2013. április 29., hétfő

Emésztő gondok


Úgy döntöttünk, éppen itt az ideje szorosabbra fűzni kapcsolatunkat a falu keringésével, azaz vége a maradi gödörbe, aztán ki tudja hova módszernek, csatlakozunk a csatornahálózathoz.
Elgondolni könnyebb volt, mint kivitelezni, lévén nincs ásónk, és csak tippeltük, merre léphet ki a szennyvízcső a házból. Az ásóproblémát Szomszédnéni oldotta meg, aki még egy baltát is kölcsönzött, hogy az árok útjában álló aranyvessző és jázminbokrot is ki tudja venni az én uram. Nem kár értük, egyébként is rossz állapotban voltak, és a csatornától függetlenül is rossz helyen.
Az uram ásott, én lapátoltam, és próbáltuk nem eltaposni/leföldelni kertecskénk egyik ékét, a szívvirágot. 

annyira bájos
Az uram még mindig csak ásott, és ásott, én elfáradtam, nehéz munka ez, inkább kitakarítottam a lépcső alatti részt. Hihetetlen, mennyi minden volt oda is bedobálva, és ki tudja miért, egy bodzabokor is ezt a helyet érezte legalkalmasabbnak a megtelepedésre.

ez már a rend
Az uram pedig ásott, a föld egyre nedvesebb lett, kezdett nem örülni annyira, még mindig ásott, a kupac nőtt, én könyörögtem a szívvirágért, aztán csak meglett a cső. És kiderült, hogy el van repedve. Eddig a föld eltömte annyira, hogy a cucc nagy része az emésztőbe menjen, de most már szabadon jöhetett minden a gödrünkbe. Kipróbáltuk, lehúztuk a WC-t, jött is. Egyébként elképesztő, mennyi víz folyik ki ilyenkor. Micsoda pazarlás, ha elgondolom, hogy mindez ivóvíz!
De legalább az is kiderült, hogy a pincében az uram majdani műhelyének fala nem a beszivárgó esővíztől ázott…

Mindenesetre vége az összkomfortos jó világnak, legalábbis, amíg ki nem cserélik a csövet. Ami állandóan csöpög, erre a problémára pedig a képen látható csodás megoldást eszelte ki az uram. Így csak kiemeltük, és átöntöttük az emésztőbe.

hétvégén betemetjük, remélem


2 megjegyzés:

  1. Azta, ti aztán nekilendültetek. :)
    (vasárnapra időközben programunk lett - bár amúgy is gondolom, most sok a munkátok. hogy miből gondolom...? ;) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lendülettől azóta is fáj a derekam :)
      Nem lehetett véletlen, hogy régen a falvakban még a lagzikat is télen tartották...

      Törlés