Hajszálak

Naponta porszívózok. A hajam derékig ér. A gyerekem bekússza az egész lakást. Értitek az összefüggést.

Mégis naponta több alkalommal szedegetek ki félméteres hajszálakat összeszorított kis gyerekmancsból, és rettegek a pillanattól, amikor a pelusban találom meg az elsőt.

Ma viszont Manó megmutatta, hogy remek fejlesztőeszköz is lehet, attól függ, honnan nézzük.

A csöndre lettem először figyelmes. Manócska az előszobában hasalt és elmélyülten játszott egy hosszú szállal. Két kézzel. Aztamindenit.

Hogy én mennyire utálom,

amikor egészséges gyerekkel rendelkező anyukáknak leesik, hogy Marci másként fejlődik a szokásosnál.

Legutóbb is: elkéstünk az úszásról, én rohangálok az öltözőben, Manó üldögél a járókában, Másikanyuka láthatóan fiatalabb, kapaszkodva lépegetni tudó kislánya éppen készül Marcus fejére rálépni.

Én hülye, mosolyogva odaszólok: Óvatosan Kiscsillag, tudod, Marci még nem tud felállni, és arrébb menni.

Másikanyuka rögtön lecsap: Mennyi idős?

Én: 15 hónapos (mondhatnám, hogy csak tíz, simán elhinné, de nem mondom)

Másikanyuka: Ééééérdekes, hogy mekkora különbségek vannak a gyerekek között, az én kicsikém már blablablablabla

Erre én nem, nem fogom be azt a nagy számat, és intézem el egy mosollyal, had örüljön az ügyes kislányának, nem zárom le a tirádát azzal, hogy a világ ilyen színes, hanem elmondom, hogy Marci beteg (ezt a szót használva, a fenébe is: BETEG). Érdeklődik, a miértekről, (itt már észbe kapok és erősen szűröm a mondókámat), a kezelésekről, a végén pedig összegzi, hogy: Jaj, te szegény, nem irigyellek! (pedig tehetnéd :p)

Másikanyukát nem hibáztatom, csak az éngyerekemügyesebbokosabbgyorsabb verseny aktív résztvevője, és csekély empátiával bír. Nekem viszont tudnom illenék, hogy a szavaknak mekkora erejük van. Marci okos, már nagyon sok mindent ért, nem szabad betegségtudatot ültetnem el benne. Jól nézne ki, ha pont nekem köszönhetően érezné kevesebbnek magát a többieknél. Ő, aki annyit dolgozik, a fejlődéséért, hogy egy felnőttnek is becsületére válna. Muszáj kezelnem ezeket a helyzeteket, sajnos edzéslehetőségben nincs hiány….

Koraiban

Ma találkoztunk először a nyári szünet kitörése óta a gyógypedagógussal. Őszintén szólva mindig fenntartásaim voltak vele szemben, talán mert először azt mondta, nincs kapacitásuk Marcira, aztán mégis fogadta (úgy, hogy minden alkalommal több időpont közül is választhattunk…), persze normatív támogatás nélkül. Nem volt panaszom a munkájára, kaptunk jó ötleteket, amik közül nem mind vált be, de továbbgondolásra mindenképpen jók voltak. Kedves volt Marcihoz, hozzám is, de valahogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Csak azért eresztettem ilyen bő lére, mert Manó ma minden látható előzmény nélkül úgy viselkedett vele, mint még senkivel: legalább fél óráig ült, mint aki megfagyott, nem nyúlt egyik játékhoz sem, láthatóan szorongott, időről időre elpityeregte magát. Lehetséges, hogy ennyire levette az érzéseimet?

Később kezdett feloldódni, de alig mutatott meg valamit a „tudományából” holott én már a telefonban beharangoztam, hogy rá sem fog ismerni, annyira kinyílt az elmúlt hónapokban. Mondjuk tényleg rá sem lehetett ismerni, hiszen pár perc után mindig barátságos az idegenekkel is. Érdekes, hogy óra után a váróban csont nélkül az ujja köré csavart két anyukát, vigyorgott, be nem állt a szája, pedig őket aztán tényleg sosem látta.

De a lényeg: A gyógypedagógus szerint, ha igaz, amit Manóról elmondtam (persze, hogy igaz, mi értelme lenne szépíteni) akkor az értelmi fejlettsége megfelel annak, ami egy 15 hónapostól elvárható. Nem tartozik az élmezőnybe, de nincs túlságosan lemaradva sem. Hiphiphurá.

Meg lettem dicsérve én is, aszonta, mintha egy szakvéleményt hallgatott volna, ahogy beszámoltam Manóról. Meg azt is, hogy nagyon okosan, tudatosan segítjük Marcust, örül, hogy nem siettetjük, megfelelően fejlődik, nem félti őt egyáltalán. Hát mit mondjak, jólesett.

A kesztyű

Új fejlesztőeszközt lőttem kéccázé’ a kínaiban: egy csodálatos lehetőségeket rejtő ötujjas cérnakesztyűt, melynek minden ujja más színű és egy-egy betű van ráírva. Azon kívül, hogy majd Manó jól meg tanulja az ABC-t természetesen, az volt az elképzelésem, hogy a kesztyű elég érdekes lesz ahhoz, hogy nézegesse, mozgassa az ujjait, és bal kézzel megpróbálja leszedni a jobbról.

Tanulság, hogy bazi nehéz egy hemis gyerekkézre ötujjas kesztyűt húzni, de megoldható. Nézegetés kipipálva, aztán következett az anyára könyörögve pislogás, foggal letépni próbálás, végül keserves sírás.

Szegény kesztyű teherautó rakományként végezte, de nem adom fel, érzem én, hogy a tanulókesztyű tartogat még meglepetéseket.

Manóbajok

Marcikánk több szempontból sem egy átlagos gyermek. Már a megérkezése sem volt éppenséggel szokványos, de erről majd máskor.

Öt hónapos kora körül vettük észre, hogy a mozgásfejlődésével valami nincs rendben, mivel csak jobb kézzel nyúlt a tárgyak után, a balt ökölbe szorítva tartotta, illetve ha bármit a bal kezébe tettünk, azonnal átvette a jobba. Anyja fia!-nevettünk ezen, hisz anyukám elmondása szerint ugyanezt csináltam, már egész pici koromban nyilvánvaló volt, hogy balkezes leszek. A gyermekorvos is csak annyit mondott, hogy baloldalon kissé deformált a feje, tegyek érdekes dogokat a másik oldalra, hogy arra nézzen. Amikor fél éves korára sem fordult meg, (pedig próbálta/tuk istenem, de mennyit) a védőnővel egyetértésben lustának tartotta, és javasolta, hogy beszéljünk róla újra, ha egy hónap múlva sem fordul meg. De ekkor már biztos voltam benne, hogy gond van, hisz nem létezik, hogy normális, ha egy hat hónapos baba egyik keze csak öklöz. Keresni kezdtem, és találtam egy gyógytornászt, aki Dévény módszerrel dolgozik, Andit, aki azóta is jár hozzánk, és akinek, azt hiszem, egész életemben hálás leszek. Az ő javaslatára vettünk részt egy komplex kivizsgáláson a Korai Fejlesztő Központban, ahol végre neve is lett annak, amit szemmel láthattunk, kézzel tapinthattunk: bal oldali hemiparesis.

A kifejezés tulajdonképpen izomgyengeséget (szerencsére nem bénulást) jelent, ami Marci esetében az egész bal oldalt érinti, fokozottan a felső végtagot. Fejlesztés nélkül a nyilvánvaló mozgásbeli hiányosságok mellett, mintha nem volna az is éppen elég, társtünetek is jelentkezhetnek, úgymint magatartásbeli és tanulási nehézségek, beszédfejlődési zavarok, mentális zavarok, gerincferdülés, kancsalság. Hála érte, hogy volt szemünk felfedezni, és van lehetőségünk orvosolni.

A DSGM terápia időközben kiegészült TSMT tornával és babaúszással is, előbbi heti négy, utóbbi egy alkalommal. Marci pedig egy füligszáj, csodás tizenöt hónapos kisember, aki apró lépésekkel, de remekül halad a maga útján.