2013. január 18., péntek

Anya mellé Marci jó!


Szőke fejecske heves rázása, és nanevicceljmárvelem pillantás kísérte a fenti „mondatot” miután felvetettem sarjamnak, mi lenne, ha kivételesen az egész éjszakát a saját ágyában töltené.
De most nem az alvási szokásainkról szeretnék írni, hanem arról a jó kis monitoringról, amit mostanában végzek. Nem tudom, más hogy van vele, de én újra és újra belefeledkezek annak csodálásába, ahogy ez a kis emberpalánta kinyílik, mint egy virág.

Például figyelem, ahogyan beszélni tanul. Először az egyetemes szavakat kezdte mondogatni (nem lehet véletlen, hogy a baba, mama, papa szavak oly sok nyelven hasonlóak), majd néhány főnevet. Később megjelentek a könnyen kiejthető két szótagú szavak, a főnevek mellett más szófajok ritka képviselőivel. Mostanra már nem ragaszkodik a kéttagú szavakhoz, nem okoz gondot pl. a műszerfal vagy kipufogó kimondása. Az alapszókincset az apjától tanulja, természetesen.

A nyelvtanba még nem bonyolódott bele, kizárólag jelen időben él, a birtokos szerkezeten kívül ritkán ragoz. A szavakat csupán egymás mellé pakolja, és mi tökéletesen megértjük.
Közben pedig gyakorol és gyakorol. Be nem áll a szája, elmeséli az élményeit, és rendíthetetlenül ismétli, amit hall, és nem feltétlenül helyesen. Arra emlékeztet, mikor gyerekkoromban, ha senki sem látott, dezodoros flakonba Beatles dalokat énekeltem halandzsa angolul. Akkoriban egyébként a New Kids On The Block volt a menő, ha valaki emlékszik még rájuk, de én mindig kilógtam a sorból.
Vannak szavak, melyek Marci-változatához hűséges, ilyen pl. a cicaka (katica) vagy a báka (bácsi), másokat egyre pontosabban és tisztábban ejt.

Ki fogom próbálni, ha egy leheletnyivel több időm lesz (haha), ezt a módszert a nyelvtanulásban. Régóta tervezem, hogy felelevenítem az évek során mélyre ásott német tudásomat. Marcival szókincsének bővülésével már nem hiszem, hogy lépést tudnék tartani, de ha edzek kicsit, a kistesóval talán menni fog. 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes Marci! Dezodoros flakonba én is énekeltem anno! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És arról még nem is meséltem, milyen koreográfiákat kreáltam a dalokhoz :DDD

      Törlés
    2. :D Na én is tudnék még mesélni, például hogy, hogy varázsoltam a rövid hajamból gyönyörű hosszú hajkoronát,egy harisnya nadrág segítségével! :D :D

      Törlés