Lépcsők

Hazafelé tartva egy lépcső alsó fokához érünk, nyújtom felé a kezem. Kicsi ujjak kapaszkodnak belé, megszorítják támaszt keresve, ahogy mindig, de most mégis elengedik:

- Egyedül!

És a 22-es, hemis lábacska nekiindul az előtte magasodó öt darab lépcsőfoknak. Bal fellép, jobb mellézár. Bal fellép, jobb mellézár. A biztosabb egyensúlyozás érdekében még a markában szorongatott kókadozó pásztortáska szálat is leteszi.

- Anya nézd!

Bal fellép, jobb mellézár. Bal fellép, jobb mellézár.

- Nézlek, szívem!

Még látok a könnyektől…

Pénzmosó

Kaptam az uramtól egy kétszázast, gyarapodik a konténer-alap.

Marci rögtön lecsap:

- Kérek! Én is kérek pénzt!

-  De hát mit csinálnál vele, szívem?

- Viszem mosás bele!

Háttérinfó: Marci az utóbbi időben naponta többször pakolja tele a mosógépet, bármivel, amit talál, és elér. Örülök, hogy még nincs macskánk…

Kicsi kert

Két hete, mert már nagyon zavartak az ottani körülmények (is), hírtelen felindulásból nekiestem az előkertnek. Kigazoltam, metszettem, amit ugyan nem tudok, de a növények állapotát látva azt gondoltam, úgysem veszíthetek. Kivágtam két vadrózsa bokrot, több évnyi és több kosárnyi elszáradt hajnalkahajtást hordtam hátra, és meghagytam néhány tő valamit, amiről nem tudtam eldönteni, gyom-e avagy nem. Mostanra kiderült, persze, hogy az. A száraz hajnalkák alól néhány csenevész, kipusztulóban levő rózsabokor, az előző bejegyzésben már említett aranyvessző és jázmin, szívvirág, pünkösdi rózsa került elő, és egy nemtudommilyen nevű bokor, apró, helyes, rózsaszínű virágokkal. Egész jó állapotban van a méretes labdarózsa bokrom és van két kicsi orgonám is.

zöld labdák

a kezdő metsző túlélője

még egyszer a szívvirág

Szomszédnéni megelégedéssel figyelte a ténykedésemet, de még inkább az uramét, ahogy ásta ki a csatornához vezető árkot. Láthatóan nem nézte ki ezekből a városi népekből, hogy ásót vesznek a kezükbe. Aztán adtam neki egy szívvirág tövet, az uram pedig megtákolta kicsit a kerítését, ő pedig hozott nekünk süteményt. Alakul a jó szomszédság. 

a hátsó kertben továbbra is a pitypang az úr

Emésztő gondok

Úgy döntöttünk, éppen itt az ideje szorosabbra fűzni kapcsolatunkat a falu keringésével, azaz vége a maradi gödörbe, aztán ki tudja hova módszernek, csatlakozunk a csatornahálózathoz.

Elgondolni könnyebb volt, mint kivitelezni, lévén nincs ásónk, és csak tippeltük, merre léphet ki a szennyvízcső a házból. Az ásóproblémát Szomszédnéni oldotta meg, aki még egy baltát is kölcsönzött, hogy az árok útjában álló aranyvessző és jázminbokrot is ki tudja venni az én uram. Nem kár értük, egyébként is rossz állapotban voltak, és a csatornától függetlenül is rossz helyen.

Az uram ásott, én lapátoltam, és próbáltuk nem eltaposni/leföldelni kertecskénk egyik ékét, a szívvirágot. 

annyira bájos

Az uram még mindig csak ásott, és ásott, én elfáradtam, nehéz munka ez, inkább kitakarítottam a lépcső alatti részt. Hihetetlen, mennyi minden volt oda is bedobálva, és ki tudja miért, egy bodzabokor is ezt a helyet érezte legalkalmasabbnak a megtelepedésre.

ez már a rend

Az uram pedig ásott, a föld egyre nedvesebb lett, kezdett nem örülni annyira, még mindig ásott, a kupac nőtt, én könyörögtem a szívvirágért, aztán csak meglett a cső. És kiderült, hogy el van repedve. Eddig a föld eltömte annyira, hogy a cucc nagy része az emésztőbe menjen, de most már szabadon jöhetett minden a gödrünkbe. Kipróbáltuk, lehúztuk a WC-t, jött is. Egyébként elképesztő, mennyi víz folyik ki ilyenkor. Micsoda pazarlás, ha elgondolom, hogy mindez ivóvíz!

De legalább az is kiderült, hogy a pincében az uram majdani műhelyének fala nem a beszivárgó esővíztől ázott…

Mindenesetre vége az összkomfortos jó világnak, legalábbis, amíg ki nem cserélik a csövet. Ami állandóan csöpög, erre a problémára pedig a képen látható csodás megoldást eszelte ki az uram. Így csak kiemeltük, és átöntöttük az emésztőbe.

hétvégén betemetjük, remélem

Száll a díj blogról blogra...

Azt hiszem, elértem blogos karrierem csúcsára, díjat kaptam!

Méghozzá kettőt, vagyis egyet, de két kedves blogger társam is megtisztelt vele.

Bár eddig úgy gondoltam, ha tízen feliratkoznak rendszeres olvasóm közé, az lesz a tetőpont, és sütök egy tortát, de hogy azt elérjem, talán vesztegetéshez kellene folyamodnom, ezért a mai napot teszem azzá.  

És mivel egyre csak tör fel belőlem az őszinteség, elmondom, hogy korábban a számat húzogattam a virtuális plecsniken, (naná, hogy nem én kaptam őket) de ezek szerint csak a róka és a szőlő esete forgott fenn, mert  most Kati és Hajni figyelmessége nagyon megmelengette a szívemet.

Íme a díj:

és a tennivalók:

- megemlíteni, kitől érkezett a díj

- továbbítani négy bloggernek, akiknek kevesebb, mint 200 követője van

- értesíteni a megajándékozottat

A továbbküldéssel viszont gondjaim vannak, mert sokan már megkapták, sőt szívem szerint visszaküldeném Katinak és Hajninak is, mert nagyon szeretek náluk lenni, és ha gép elé ülök, biztosan benézek, de az meg milyen lenne már. Nem vagyok túl aktív kommentelő, és többségében olyan blogokat olvasok, melyek írói nem ismernek engem, de azért a csokor virágnak, remélem, örülni fognak .

Mindenesetre tőlem megy hát a díj:

1. Szerafinának, aki rokonlélek, és nemsokára szegről-végről földik is leszünk, és remélem egyszer majd nemcsak virtuális barátok.

2. Anyavirágnak, akinek csodálom a bátorságát, és nagyon szurkolok, hogy új életük úgy sikerüljön, ahogy szeretnék.

3. Erának, mert szeretnék olyan kályhameleg édesanya lenni, mint ő.

4. Fodormentának, akinek a nagy csokor virág mellé egy ölelést is küldök.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm!

Mérföldkő

Régóta terveztük, de mégsem szerettünk volna tartós fagyási sérüléseket szerezni, ezért csak az első igazán tavaszi hétvégén aludtunk a házunkban.

A padláson talált lécekből összeeszkábáltunk egy keretet, ami nem engedi szétcsúszni frissen beszerzett, szédítően (szó szerint, pedig egész nap szellőztettük) új szagú ikeás matracainkat, és berendezkedtünk a legkisebb tetőtéri szobában.

Vasárnap korán talpon voltam, de így is majdnem lekéstem az első napfelkeltét:

Lefelé jövet utamat állta egy virágzó barackfa:

Nem teszek fel találós kérdést, inkább elárulom, mit találtam a ház terméskő burkolatán: cseppkövet:

Aztán arra gondoltam, megmutatom nektek puritán szobácskánkat:

Azt hiszem erre az ágykeretre mondanák, hogy rusztikus:

Az első pillantásra ijesztő fal a kert utolsó nárciszainak háttereként nem is rossz:

Always look on the bright side of life

Bár egy szembetegségnek köszönhetően egy ideje csak az élet homályos oldalát látom, legalábbis bal szemmel, de az udvaron és a melléképületben levő orbitális kupit nézve hihetetlenül kiélesedik a látásom, és konkrétan a sírás kerülget. Ilyenkor jön az én uram, és a fülembe suttogja, hogy rendben lesz minden, előbb-utóbb a lomoktól is megszabadulunk, de tudom-e, hogy mennyibe kerül egy konténer, és néztem-e mostanában a zsebünkbe. 

Kiderült továbbá, hogy állatunk is van, és sajnos nemcsak az a fácánkakas, amit időnként a kertben látunk sétálgatni. Az egér az, amivel nem számoltam a falura költözés örömmámorában. Vasárnap be is lógott egy a házba, az uram kiebrudalta, én meg próbáltam segíteni, de inkább csak sikítoztam. Irtózom tőlük, abba meg bele sem merek gondolni, hogy esetleg patkány is beköltözhet a portára. Gondolom, remek kis fészkelő hely várja őket a bezsákolt ruhák között. A szomszédban vannak állatok, igazi terülj asztalkám, nálunk meg szuper kis albérlet. 

De igaza van az uramnak, nem kaphatunk mindenbe bele, a kidolgozott projekt terv szerint kell haladnunk. Merthogy olyanunk is van, határidőkkel, ok-okozati összefüggésekkel, nem ám ész nélkül teszünk-veszünk a portán. Mindenesetre a ház ajtaját mostantól hisztérikusan zárom, és létrehoztam egy konténer-alapot: kétszázasokat gyűjtök egy perselyben. Állítólag valakinek néhány hónap alatt összejött így a nyaralás ára. Mi egyelőre legfeljebb a Margitszigetig jutnánk, de elszánt vagyok, és amint odaköltözünk, szerzek egy macskát.

A perselyt most találtam a lomok között. Égi jel.

"A bizalom jó dolog. Az ellenőrzés még jobb."

Hétvégi esetünk is mutatja, hogy Lenin nem mondott butaságot.

Előzmény, hogy a régi nappali díszét, a kandallót elbontotta az én uram, nem maradt más utána, mint egy lyuk a falon (=kéményen). Szombat délután, ahogy a kazánházban pakolásztunk, látom ám, hogy az uram összehúzott szemmel vizslatja a kazánt. Majd végigfut a tekintete a falon a plafon irányába. Megint kazán. Megint plafon. És igen. A kazán ugyanabba a kéménybe van bekötve, amibe egykor a kandalló küldte a füstöt, amin a lyuk tátongott, és ami előtt most szépre glettelt gipszkarton fal húzódik.

Emberem nem egy hazárdjátékos, de most az új járólapok árába mert volna fogadni, hogy a lyukat nem zárták le szakszerűen, sőt be sem téglázták, csupán eléhúzták a gipszkartont. Fel is hívta a kivitelezőt, hogy referáljon a felfedezéséről, és annak ijedt hangjából arra következtetett, hogy ha nem veszi észre a mulasztást, bizony eséllyel patkoltunk volna el egy szép téli éjjelen szénmonoxid mérgezésben.

Egyébként sem végeztek azzal, amit múlt héten ígértek, bár mi egy pillanatig sem hittük, hogy fognak, sok volt a vállalás ennyi időre. Viszont a glettelés nagyon szép lett.

Mostantól ismét többször is elmegy hetente az uram a házhoz, és megint alig fogjuk látni őt. Úgy látszik, ez az ára, hogy haladjon, méghozzá jól haladjon a munka. 

Kádrul és kertrül

A korábbi burkolat és szaniter mustrák során a kádat és a fürdőbe szánt padlólapot székes fővárosunkban találtuk meg. Gondoltuk, mi az nekünk, majd mi el is szállítjuk. Így történt, hogy egyik este az uram a megpakolt autóval beállt a teremgarázsba, és lelki szemei előtt megjelentek a ravasz kádtolvajok, akik mindenütt ott vannak, és forró dróton tájékoztatják egymást a lehetséges zsákmányról, extra juttatásként pedig elviszik a járólapjainkat is. Felhívott, hogy vigyünk fel mindent a harmadik emeleti harminchat négyzetméterbe, aztán másnap hajnalban pakoljunk újra le. Szerencsére le tudtam beszélni, de a biztonság kedvéért úgy ráállt a falra, és a szomszédra, hogy kádtolvaj legyen a talpán, aki lenyúlja az egyébként tök átlagos, egyenes, masszázsfunkció és egyéb kutyafüle nélküli szerzeményünket.

Másnap nem elég, hogy hajnalban keltem, de több mint másfél órán át az egyiptomi írnok szobra pózában utaztam, hátamban egy káddal, és vészesen közel a műszerfalhoz. Ajánlom, hogy extra élmény legyen majd benne fürdeni, de legalább kívánjon jó estét!

Eddig úgy dolgoztunk az építkezésen, hogy mindenből kettő volt rajtam, csak pulóverből három, de ez már a múlté. Hétvégén odabent a bűvös tíz fok fölé kúszott a hőmérő, ki is nyitottunk minden ablakot, egészen más érzés úgy tenni-venni, hogy a nap körbejárja a házat.

Ezen a napon nem haladtunk sokra, mert az ominózus járólap kiválasztás után még megismerkedtünk Jobbraszomszéddal is, aki elég jó beszélőkével bír, és csak a kiérkező építésvezetőnknek köszönhetjük, hogy megmenekültünk. Az elmúlt héten alig haladtak, egy szobában készült el az álmennyezet, a másikban félig, plusz járt kint a villanyszerelő is. Látszik, hogy itt a jó idő, és a nálunk dolgozó csapat el tudta kezdeni az eddig tologatott kinti feladatait. Mindazonáltal megígérte, hogy hétvégére végeznek minden hiányzó munkával, azaz a maradék vakolással, gipszkartonozással, befejezik a villanyszerelést (már nem kell választani, hogy vagy látunk vagy flexelünk), és elvégzik a glettelést, mert ez utóbbi nem mertük mi bevállalni.

Mivel annyira jó idő volt, hogy nem akaródzott bemenni a házba, elkezdtük kivágni a melléképület mögött csúfoskodó gyalogakácost. Itt eredetileg mészoltó gödör volt, aztán ahogy láttam szórtak ide mindent… Tavaly kivágták a husángokat, de nem hordták el, jót tett a bozótfílingnek. A vastagabb ágakat elraktuk tüzelőnek, a vékony, tüskés gallyakat pedig el fogjuk égetni. Gondolom, Jobbraszomszéd is támogatni akar minket eme tevékenységben, mert a friss barátság jegyében, gyümölcsfái lemetszett ágaiból akkurátusan a mi telkünkön is épített egy kupacot. Ahogy néztem az egész domboldalban nincs kerítés, a kerten át bárki bemehet bárki portájára. Fura.

akácos és a hűlt helye

Estefelé még rendet raktunk az alagsor egyik helységében, és kincseket is találtunk, méghozzá olyanokat, amik megérnek egy újabb bejegyzést. Végre profitálunk is a gyűjtögető múltból.

tanulság: aki sötétben fényképez, használjon állványt

Miközben ezt írom, Zámbó Jimmy egyik örökbecsűje száll a szélben, mert valaki úgy érezte, meg kell osztania az egész háztömbbel az élményt. Mennyire fog ez hiányozni!

Az igazi

Azt hiszem éppen a harmadik igazinál tartunk, legalábbis ami a járólapokat illeti. Az elsőt még hetekkel ezelőtt, a burkolatvadászat első napján az első üzletben megtaláltuk. Küllemben is, árban is, minőségben is rendben, az eladó szerint PEI IV-es kopásállósággal. Aztán az építkezés sokat okosított rajtunk, rájöttünk például, hogy az első árajánlat nem feltétlenül az utolsó és a legjobb, valamint ugyanaz a padlólap nem mindenütt kerül ugyanannyiba. Ez utóbbi tényező pedig nagyon nem mindegy, miután sajnos vagy inkább szerencsére csaknem hatvan négyzetméter területre kerülhet nálunk hidegburkolat. A vadászat eredménye pedig az lett, hogy ennek a lapnak a kopásállósága bizony csak III-as. Ez pedig nem elég, mert az uram feltett szándéka olyan anyagokat felhasználni, hogy a jövő archeológusai majdan a mi portánkat kiásva rekonstruálhassák az ezredelő átlag magyar háztartásának életét. Az elmúlt szombaton belevetettük hát magunkat újra a lappato, inkábbmatt, gres, nemgres, csúszós, denemis, mikerülezenennyibe padlólapok örvénylő világába.  És IGEN megtaláltuk! Emberem ellágyulva nézte, akárcsak engem szerelmünk hajnalán, majd mikor meglátta a PEI V értéket, és a szeme foszforeszkálni kezdett, tudtam, nincs menekvés, vagy ez lesz a padló, vagy betonon járunk még egy darabig. Aztán az uram a 15 százalékos akciós árból is lealkudott még 10 százalékot, én pedig csak álltam mellette tátott szájjal és csodáltam. Mivé lesz valaki, ha elkezd építkezni!

Piszó, kabriómarkoló

Marcival egy, a neten talált diasorozaton járművek képeit nézegetjük. Most látja a képeket először. Az autó feliratú képnél elrikkantja magát:

- Piszó! Anya, nézd! Piszó!

Eltart egy-két percig mire rájövök mit mond: Pegueot.

-  Tényleg az! Hát ezt meg honnan tudod?

Sajnálkozva végigmér, még a száját is elhúzza, majd rábök az autó elején az oroszlánra.

- Ott a jele!

 Az járműmániás mesél a kicsi járműmániásnak:

- ….és akkor a Zsiráf beült a markolóba…

- Kabrió maakoló!

- Nem hiszem, hogy létezik markolóból kabrió. De miért üljön kabrióba a Zsiráf?

- Zsijáf nagon madas!

Tükörmarci, avagy a magvető nem dolgozik hiába

Marci vizet kér, majd ránéz a pohárra és megjegyzi:

- Pojár kabrió.

Mikor látja, hogy nem értem az összefüggést, rávilágít:

-  Nincen teteje.

Ebédelünk, nézegeti tányérján az ételt.

- Nem kóbász.

Majd enni kezd, de kis idő múltán lekoppantja a kanalat.

- Kóbász jobb!

Két autó beszélget marcihangon:

- Bácsi, kérek kávét!

- Jóóóóó, perszeee!

Tornáznia indulunk, nógatom:

- Siessünk, vár téged a villamos!

Torna végeztével amint kilépünk az épületből, futásnak ered:

- Marci szalad! Vár a vijjam tégem!

Korán ébred, próbálom rávenni egy kis pótalvásra:

- Kész, vége. Marci felkel!

A Fiúbéka, a Toyota meg a konfliktus

Elalvás előtt mindig mesélünk Marcinak, és ezen kívül is elég gyakran, ha megjelenik egy-egy könyvvel és elhangzik az Anya olvas! - felszólítás. Mióta nem szenved lapozási kényszerben, végre lehet valóban olvasni is neki, de esténként főleg fejből mesélünk. A történet főhőse még mindig egy kétéltű, de nem akármilyen, hanem a Fiúbéka. Vele esnek meg mindenféle kalandok, a történetet Marci közbeszólásai és a napunk eseményei alakítják. 

Vasárnap az uram volt mesélő, és ezúttal úgy alakult, hogy én is végighallgattam. A sztorija mit sem változott az elmúlt hetek alatt, kb. így hangzott: 

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fiúbéka. A béka reggel felébredt, megreggelizett, találkozott barátjával, a Katicával, aztán elmentek kirándulni. Először villamosra szálltak, aztán inkább busszal mentek tovább. Végül rájöttek, hogy sokkal jobb lesz Toyotával utazni, és így is tettek. Este hazaautóztak, vacsoráztak, fogat mostak, megfürödtek, és elaludtak.

A tegnapi puszi-osztáskor javasoltam neki, hogy eressze hosszabb lére a mesét, és bonyolíthatná  is kicsit a cselekményt. Például kitalálhatna új szereplőket, vagy tehetne a történetbe egy kerékcserét vagy egy  kis konfliktust. Elég értetlenül nézett rám…

Később hallom a szomszéd szobából:

- Na gyere Manó, rakunk a Toyota meg a béka napjába egy kis konfliktust. De milyen konfliktus legyen? Anya tudhatná, hogy egy japán autóval úgyse lesz semmi konfliktus…

Mr. Muszkli

A hemiparesis a laikus szemlélő számára nagyon megtévesztő tud lenni. Marcinak az egész bal oldala érintett a feje búbjától a lába ujjáig, de legkifejezettebben a kezénél mutatkozik meg. A karja annyira spasztikus, hogy nem tudja sem kinyújtani, sem a tenyerét felfelé fordítani, és a kis keze is gyakran szorul ökölbe még. Ez az erő azonban csupán látszat, akarattal alig-alig tudja megszorítani az ujjamat, és ezért nem megy még egyedül pl. a macijárás, lépcsőzés sem. Egyelőre.

Miután a Dévény módszernek köszönhetően rengeteget lazultak az izmocskái, már képessé váltak arra, hogy megerősítsük őket. Az itthoni TSMT torna során ez most a fő feladatunk.

Mikor a videón látható talicskázást először próbáltuk, a kicsi kar egyszerűen összecsuklott.  Aztán pár hétig úgy gyakoroltunk, hogy a lábain kívül Marcit a mellkasa alatt is megtámasztottam, így a súlya nagy részét én tartottam.

És most? Tadaaaam!

Adj egy felest, meg egy kólát a gyereknek!

Csak mert megint roppant naprakész vagyok, mesélek az idei húsvétunkról. A készülődés sajnos elmaradt, lélekben és fizikailag egyaránt. Bánom, de egyszerűen nem maradt szabad vegyértékem, bízom benne, jövőre újra lesz.

Húsvét vasárnapjának hajnalán zuhogó esőben érkeztünk a házhoz, és nem akartam elhinni, hogy március végén annyira hideg van, hogy látom a leheletem.  Bekapcsoltam a radiátort a bázis szobában, és miközben pakoltam ki a hátizsákot azon morfondíroztam, mennyire morbid, hogy húsvétkor nyúlpörköltet fogunk ebédelni nokedlivel. Amint ezt végiggondoltam, azon nyomban fel is tűnt, hogy pusztán egy üveg savanyú uborka árválkodik már a táskában, se pörkölt, se nokedli. Bizony az én drága uram, aki vállalta a pakolást, csak azt tette el, amit a konyhapultra készítettem előző este, a hűtőbe már nem nézett be.

Mivel vág az eszem, mint a borotva, az is rögtön tudatosult bennem, hogy: ünnep van + vasárnap is van + kicsi faluban vagyunk = minden zárva van → nem lesz mit ennünk.

Az én bűnbánó uram nem akart értékes munkaidőt veszíteni a Városba autókázással, szerinte a kedvenc pizzériánk úgyis kinyit a szokott időben 11-kor, és lesz habzsi-dőzsi.

Bele is bújtunk divatos munkagúnyánkba, én eljegyeztem magam a felmosó vödörrel, emberem pedig a malteroskanállal. Mikor már nagyon éhesek voltunk, felhívta a pizzeriát, de biza húsvétkor, nem volt, aki felvegye a telefont. Aztán eszünkbe jutott, hogy korábban láttunk a faluban egy házat, XY kávézója felirattal a homlokzatán.

- A kávézókban sütit is lehet kapni!

- Vagy brióst, sajtos kiflit! Na, gyerünk!

Nem akartuk átöltözéssel húzni az időt, emberem autójába pedig nem lehet koszosan beülni, így felvettük az ünneplő munkáskesztyűt, és irány a kávézó gyalogszerrel. Időközben az időjárás egészen csodásra fordult, a márciusi szél romantikusan csapkodta a havat az arcunkba. Dalolni támadt kedvem, méghozzá egy klasszikust: "Miért nincs nyáron hó, az volna jó, ha volna hó, de nem van." 

a Nyúl bosszúja

A kávézó, láss csodát, nyitva volt, ám belépve a pultot támasztók tekintetéből rögtön kiolvashattuk, itt bizony nem kávéból fogyasztanak a legtöbbet.

No, elég az hozzá, hogy az ünnepi ebédként burgonyaszirmot eszegettünk Sport szelettel, amit ezek után már mindegy alapon kólával öblítettünk le. Közben egy nagyképernyőn Piedone aprította a rosszfiúkat. Még jó, hogy nem öltöztünk át, így a remek ebéd mellett mienk lehetett az egy vérből valók vagyunk te meg én érzése is. 

Csőcsere, két beton köt a falon

Teljesen új víz és fűtéscsöveink vannak már a házban, utóbbiak már nem kívül, hanem a falban futnak, így azért sokkal jobban mutat. Nem porlik már a mischung sem, szép egyenletes szürke betonon járkálunk, ezt már végre van értelme söpörni. Ha még a nap is sütne, és körbejárná a házat, egész barátságos lenne.

csak, hogy legyen választék

Látszik, hogy milyen előrelátó az én uram, jó ötlet volt a melléképületből a padlásra szállítani az értékes faanyagot. Valamelyik legény kicsit kiegészítette a munkabérét, mert a teraszon álldogáló néhány jókora farönk kámforrá vált. Nem nagy érték, néhány napi fűtőanyag, de mi is szívesen fűtöttünk volna vele néhány napig. Kár, hogy nem vittek el pár zsákkal a rossz ruhákból, cipőkből is…

a nagykapu biztonsági zárán nem nehéz kifogni

Úgy terveztük, hogy ezt a hétvégét ismét a pakolásnak szentelem, leszállítom a padláson talált holmit a melléképület lomos helységébe. Vicces az elnevezés, mert ez a jelző úgyszólván bármely helyiségre ráakasztható lenne. Talán néhány órát birkóztam a kupival, az a füzeteket, tankönyveket és egyéb papírárut kötegeltem, mikor hirtelen szédülni kezdtem. Gyorsan kidobtam hát a rókabőrt, elkezdett nőni még egy fejem, aztán csak ülni tudtam, és bután meredni magam elé. Szóval szegény uram nem vette túl sok hasznomat aznap, de estére már magamhoz tértem, és minden holmit sikerült eltüntettem a szobából.

Drága emberem eközben végleg kivéste, elhordta a kandalló betonalapját, már csak a parketta (azaz annak hiánya) emlékeztet a monstrumra. Szétszedte a spájz polcrendszerét, és milyen jól tette, mögötte talált pókhálót, rovarmúmiát és egérpotyadékot bőven. Kivéste és bevakolta a fürdőben a fali lámpák helyét, leszedte az összes maradék csillárt, karnist, fogast, kihúzogatta az ide-oda beütögetett szögeket, tipliket. No és ápolgatta kóválygó asszonyát.

Óh, és had említsem meg házunk VIP helységét. Elődeink tudtak élni, ennek bizonysága, hogy melléképületben is van vízöblítéses WC-nk. Elég siralmas állapotban volt, de egy takarítás és egy új, tiszta ülőke csodákra képes. Házunk egyetlen működő vízcsapja a pincében, klotyó az udvaron, azt hiszem, igazán el vagyunk kényeztetve.