2016. február 22., hétfő

Tavaszt érzek




Érdekes az időjárás mifelénk. Nagyjából november végén bekacsintott kicsit a tavasz, kibújtak az első hóvirágok, vígan virágzott az oroszlánszáj és a viola. Majd januárban végre lett egy kis tél, jó kis mínuszokkal, havazással, hatalmas szánkózásokkal, hóban hempergéssel, pirosra csípett manóorrokkal. 

Szerintem mi vagyunk az egyetlenek a faluban akik az udvarról is eltolták a havat...muszáj volt, ha ki akartunk állni a garázsból 

Aztán ismét egy kis tavasz, még több lett a hóvirág, feléledtek a kertben mindenfelé kikelt apró virágú árvácskák, rólunk is lekerült a télikabát. 

Délutáni fények a konyhaablakból

De pár nap után vettük is vissza, napi három hólapátolással igyekeztem edzeni nemlétező karizmaimat, hempergés, szánkózás, stb. Aztán megint tavasz, egy kis ősz, mostanában pedig eső, eső, eső. De legalább tavaszi.




A hóvirágok lassan elköszönnek, a krókuszok váltják őket, a legbátrabbak a sárgák, a lila bimbók még csak itt-ott látszanak, a fehérek váratnak még magukra. 



Ősszel a fűbe is ültettem vagy harminc krókuszhagymát, ez a terület ellentétben a virágoskerttel, már kora tavasszal fürdik a napfényben, szóval már színes foltoknak kellene örülnöm, de sajnos egy sem bújt ki, nem tudom mi lehet az oka. Elég tragikus minőségű a földünk eredendően is, sovány, kavicsos, aztán a csatornaásás, pinceszigetelés során még jól meg is bolygattuk, az előttünk itt lakók meg isten tudja milyen löttyöket tartalmazó kannákat, hordókat tároltak az udvaron, kupakkal vagy anélkül. 

Például a virágoskert felső részén alig marad meg valami, elpusztultak a harangvirágok, a nőszirmok, a kiirthatatlannak hitt sásliliom vegetált, a szomszédnénitől tavaly kapott öt gyönyörű díszhagymából csak kettő bújt ki, ő azt mondja pont erre a részre folyt a legtöbb cucc. Az árvácskák úgy néz ki, szeretik az olajos földet, szinte szőnyegként borítják a területet.

Kavicsot szednek, amiket aztán a zsebükben felejtenek...

Sajnos gyakran esik az eső, ha éppen nem, mire felszárad annyira a föld, hogy rá lehetne menni, újra rákezdi. Pedig de mennék már, olyan jó lenne kapirgálni kicsit, no meg gyomlálni is kellene, az enyhe idő nemcsak a virágokat csalogatta elő. 

Szeretem figyelni, ahogy éled a kert, egyre több nárcisz, tulipán hajtás töri át a földet, megjelentek a tavaly ültetett jácintok is. 





Egyik kedvenc időszakom ez. Minden csupa ígéret.

A kert szépen alakítja önmagát, az árvácskán kívül mindenfelé megjelentek az aprócska harangláb hajtások, sok-sok kis gyűszűvirág, egynyári lángvirág és nefelejcs növénykét is látok. Csillagfürtöt sajnos csak keveset fedeztem fel, majd veszek néhány palántát, ahogy évelő szarkalábat is, nem nagyon szeretnek nálam, de olyan szépek, muszáj még próbálkoznom velük. Ahogy nézem legalább húsz levendulabokrot is kell még vennem, a tavaly késő tavasszal kiültetett palántákra korán jött a kánikula, én meg amilyen zseni vagyok, nem locsoltam őket, mert hát a levendula nem szereti a vizet....a béna kertész igyekszik a maga kárán tanulni, és bár a tavalyi kertecske sem volt éppen csúnya, idén azért szebbet szeretnék.

Tavaly júniusban
A tavasz a házba is belopakodott a Lidl-ből származó jácintok és tulipánok képében, és ha nem láttátok még a Kik tavasz dekorációit, nézzetek körül, nagyon helyes dolgok kaphatók, mérsékelt áron. Az uram szerint nagyon gáz, de  még porcelán nyulakat is vettem... húsvéti dekorációnak szánom.





Ki ne maradjanak kertem télen-nyáron viruló legszebbjei:

Elviseli ha fotózzák

Nehezen vagy egyáltalán nem viseli el, ha fotózzák
Nem álltak meg, nekem van villám kezem
Még mindig csak mosolyog
Még akkor is, ha simogatás címén a homlokát vakargatják.

2016. február 7., vasárnap

Éjszakai műszak


Pacsirta vagy bagoly?- kérdezik a női magazinok roppant izgalmas tesztjei, és miután kitöltjük, rájövünk, hogy jéééé hát tényleg. 
Ami engem illet, ha hagynának azt hiszem bagoly lennék eredendően, de mivel nem hagynak kénytelen voltam valami hibriddé válni. Pacsiragoly. 

Talán egyetemista koromban kezdődött, hogy rájöttem, éjjel a kollégiumban csönd van (katolikus koliban laktam, semmi buli, semmi ivászat, semmi pasizás, legalábbis a falakon belül) lehet tanulni, kijárkálni a konyhába sajtos pirítóst készíteni, négykor lefeküdni, tizenegyig aludni. Vagy ha korábban van órám, üveges tekintettel bámulni az előadót. Annyira jól ment, hogy barátnémmal a műanyaggyárban is éjszakai műszakot vállaltunk, azért jobban fizetett a Meló-Diák, 150 Ft-os órabérért 12 órát álltam a szalag mellett, hajnal felé kicsit már félrebeszéltem. 

Ma már nem beszélek félre, és egészen jól letornáztam az alvásigényemet öt óra alá egy Julcsi-etetéssel megszakítva. Ha tartósan ennél is kevesebb jut, morcos leszek és türelmetlen. Valószínűleg rosszul zsonglőrködöm az órákkal, mert akárhogy igyekszem, a legtöbb lényeges munkához -főzés, mosás, vasalás, befőzés, varrás, ésatöbbi - este tízkor kezdek hozzá. 

Azért vannak különösen emlékezetes éjjeli kalandjaim, például azon a szombaton, mikor megtudtuk, hogy Julcsi megszületett, éppen a melléképület ajtóit festettem. Nyilvánvaló volt, ha most nem fejezem be, még hónapokig nem fogom, ezért aztán reflektorfényben mázoltam késő éjjelig, aztán ruhácskákat rendeztem, míg rám nem virradt. 

Az izgalomtól még zombulni is elfelejtettem, még szerencse, mert hát nem mindegy, az ember lánya milyennek látja először az anyját.

Itt épp az apját nézi, de tőlem sem ijedt meg

Azt sem felejtem el, mikor a homokozót készítette az uram szintén kivilágítva, 

Nem is értem, hogy sikerült vízszintbe hozni

de említhetném a levendulaültetést fejlámpával, vagy a terasz gyors ráncfelvarrását, ajtó- ablak- falfestést. Egy-két balszerencsés éjjel repkedő ízeltlábú beleragadt a festékbe, de most kivételesen nem számított, szülinapomra úgyis új ablakokat kapok.

A minap megint csak hajnalig fent voltunk, mert véget ért a magunknak kiutalt éves pihenő, és ünnepélyesen ismét belecsaptunk az építkezésbe. Az idei első nagy falat a tetőcsere lesz, de előtte még végezni akartunk minden nagy kosszal, sittel járó munkával a tetőtérben, szobák egybenyitása, falépítés, fürdőben csempe leverése, vakolás,betonozás. A tetőtérben eddig kényelmes káosz uralkodott, és mikor a kivitelező szólt, hogy jövő hét helyett már másnap reggel tudnak kezdeni, sikíthatnékom támadt. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy két szobát ki tudunk üríteni úgy, hogy utána még be tudjunk lépni a többibe. De ismeritek a mondást, nincs az a megrakott szekér, amire nem fér még fel.

Elmúlt tíz óra...főzök egy teát, bekapcsolok egy hatvanas évekbeli propaganda-filmet - Felmegyek a miniszterhez például - hátra van még egy utolsó simítás Marci jelmezén, majd neki állok sütit sütni a farsangra. Idén nem extrázok, nem készítek sünöket zizi tüskékkel, sem gyümölcstálat mint tavaly, csak sütök egy kis házi ropit,(így meglesz Lackó reggelije is) és csokis linzert. Utóbbit a karácsonyról megmaradt cukorgyöngyökkel díszítem a partihangulat kedvéért. Szeretem az ilyen éjszakákat...