló közötti 30x3 méteres földsávról van szó, ami egészen addig felfoghatatlanul nagynak tűnt a szememben, amíg el nem kezdtem beültetni. A térkövezés előtt az udvarunk, hát diplomatikusan fogalmazva is igencsak terep jellegű volt, gödrök, lejtők, földhányások mindenfelé, elég siralmasan nézett ki. 

Ez év májusában a tereprendezés kezdetén 

Aztán az uram és SzembeLaci sok munkával mégis széppé varázsolta, bár Laci szerint teljesen reménytelen ide bármit ültetni, annyira terméketlen és kemény itt a föld, az építésvezetőnk pedig egyenesen azt javasolta, szórjuk fel az egészet kaviccsal, és állítsunk bele néhány cserép muskátlit. Én ennél bizakodóbb voltam, anyukám meg aztán teljesen, mondta, ültessek csak nyugodtan, jó lesz az. Én pedig hittem neki, főleg miután fő gyomirtói minőségében július végén felásta és taracktalanította ezt a kemény földet, nekem már nem volt más dolgom ültetés előtt, mint felkapálni és megszüntetni a lósóska ültetvényt, ami azóta nőtt.

Néhány éjszakát eltöltöttem a monitor előtt vadul tervezve a kertemet, kompozíciókon meg színharmónián rágódtam, de rájöttem, nem megy ez így nekem, kezdjük el, aztán majd meglátjuk, hanem tetszik, legfeljebb átalakítom.

Két dolgot tudtam biztosan, a kocsibeálló mellé levendulasövény kerül, és a kert közepére egy oszlop, ami a majdani kerítésoszlopaink mása lesz, és minden évszakban valamilyen idénynövény díszlik majd rajta cserépben. Az oszlopot el is készítette nekem az uram, de befejezni majd a kerítéssel együtt fogjuk, addig csupasz marad.

Október végén az uram kivett egy hét szabadságot, favágás, és garázsrendezés céljából - körbeszegte a garázs plafonján a lambériaborítást, mert az ott levő résen eddig ki-be járkálhattak kedvük szerint az egerek, elbontotta az avitt polcrendszert, a kinti kamrához vezető nyeklő-nyakló tákolt lépcső helyett öntött egyet betonból, és Marcival kibetonozták a térkő és melléképület-helyiségek közötti réseket. Az én uram falura költözését egyébként leginkább az motiválta, hogy legyen végre egy zárható garázsa négy fallal, nemcsak két vonal egy teremgarázsban, és 2014. októberének végén, egy évvel ideköltözésünk után ünnepélyes keretek között végre beállhatott a dizájn szempontjából még nem, ám funkcionálisan teljesen tökéletes garázsába.

Mindezen munkák mellett engedélyezett nekem is némi szabadidőt, és vigyázott a fiúkra, amíg én a kertben tevékenykedhettem. 

Miután felkapáltam és kigazoltam a kertet, és közben kiszedtem rengeteg sok kő, cserép, beton, csont (?), drót darabot, és az uram megtrágyázta,  vásároltunk 70 tő szabad gyökerű francia, két angol, és három tő fehér levendulát a kuriózum kedvéért, és mert csak ennyi volt a bácsinak. Még aznap elmentünk a közeli kertészetbe is, és egy kékszakállal, négy tő futórózsával (halvány rózsaszín és illatos bordó) és két tő nyári orgonával jöttünk haza. Egy tő kékszakállt pedig a levendulás bácsitól is kaptunk ajándékba. Másnap pedig kezdődhetett az ültetés, áh végzünk vele hamar, látszik, hogy a netről tanulok kertészkedni...

No elég az hozzá, hogy este tízkor, fejlámpával, vízhólyagos tenyérrel még levendulát ültettem, közben az uram egyedül birkózott a gyerekekkel, akkoriban Lackó még roppant méltánytalannak érezte, hogy mondjuk nem tartja ölben, miközben Marcit fürdeti, és ennek fülsiketítően hangot is adott. Azóta nőtt a türelem benne is, bennem is. 

Úgy tűnik meg is eredtek a tövek, egyiken sem látom, hogy ne érezné jól magát, remélem így is marad, pár év, és levendula nagyhatalom leszünk, legalábbis itt a faluban.

Miután az uram ingerküszöbénél sokkal többet költöttünk növényekre, ezek után a kert benépesítésére a tarhálás módszerét választottam. Úgy tűnik, mások is, mert a faluban sétálva nagyjából minden háznál ugyanazok az évelők köszönnek vissza. Kaptam a faluból sásliliomot, varjúhájat, tűzgyöngyvirágot, pünkösdi és bazsarózsát, japán díszfüvet.

Anyukámtól kaptam hat tő rózsát és három törperózsát, árnyékliliomot, és szerzett nekem két hortenziát, amiből mindjárt négyet csinált. 

Nagymamámtól két fás szárú bazsarózsa, huszonhat tő írisz, ötvenhat tő liliom, és több száz tulipán, nárcisz és hóvirághagyma került a kertembe. 

Aztán mégsem bírtam megállni és vettem hat tő krizantémot, amiken csak most kezdenek elhervadni a virágok, és állítólag jövőre akár méteres átmérőjű viráglabdává fognak nőni. Alig várom!

Még nem túl látványos a kert, de máris többen megdicsérték, az előző állapotokhoz képest mindenképpen nagy a változás, és nekem is olyan jó végignézni az udvaron. Pedig még nincs is készen. 

Milyen jó, ha a kertésznek segítsége akad

Mondom segítsége

Sárga tulipán. Vagy piros. De lehet, hogy nárcisz...

Hortenziák

Hortenzia ismét

Kékszakáll

Nyári orgona

Rózsaszín és bordó rózsák, hátul a fás szárú bazsarózsa

Íriszek, levendulával

Rózsaboltív lesz, ha megnő

Krizantémok:

Virágoskert Sándorral...

és Sándor nélkül

Vajon a szuperanyák szimplán csak mázlisták, vagy azért vannak szupergyerekeik, mert az anyjuk szuperanya

Lackó által leggyakrabban alkalmazott kommunikációs forma még mindig a visítva üvöltés, csak szerintem már kezd tudatos lenni. Rendkívül idegesítő. Üvölt, ha éhes, és gyakran akkor is, ha jóllakott. Üvölt ha álmos, üvölt akkor is, ha felébredt. Ordít, ha azt akarja, vegyem fel, ha tele van a pelenka, ha nem engedem, hogy a lábamba kapaszkodva ingatagon álldogáljon, ha hiányzik a cumija, mert a tetejébe cumifüggő is. (Cumis a gyerekem! OMG). És mostanában gyakran ordít azért is, mert elesett, mivel az álldogálást nemcsak a lábamba kapaszkodva gyakorolja. No, ez az egyetlen sírás, ami őszinte, nem visít, csak folynak a könnyei, csak ölelem, és fúrja azt a selymes kókuszfejét... 

Mikor gyerekem lett, és találkoztam egy csomó másik gyerekkel, két típusra osztottam őket. 

Az egyik típus, mikor sírni kezd,azt sem tudod, hogy dobjad el, ami a kezedben van, és rohanj megvigasztalni, még akkor is ha nem a te gyerekedről van szó. Ilyen volt Marci. Természetesen.Mondjuk már ő is feszegeti a határokat.

A másik típus, mikor sírni kezd, ökölbe szorul a kezed a zsebedben, és felmerül benned a gondolat, hogy meg kellene illetni pöttyet azt a pelenkás feneket. Na, ilyen az én Lackó fiam.

Most pedig nyilván kárpótolni akar a sok vonyításért - vagy csak ő az élő lelkiismeretem - mert már négy órája alszik, elvégre háromnaponta muszáj napirendet váltani...

Sárgul már a kukoricaszár

Őszi séta a kertemben

Nem nagyon írtam a kertről, pedig lett volna mit. A kezdő kertész lelkesedésével vágtam neki, vetettem, palántát neveltem, gyomláltam, kísérleteztem, és sokat-sokat tanultam. Néha kockáztattam, pl. az áprilisi paradicsom és cukkini palántákkal, július végi uborka és zöldbabvetéssel, és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Egyedül a saláták keltek ki gyéren-a galambbegy pedig sehogy- de annyit vetettem, hogy elég volt így is. A répát jövőre jobban ki kell egyeljem, mert az idei példányok a ceruza és hüvelykujj vastagság között mozogtak, de legalább nem férgesek, talán mert egy büdöske-sor mellett éldegéltek.

A céklám gyönyörű, és több mint száz fej fokhagymám lett, pedig errefelé állítólag vacakul terem. Lett elég hagymám, petrezselymem, zöldbab, zöldborsó, újkrumpli, sóska, mángold, karalábé, cukkini, kukorica. Utóbbi megevésével jobban kell majd sietni, hamar öregedett, spenótot pedig jövőre nem vetek, pillanatok alatt megtetvesedett, és miután levágtam pikk-pakk magszárba ment, a mángold sokkal jobb, és finomabb is szerintem.

Az áprilisi paradicsomok, bár egy vihar alaposan próbára tette őket - azt hittem, kampec- nagyobbak, erősebbek lettek, mint a fagyosszentek utáni társaik, hamarabb is teremtek. Általános szabály, ahogy észrevettem, hogy nagyjából minden nyári zöldség három-négy héttel később terem (a paradicsom pl. augusztus elején kezd), és kevésbé bőségesen, mint anyu nyírségi kertjében. Sovány a talaj errefelé, mindenből többet kell ültetni, ha ugyanakkora termést akarunk.

A 18 tő paradicsom nem termett annyit, hogy berakni lehessen belőle, igaz, ebből hat tő aprócska balkonparadicsom, termése apró, édes, és elhanyagolható mennyiségű. Az ökörszív és a Roma FV viszont szépen hozott, kötöztem, kacsoltam is becsülettel, talán ennek köszönhető, hogy bár egész augusztusban állandóan esett, csak a hónap végére rohadt le az egész.

A paprikáim viszont gyönyörűek lettek, főleg a kápiák (Csángó) egyik másik akkorára nőtt, mint egy kisebb fa. 

A későn, július végén palántázott káposzták is összekapták magukat, legtöbbjük szépen beborult, bár a piacon nem hiszem hogy sokat el tudnék adni közülük. A csigákkal úgy voltam, hogy jut is marad is, és hát tényleg rendesek voltak, hagytak nekünk.

Gyümölcsökből ehettünk málnát, tüskétlen szedret, kajszit, almát (nyárit, őszit), körtét, szilvát, meggyet, némi szőlő is megúszta az általános rothadást. A birs idén alig termett, a pár szem gyümölcsét még féléretten kandíroztam, megmentve a rothadás elől. A tüskés szeder idén sem tudott beérni, tavaly a szárazság tette tönkre - féléretten megsültek- idén pedig a sok eső -féléretten megpenészedtek. Talán majd jövőre.

A veteményesben virágok is kaptak helyet, ide menekítettem a markoló elől az előkertből a rózsákat, a szívvirágot, vetettem büdöskét, körömvirágot és őszirózsát, és ide kerültek az anyától kapott kardvirágok is. Ezt így folytatom ezután is, szeretem a virágokat a zöldségek között. 

Mindent összevetve a kísérleti kert jól vizsgázott. A kísérleti kertész pedig reméli, jövőre kisebbik fia is elég nagy lesz ahhoz, hogy elszöszmötöljön mellette a kertben, és akkor talán a tavasszal még takaros, nyáron pedig még egész jó sorokat őszre nem fogja teljesen felverni a gaz...

Most pedig mutatok ezt-azt:

A rózsáim művésznevéről fogalmam sincs, de talán nem is számít, lényeg, hogy szépek.

A verbénát anyák napjára kaptam, jövőre is ültetek, szeretem.

Nálunk a hajnalka bár nem hívtuk, de mindenütt felüti a fejét. Most éppen a karalábék között...

Nagy kedvencem, a büdöske is vadul virágzik

Kardvirághagymák napoznak. Még meg kell tisztítani őket.

 Csigarágta káposztáim

Október végi ajándék: zöldbab és uborka és a gyönyörű vörös mángold

Sándor is jött velünk természetesen, közben kicsit vadászott

Utolsó bazsalikomvirágok

Articsóka. Még sosem ettem, kíváncsi vagyok, fog-e teremni.

Dávid és Góliát ugyanarról a fáról. Méretaránynak pedig egy négyéves kiskertész.

Sanyi

Marci teljesen odavan a macskákért. A dadus néni mesélte, egy séta alkalmával fiókám kirántotta a kezét a kezéből, és se szó, se beszéd, egy az utcán sétafikáló macsek után iramodott. Ha jártunkban-keltünkben szelíd macskába botlunk, és ez meglehetősen gyakori errefelé, hosszú-hosszú simogatás, játék után még hosszabb percekig kell rimánkodnom mire hajlandó elköszönni a cimborától, akinek azért megígéri, hogy jön majd máskor is, és hátra-hátranézve integet. Szerinte a macska is.

Mi is akartunk macskát a portára, bár ennek inkább praktikus oka volt, mégpedig, hogy közelgett az ősz, és vele az egerek. Nos, őket nem sikerült jobban megszeretnem, és az sem segített, hogy mikor egy este a teraszra kirakott - majd reggel elviszem a kukába- némi megszáradt pizzát tartalmazó dobozt felnyitottam, egy riadt egérke nézett velem farkasszemet. 

SzembeLaci szüleinél születtek kiscicák, ők kettőt elhoznak, mert egy macska nem macska, kérünk-e mi is. Hátpersze, de egyelőre egy is elég, igyekszünk majd szórakoztatni, hogy ne legyen magányos. Cuki kis gombolyag, cirmos, kezes, szép kandúrgyerket képzeltem el, erre egy sovány, kamasz, fekete-fehér, vad, és szépnek jóindulattal sem nevezhető cicus lapult a dobozban, akit Sanyinak neveztünk el. Később kiderült, hogy Sanyi inkább lehetne Saci, hiszen nőstény az istenadta, de akkor ezt még nem tudtuk, mert megfogni, megnézni komoly harc esélye nélkül teljesen reménytelen volt. Egy hétig lakott a pincében, lassan szoktattuk magunkhoz, főleg az uram töltött vele sok időt, azóta is ő a kedvence, én csak akkor kellek a kis büdösnek, ha ő nincs a közelben. 

Sándorunk időközben  megszépült, meghízott, a szőre kifényesedett, éjjel vadászni jár, nappal ha kint vagyunk, körülöttünk ugrál, de leginkább csak henyél. 

Ha társaságra avagy elemózsiára vágyik, bekopog, és rendkívül szívszaggatóan néz.

A teraszon lakik, jó kis panellakást készített neki az uram, benne kartondoboz, mert utánanézett, és állítólag a macskák élnek-halnak a kartondobozokért. Belül szigetelt, párnázott, nagyon pöpec. Párna a ház tetején is van, hátha ott lenne kedve heverészni, és hát van is neki óraszám.

Szeretjük.

Marcit is megihlette: