Jóval korábban kellett volna, több okból is.
1. Jó lett volna a kezdetektől lejegyezni Marci fejlődésének állomásait, a módszereket, ötleteket, amiket kipróbáltunk, és persze összegezni a tapasztalatokat. Azért megpróbálok visszaemlékezni a lépésekre, mert biztos vagyok benne, hogy mások is profitálhatnak az írásaimból, mint ahogy én is nagyon sokat kaptam más bloggerektől.
2. Az önzőbbik ok, hogy remélhetőleg így minket is megtalálnak a hasznos információk, és kevesebb időt kell a neten töltenem fejlesztési lehetőségek után kutatva.
3. Alig több mint egy év telt el, hogy Marci hazatalált, mégis olyan távolinak tűnik. Ránézek, és: Jó ég, alig volt három kilós, mikor először a karomban tartottam! Ő is nyekergett, mint egy kismacska? És amikor először rám nézett/emelte fel a fejét/mosolygott/megfordult! Ezeket a pillanatokat dokumentálni kellett volna, mert közhely, de az idő veszettül gyors, és nehéz a lépést tartani.
3. Van egy álmom, ideje nekiállni a megvalósításnak. Remélem ebben is segítségemre lesz ez a blog.
Miközben az előbbieket írtam, rájöttem, hogy ha minden előzményt össze akarok szedni, sosem jutok a végére. Szóval inkább kezdem ott, ahol most tartunk, legfeljebb szükség esetén kitérek a fontosabb korábbi eseményekre.
Tehát dióhéjban:
Szerelmespárból 2010. nyarán váltunk családdá, amikor Marci úgy döntött, minket választ szüleinek. Azóta öröm van és bódottá’, (bár gyermektelenként hánytam a hasonló rózsaszín szövegtől) de tényleg: kisütött a nap, bárányfelhők úsznak az égen, kiscicák szaladgálnak, stb., stb. Napi sok órában multinál dolgozóból egyik napról a másikra kismamává avanzsáltam, de nem vágyom vissza (még), és nem unatkozom egy percet sem. Erről egyrészt Marcus gondoskodik, másrészt a napi programok kitalálásában magam is mester vagyok, kár hogy a 24 óra mindig csak 24 marad…
