2017. július 22., szombat

A levendula sikertörténet




A két évvel ezelőtti levendulás kudarcaim után szentül megfogadtam, hogy csak azért is lesz nekem lilán burjánzó sövényem, szappanillatú júniussal, szálldosó pillangókkal. 
No és méhekkel, rájuk nem is gondoltam, bár a szezon végére csak három csípést gyűjtöttünk be, egyet Juli, kettőt én, még szerencse, mert az erős-bátor fiaim tán még most is jajgatnának miatta.

Tavaly márciusban gyorsan a tettek mezejére léptem, újra vettem vagy húsz tő  szabadgyökerű levendulát ugyanattól a termelőtől, mert a kertészetben még nagyon picik voltak a cserepesek, és féltem, mire megnőnek és eladó-sorba kerülnek, megint jön a meleg, és én kezdhetem elölről az egészet. A töveket természetesen éjszaka ültettem el, minálunk ez már így szokás, most hogy kívülről tesszük rendbe a házunkat, az uram külön gondot fordít a világításra, így ha ezentúl kedvem támad sötétben kertészkedni, nem kell majd reflektort szerelni a kétágú létrára.

Éjjel ültetni pont olyan mint nappal, csak sokkal menőbb

Ezúttal locsolgattam is a levenduláimat becsületesen és igen!, megeredtek, virágoztak, és már az első évben jó nagyot nőttek. A tavaly nyár végi-ősz eleji másodvirágokat nem vágtam le, beértek a magok, most pedig sok pici levendulamagonc várja, hogy helyet keressünk nekik a kertben. Nagy reményeim vannak velük, meg mindenféle  újabb levendulasövényekkel kapcsolatban. 



Idén nyáron csodás volt a levendula-sor, virágzáskor csakugyan szinte zárt sövényt alkotott, kora reggeltől, sötétedésig zsongott a méhektől, jöttek a lepkék, megkaptam, amire vágytam. 



Az állványzat most is nálunk állomásozik és lehet találgatni, mi az a kék sáv ott a házon




Annyira szép volt, hogy nem is volt szívem levágni, csak akkor ragadtam metszőollót, mikor elhervadt a  virágok zöme, így alig pár csokorra valót tudtam kiválogatni ki közülük hogy megszárítsam. 

A virágokat száradás után lemorzsoltam, majd egy befőttes üvegbe tettem, amire egy régi, évekkel ezelőtt turizott horgolt terítő került. Ezt a kis terítőt miután megvettem, nem használtam semmire, most végre megtalálta a helyét a konyhaablakban. A június illata pedig mindig visszatér valahányszor megrázom kicsit a "levendulabefőttemet". 




2017. július 13., csütörtök

Városi Tömegközlekedési Múzeum - Szentendre



Keddi csavargásaink következő útja Szentendrére vezetett méghozzá HÉV-vel, ami a fiaim számára önmagában felért egy kalanddal.
Imádnak minden járművet, de ha sínen közlekedik, na az az igazi.

Nem először jártunk már a Városi Tömegközlekedési Múzeumban és valószínűleg nem is utoljára. Lenyűgözi a fiúkat a tér, a látnivalók, a lehetőségek sokasága. Az egykori kocsiszín csarnokában a kiállított járművek többsége nyitva áll, ki lehet próbálni, tekerni a kormányt, nyomni a csengőt,  új barátokat találni, kiáltani: - Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! 
Úgy szeretem lesni őket ilyenkor, önfeledt játékuk közben!







A csarnokon kívül öt teremben és szabadtéren is akad látnivaló. Fényképes kiállítás a Budapesti vasúti tömegközlekedésről a lóvasúttól a metróig, a vidéki városok villamos vonalairól, a tömegközlekedés infrastruktúrájáról, autóbusz és trolibusz-közlekedésről, sőt még a régi kocsiszínhez tartozó kovácsműhely is megtekinthető.

Szeretettel ajánlom ezt a múzeumot, a kiállítás igényes, a látnivaló bőséges, mi három órát töltöttünk itt, de a fiúk még maradtak volna. 
A belépő jelképes, felnőtteknek mindössze 350 Ft, gyerekeknek aki még nem iskolás, ingyenes. Egy hibája van csak -és erre fel is hívtam a pénztáros néni figyelmét, mert szerintem a fiaikkal órákon át a sínek között bóklászó anyák komoly vásárlóerőt képviselnének- méghozzá az, hogy nem lehet kapni kávét.


A csarnokban egyik-másik villamosnak olyan az "arca", akár egy rajzfilmfiguráé










A BKV cégére, kikönyöklő kebelbarátnővel, vasútállomás makett, múlt század eleji bérletek





Kovácsműhely


Autóbusz - terem






Járművek a szabadban, gyerekekkel









A HÉV-en néhány perc után kidőltek, de még ekkor is szorongatták a jegyeket.




2017. július 10., hétfő

Lazán csak kapaszkodj belém...


...Tartanod nincs mitől, mer’ én
Azér’ vagyok, hogy óvjalak téged
Az életed tengerén.


Mindhárom gyermekünknek van egy-egy saját dala, amit gyakran dúdoltunk nekik, amikor picik voltak.
Az elmúlt napokban a fenti Tankcsapda nóta járt a fejemben éjjel-nappal, főleg éjjel, mert alig aludtam, hogy kézzel készített meglepetéssel szerezzek örömet a kisfiamnak, akivel hét évvel ezelőtt egymást választottuk.

Valami készül. Vagy inkább valaki.

Említettem korábban, hogy a fiaim nagy kedvence Rumini a hajósinas, olvassuk a könyveket, jártunk a Rumini játszótéren, a szereplők és a történetek rendszeresen megjelennek a fiúk játékában. Marci születésnapjára sirálysípot kért, mert nagyon szeretné kipróbálni a repülést sirályháton. Próbáltam meggyőzni, hogy sirálysíp csak a mesében létezik, aztán mikor kételkedve ingatta a fejét, bevetettem, hogy emlékezzék csak a történetre: alig maradt már épen néhány síp, azok is nagyhatalmú zúzmaratörpék tulajdonában vannak, és eszük ágában sincs megválni tőlük. Ebbe beletörődni látszott, végül megegyezte, majd megbeszéli a Fogtündérrel, ő biztosan tud szerezni egyet. Hajaj.

A délutáni alvásból ébredő családot terített asztal várta. A dekorációval tengerész-hangulatot igyekeztem teremteni, de megjelent a mesék néhány szereplője is.









Eljött például maga a főhős, Rumini , és magával hozta a legutóbb megjelent kötetet is, amit azóta természetesen már olvasunk.



 Rumini horgolása nagy munka volt, azt hittem, nem fogom tudni befejezni. A könyv illusztrációin hosszú ujjú pólót visel, Marci Ruminije azért kapott rövid ujjút, mert hajnali háromkor már olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam tovább fenn maradni.




A hajósinasunkat drótváz merevíti, ezért pózba állítható....lenne, ha nem zsenília drótból készítem a vázát, hanem valami masszívabból. Sebaj, nem tűnt úgy, hogy Marcinak hiányérzete lenne.

Marci már hetekkel ezelőtt Szélkirálynő tortát kért, tulajdonképpen így született meg az egész Rumini születésnap ötlete. A tortát egy útmutató alapján készítettem el, karamellás-csokis ízesítéssel, nagyjából egymillió kalóriával, de azt hiszem Rumininek is íztett volna. Szépnek nem volt szép, de én már annak is örülök, hogy ebben a kánikulában egyben maradt. Mikor összeraktam az emeleteket az olvadt krémen kezdtek szétcsúszni a tésztadarabok, kevésen múlott, hogy nem a hajótörést szenvedett Szélkirálynő került az asztalra. 



A formázás során leeső tortadarabokból sütibonbonokat készítettem, és aki akart, majszolhatott polipot is. Utóbbi a sajtos-sós rúd tésztájából készült, így legalább megeszik, egyébként nagyjából semmit, ami a tengerből származik.




Marci, miután tervei a sirálysíppal dugába dőltek, inkább legó-vonatot kért. Rigó InterCity-t Az étkezőbe lépve kicsit meglepődött, hogy csak egy könyv és egy horgolt kisegér várja, de jól viselte, nem kesergett a remélt ajándék után. A gyertyafújás előtt mondtam neki, kívánjon valamit, amit nagyon szeretne, majd utána megkérdeztem, mi volt a kívánsága.

- Hát a Rigó InterCity, anya!



Ha sirálysíp nem is érkezett, egy fekete sirály csak megpihent az asztalunknál, mellesleg Marci a vonat után papírsirálynak és a nagy készülődésben a szőnyegen felejtett papírdenevérnek örült leginkább.



Tegnap óta pedig Marcink nagyjából három helyzetben található: eszik, alszik vagy játszik a Rigó InterCity-vel. Néha azért Ruminit is megölelgeti.