Béka jó!

Nagyon várjuk Marci testvérét, hívjuk, készülünk az érkezésére, sokat beszélgetünk róla, és majdani életünkről négyesben.

Annak idején, mikor a húgom megszületett én rettentően féltékeny voltam rá, a mai napig nem felejtettem az érzéseket, amik akkoriban kavarogtak bennem. A legkevésbé sem kellemes emlékek. Szeretném, ha nálunk nem jelentkezne, vagy legalább nem ennyire intenzíven, és a gyerekeink nemcsak felnőttként lennének jó testvérek.

Amennyire lehet, próbáljuk Marcit felkészíteni, hogy ne érje váratlanul, ha a mi kis szimbiózisunkba egyszerre csak betoppan egy háromkilós trónkövetelő.

A véleménye a tesó-kérdésről sokáig egyértelmű volt, a szeretnéd, ha lenne kistestvéred kérdésre határozottan, és gondolkodás nélkül rávágta: Nem!

Mostanra úgy tűnik belenyugodott a megváltoztathatatlanba, mert a válasz, bár lehetne lelkesebb, de módosult: Jó!

Viszont ha azt kérdezzük, hogy kisfiú netán kislány nagy és okos bátyja óhajt-e lenni, a válasz megint csak határozott és elgondolkodtató: Békáé! Béka jó!