2017. augusztus 11., péntek

Pienza, Monticchiello, Montepulciano

Pienza

Másik kedvenc városom talán még ma is egy jelentéktelen falucska lenne, ha 1405-ben nem születik meg Enea Silvio Piccolomini, aki fél évszázaddal később II. Pius néven lépett Szent Péter trónjára. Személyében egy egy igazi humanista személyiség lett a Katolikus Egyház feje, aki elhatározta, hogy szülőfaluját virágzó reneszánsz várossá teszi. A mai, híres szülöttjéről nevében is őrző Pienza csodás reneszánsz épületei alig négy év alatt készültek el. A pápa halála után a város fejlődése megállt, arculata még ma is szinte ugyanolyan, mint amilyennek  II. Pius is látta.






A városháza mintájául a firenzei városháza szolgált

Nagyon vártam, hogy láthassam a székesegyházat, aminek mészkő-homlokzata reneszánsz, belső tere pedig a gótika és reneszánsz különös keveréke. Bevallom, elsősorban nem az épület szépsége foglalkoztatott, még csak nem is a kor sienai festőinek képei, hanem a falon és a padlón tátongó repedések. A szentély felé sétálva a padló határozottan lejt, úgy érzed, mintha az apszis bármelyik pillanatban leszakadhatna.
Az épület alagsorában látható makett jól szemlélteti a bizonytalan talajra épült dóm dőlését, és bár állandóan monitorozzák a folyamatot, és sok-sok fotóból álló kiállítás mutatja be a templom megtámasztása érdekében végzett munkálatokat, a repedezett falak és a padló csöppet sem volt megnyugtató.














pienzai pillanatok















Monticchiello

A közeli kicsiny városka felé gurulva akár egy toszkán képeslap részeivé váltunk. Végtelen, szelíden hullámzó zöld búzatáblák, sárga repceföldek között vezet a ciprusokkal szegélyezett, kanyargós út. Elképzeltem, milyen lesz a táj néhány hónappal később napégette aranyszínben. Szeretném látni egyszer ezt az arcát is.






A bájos középkori városkában egy holland lakóautós páron kívül mi voltunk az egyetlen turisták. Cipőm hangosan kopogott a kihalt utcákon , nem is tudtam eddig, hogy kopog.





A pici településhez mérve szokatlanul nagy - bár, gondolom, egy ilyen vallásos országban, ez egyáltalán nem meglepő - templomban alig mertem megszólalni, még a lélegzetem is visszhangzott. A templomban álló Mária szobor, sokak számára jelenthet reményt, kosarába, kezébe helyezik el kéréseiket, köszönő soraikat.







Szent Miklós jócselekedetét ábrázoló freskó a falon




Montepulciano

Ez a nap a sokat akaró szarka tipikus példája volt. Mire Montepulcianoba értünk, annyira elfáradtunk, és már úgy telítve voltunk a középkorral, hogy a város nem kapta meg tőlünk a megérdemelt figyelmet. Még a fényképezőgépet sem nagyon vettem elő, amit utólag nagyon bánok. A székesegyházba még éppen be tudtunk menni zárás előtt, a városházába azonban már nem. Az utcákon való bóklászás helyett csak üldögéltünk a főtéren, a dóm  darázscsíkos homlokzatán a lemenő nap játszott fényjátékot, a pajzsot tartó kőoroszlánok egykedvűen figyelték a néhány járókelőt. Szép lezárása volt ez a napnak.













2017. augusztus 10., csütörtök

Siena

Már az utunk elején eldöntöttük, hogy a kötelező városokat, a nagyágyúkat (Firenze, Pisa, Lucca) ezúttal kihagyjuk. Féltünk a parkolási nehézségektől, a turisták terelésétől, a sorban állástól. Másrészt ezek a városok önmagukban is annyi élményt kínálnak, hogy el lehetne tölteni mindegyikben egy-egy hetet. Igazából Siena is a fenti városok közé tartozik, de az utazás előtt megnéztem a Levelek Júliának c. filmet - amiben egyébként csak az a jó, hogy Toszkánában játszódik - és a néhány sienai jeleneteket látva, eldöntöttem, ide el kell mennünk. Nem bántam meg, sőt, ha feltétlenül kedvenc várost kellene választanom a meglátogatottak közül, Siena lenne az. A parkolásunk kalandosra sikerült, három kilométert sétáltunk, mire a fallal körülvett óvároshoz értünk. Megbeszéltük, hogy hazafelé alaposabban megnézzük az útközben látott villákat, kerteket, de megint eltévedtünk, közben az uram telefonja és vele a GPS is csaknem lemerült. Még hat percig élt volna, mire szinte futva, leizzadva mégis megtaláltuk az autót. Mégsem bánom a kalandot, mert az eltévedésnek köszönhetjük ezt a látványt.



Sienát a legenda szerint Remus fia, Senius alapította, gyakran találkozhatunk a város jelképével, ami akárcsak Rómáé, az ikreket tápláló anyafarkas alakja.



Valójában valószínűleg szintén etruszk alapítású, ami a 13. századra virágzó kereskedővárossá fejlődött. A város  a gótika időszakában érte el hatalma és gazdagsága csúcsát, ami meghatározza mai, különös hangulatú arculatát. A 14. sz közepén kitört pestisjárvány után megtorpant a város fejlődése, amit csak tetézett, hogy a rivális, és Sienát az uralma alá hajtó Firenze az 1500-as évek közepétől megtiltotta a további építkezést. A Mediciek uralma alatt város fejlődése megállt, újabb fellendülésre egészen a 2. világháború végéig kellett várni.

A történelmi belvárosban mintha megállt volna az idő. A középkori épületek, palazzók, templomok, a téglaburkolatú szűk sikátorok, az apró kertek harmóniája elbűvölő. Előszezon lévén még nem hömpölygött a tömeg, de már így is voltunk szép számmal, akik nyakukat tekergetve, fényképezőgéppel rótták a szűk utcákat.

Hétköznapi Siena










A falakban a vaskarikák, ahová a lovakat kötötték



Egy lakóház kapujának részlete

A lépcsőház egyik dísze

Belső udvara


Siena főterét a Piazza del Campot Olaszország egyik legszebb terének tartják. A lejtős kagyló alakú tér a 14. század óta a város központja. Kövezete kilenc részre osztott, a várost irányító tanács kilenc tagját - mások szerint a Madonna köpenyének ráncait - szimbolizálva.
Az évszázados meleg téglákon üldögélve tényleg úgy éreztem, rám borul a történelem. Legszívesebben órákig maradtam volna még,  figyelve az embereket, belesimulva a tér pezsgő életébe.









A tér alján, mint egy amfiteátrum színpada áll a 1297-ben épült Palazzo Comunale, a városháza, ami a kormányzati intézményeknek és múzeumoknak ad otthont.







A sienai székesegyház gótikus tömbjét fekete-fehér márványfalait,  halvány rózsaszínben játszó homlokzatát csak csodálni lehet. A tervek szerint a mostani dóm egy új, hatalmas templom kereszthajója lett volna, ám a nagyszabású építkezés az 1348-as pestisjárvány miatt meghiúsult.








Fekete-fehér csíkozású belső falak, kék boltívek, arany csillagokkal.





Történelmi és bibliai jeleneteket ábrázol a márványberakásos padló.





A Piccolomini könyvtár II. Pius könyvgyűjteménye számára épült, falait a pápa életének eseményeiről készült  színpompás freskók borítják.