Új fejlesztők

Mikor lehatároztuk, hogy elköltözünk Budapestről, új lakhelyünk kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy legyen a közelben fejlesztési lehetőség Marcinak. A költözés idejét még nem tudtuk, mikor felhívtam az új helyet, és bezengtem magunkat. Szerencsére a szakmai vezetővel nagyon egy rugóra járt az agyunk Marcit és a hemiparesist illetően, nem féltem hát, tudtam, hogy jó lesz neki az új hely is. Ha jól emlékszem, talán egy-két nappal ez után a hívás után lett is vevő a lakásunkra…

No, lényeg, hogy lassan egy hónapja jár Manó ide, DSGM-terápiára és csoportos tornára. Ez utóbbi nem is torna, mint inkább mozgásos foglalkozás (a többi résztvevő gyermek egészséges) először fura volt nekem, és a fiamnak is, aztán gyorsan akklimatizálódtunk. Annak ellenére, hogy többen vagyunk, mint annó TSMT-n, nincs az a számomra rendkívül zavaró zsinat, és Marci sem a többiekre figyel, hanem szépen végzi a feladatokat. Több pályát alakítottak ki, így nem kell egymásra várni (= nem torlódnak fel a többiek mögöttünk) a feladatok érdekesek, változatosak teljesen lekötik Marci figyelmét. Ugyanakkor tény, hogy kevésbé torna-szerű, mint a TSMT volt, és talán kevésbé is hatékony, legalábbis ami az izomfejlesztést illeti. Marci mindenesetre szívesebben végzi.

Az új terapeutákkal is elégedett vagyok maximálisan, Vera a dévényes úgy dolgozik, mintha csak Andit látnám, Marci sírás nélkül, együttműködve szépen végigcsinálja az órát. Orsi a csoportos torna szomatopedagógusa is jól érti Marcit, és engem is, sok-sok ötletet kaptam tőle Marci itthoni fejlesztéséhez. Szerencsére egyikük sem kérdőjelezi meg szülői kompetenciámat, nem gondolják úgy, hogy ne szóljak bele, hagyjam a fejlesztést a szakemberekre. Mondjuk, ha ezt tanácsolnák, sem hagynám abba, de azért könnyebb így, hogy odafigyelnek, és segítenek, ha szükséges.

A közlekedés egészen jó, gyakran indul busz a Városba, igazából a városi buszok járatsűrűsége, vagy inkább ritkasága a gond. Ha lekésnénk az egyiket, akkor indulhatnánk is haza, mert az óra végére sem érnénk oda a következővel. Észnél kell lennem hát.

Kicsi fiam élvezi az utazást, csak azt furcsállotta, hogy itt nem kék buszok járnak. Az első nap után meg is állapította, hogy:

- A sárga busz visz tornázni engem, a fehér busz pedig hazavisz. Adok neki puszit, jó?

Hetente egyszer járunk tornára, a két óra egymás után van, a hét többi napján délutánonként pedig én foglalkozom Marcival.

És még valami, amiért nagyon hálás vagyok nekik, pontosabban a szakmai vezetőnek. Még az első beszélgetésünkkor megkérdezte, jártunk-e Marcival a Mozgásvizsgálóban. Mondtam, hogy nem, mivel nem is tudtam, hogy létezik ilyen intézmény. Mondta, hogy kérjek időpontot, mert ő abból, amit tőlem hallott úgy gondoltja, hogy járna Marcinak heti két-három ingyenes fejlesztés, aminek kiírására a Mozgásvizsgáló jogosult. Most elárulom nektek, hogy Marcit hét hónapos kora óta hordjuk fejlesztésekre, eddig minden kezelést, tornát mi fizettünk, támogatásul csak a megemelt családi pótlékot kaptuk ill. most, hogy elmúlt hároméves, a meghosszabbított GYEST. Azt is elárulom, hogy a GYES és csp. együttes összege nem fedezte a kezelések árát. Bizonyára én vagyok tájékozatlan, de eddig SENKI nem hívta fel a figyelmemet, hogy Marcinak járna TB. támogatott fejlesztés, és hogy mi a módja az igénylésnek. Lehetne kárhoztatni ezért a gyermekorvost, védőnőt, stb, de pl. anyukám is védőnő, és ő is csak most hallott a Mozgásvizsgálóról először. Vajon kinek kellene tájékoztatni őket, akik leghamarabb kiszűr(het)ik a sérült kicsiket? Rendszeresen jártunk neurológushoz, neki tudnia kellene, nem? Ha igen, miért nem szólt?

Hálás lehetek, és vagyok is, hogy mindezt ki tudtuk fizetni, lemondással jár, igen, de nem omlik össze anyagilag a család. Ám biztos vagyok benne, hogy sok család nem engedheti meg ezt magának, az ő gyerekeikkel mi lesz?

Tehát, akinek mozgás problémás gyermeke van, ide fordulhat :

Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ

www.mozgasvizsgalo.hu

Errefelé az ősz

napfényes volt, langyos, színes, vidám és barátságos. 

Időnk nagy részét kint töltöttük, rendezkedtünk, Marci rettentően élvezte, és olyanokat mondott, hogy:

- Bocsánat anya, szaladgálnom kell!

És szaladgál rengeteget, kint is bent is, nagyon mozgékony lett az utóbbi időben, persze ahhoz képest, hogy hemis. Csetlik botlik közben, van már a listán levert térd, csalánba csapott tenyér, elharapott nyelv, puklis homlok, kicsattant száj. Ugrált még rengeteget a kinti lépcsőn, már majdnem megtanult páros lábbal elrugaszkodni. Jól is tette, hogy gyakorolt, ugyanis most éppen nincs lépcsőnk, a házba való bejutást lövészárkok nehezítik, ami csak akkor lenne még szebb, ha mondjuk esne az eső.

Az ajándék vénasszonyok nyarán nem nagyon haladtunk odabent, kihasználva a jó időt, igyekeztünk az udvar és a kert fizimiskáján javítani valamicskét. Kértünk kölcsön egy körfűrészt és összevágattuk a melléképület mellett éktelenkedő hulladékfa-kupacot. Hozattunk egy újabb adag tűzifát – remélhetőleg ezzel már csak jövőre kell fűteni – felhasíttattuk, aztán a hulladék fával együtt behordtuk a fáskamrába. Szép halom lett, már nem félek a téli hidegtől, korábban aggódtam kicsit azért.

Októberben anyukám itt töltött egy hetet, akiről kiderült, hogy nyilvánvalóan ember vagyis asszonyfeletti képességekkel bír, ugyanis kiirtotta az akácbozótot. 

Nem is reméltem, hogy ez még idén megtörténik, és azt sem, hogy jövő tavasszal már veteményezhetek. Pedig de, mert anyukám az akácos helyét fel is ásta. Az első növények már el is foglalták helyüket, múlt héten áttelepítettem az előkertből a rózsákat. Még mindig szigetelünk ugyanis – az építőipar emberei a maguk vállalta határidőket eléggé nagyvonalúan kezelik -  a ház elejét a héten ásták ki. Gondoltam nincs vesztenivalóm a rózsákkal kapcsolatban, az átültetést vagy túlélik vagy nem, ám a markoló támadását biztosan nem ússzák meg meg. Marci lelkesen segített az átültetésben, ahogy mindig, magyarázta, hogyan ássam ki a gödröket, vagdosta le a felesleges gyökereket, aztán együtt iszapoltuk be a töveket. Majd átöltöztettem. Ez mondjuk nem meglepő, ahányszor csak kimegyünk, a ruhái szinte mindig mehetnek a mosásba. Lassan hozzászokom, nem nehéz.

Anyukám kivágta a bodzabokrokat is, én szerettem volna megtartani legalább egyet, de leszavazott a többség. Szomszédbácsi is beszállt a vitába:

- Noooormális?!? Van elég a határba!

A bodzák tehát mentek, az alattuk és a hulladékfa-kupac alatt még fellelhető szemetet összegyűjtöttük, ahogy tehetjük elvisszük a hulladékudvarba és végre-végre leszámolunk ezzel az örökséggel. 

Később anyósom töltött nálunk pár napot, sokat segített ő is, rendet tettünk a kemenceházban, megpucoltam az ablakokat, és mivel rosszra fordult az idő elkezdtük a parkettázást.

Dolgos, hasznos hetek vannak hát mögöttünk, ám mostanra beszorított minket a hideg, a köd és a feltúrt udvar. Kezdődhetnek a benti munkák. 

Akinek benti vécéje van, az valaki

idézte az én drága jó uram némileg módosítva Magenheim Júlia egyik maradandó mondatát (3 perc, 47 másodpercnél) miután alig néhány napi utánajárással megtaláltuk a fontos bútordarabot, amit ha beállítunk aprócska mellékhelyiségünkbe még egy ember simán befér mellé (vagyis rá).

Hogy mennyire igaza volt csak az tudja, akinek már kellett szükségében éjjel elemlámpával lebotorkálni a tetőtérből, azután átvergődni a töksötét házon, majd az udvaron előforduló akadályokon – például vadászni induló varangyokon, csigákon és amiket még odaképzeltem – végül nagyon örülni, hogy legalább a kinti illemhelyen van villany.

Furcsa tán, hogy külön bejegyzést szentelek házunk ezen részének, de hónapokig nélkülöztük, végre elkészült, örülünk hát neki.

Időközben a fürdőt is használatba vettük, igaz, hogy a kádon kívül még nincs benne semmi, de legalább lehet takarítani, lehetőleg naponta kétszer, a fehér csempék ilyen fokú koszvonzó képességére nem számítottam.

A minap megéreztek a villanykapcsolók, most öröm van és bódottá’, az uram hétvégén fel is szerelte őket, vége az elemlámpás romantikának, szinte már sajnálom. Marcikám is ujjongott:

- Van villany! Húúúú, fel tud kapcsolódni magától! Köszönöm apa!

Emberem azt mondja, olyan mintha szerverteremben laknánk, éjjel itt is-ott is zöld pöttyök világítanak a falon…

Tesóm szerint viccesen élünk, azt hiszem, azért gondolja így, mert látta, amint egyéb hely nem lévén a padlón térdelve habartam be a krumplifőzeléket. Ez aztán a spiritusz! Bár az új kapcsolók helyett ekkor még csak  falból kilógó kábeleink voltak, nyilván ez sem lendített sokat a komfortérzetén. 

Hát igen…mindenesetre papíron már készen van a konyhánk, és ha az univerzum is úgy akarja, a karácsonyi vacsora talán nem  rezsón készül majd.