2013. március 29., péntek

Két oldalt van a karom, forgatom, ha akarom.


Igen, már képes rá.



Ha belegondolok, milyen messziről is indultunk. Mikor még a kinyújthatatlan karocskán ott figyelt a görcsösen ökölbe szorított kis kéz.
Persze, hogy a vállfás Gyuszi (Sose halunk meg) szavaival éljek: Hol van még a vége, kisapám? 




Nagyjából egy hete tiszteletbeli gyógytornásszá avanzsáltam, Andi megtanított néhány fogásra, így már én is „kezelgetem” a kismókust. És ő, amilyen türelmes, szépen el is viseli, csak be legyen kapcsolva a varázslatos Gyerekdalok és mondókák, ami továbbra is első számú kedvenc a kerek képű rovarok között éldegélő csigagyerek mellett. 

Általában délelőtt végezzük a TSMT gyakorlatokat, azaz a Szilvi-tornát, ahogy Marci nevezi. A mostani sor nagyjából egy órát vesz igénybe, uzsonna után pedig jön az Andi-torna bő fél órán keresztül. Fantasztikus érzés, ahogy a kezem alatt szinte felpuhul a kis lábfeje. Vagy miközben a karját nyújtom, ő a kisemberek ősbizalmával adja át magát nekem, és ellazulva a combomra hajtja a fejét. Leírhatatlan!



4 megjegyzés:

  1. Bepárásítottad a szemem! :) Jó volt olvasni, és örülök, hogy ilyen szépen javul a keze. Olyan aranyos!
    Még nálunk is a Gyerekdalok és mondókák a kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Hát ha még a szövegelését is hallanád! A Mondóka készítőinek örökké hálás leszek, és bár Bartos Erika teremtményeit nem kedvelem annyira, de neki is :)

      Törlés
  2. Hát ez milyen jó! Ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Tegnap anyukám próbált Marcival tornázni, de megkapta, hogy:
      - Mama nem jó. Anyával!
      Nem mondom, hogy nem hízott a májam...

      Törlés