Igen, már képes rá.
Ha belegondolok, milyen messziről
is indultunk. Mikor még a kinyújthatatlan karocskán ott figyelt a görcsösen
ökölbe szorított kis kéz.
Persze, hogy a vállfás Gyuszi
(Sose halunk meg) szavaival éljek: Hol van még a vége, kisapám?
Nagyjából egy hete tiszteletbeli
gyógytornásszá avanzsáltam, Andi megtanított néhány fogásra, így már én is
„kezelgetem” a kismókust. És ő, amilyen türelmes, szépen el is viseli, csak be
legyen kapcsolva a varázslatos Gyerekdalok és mondókák, ami továbbra is első
számú kedvenc a kerek képű rovarok között éldegélő csigagyerek mellett.
Általában délelőtt végezzük a
TSMT gyakorlatokat, azaz a Szilvi-tornát, ahogy Marci nevezi. A mostani sor
nagyjából egy órát vesz igénybe, uzsonna után pedig jön az Andi-torna bő fél
órán keresztül. Fantasztikus érzés, ahogy a kezem alatt szinte felpuhul a kis
lábfeje. Vagy miközben a karját nyújtom, ő a kisemberek ősbizalmával adja át
magát nekem, és ellazulva a combomra hajtja a fejét. Leírhatatlan!
Bepárásítottad a szemem! :) Jó volt olvasni, és örülök, hogy ilyen szépen javul a keze. Olyan aranyos!
VálaszTörlésMég nálunk is a Gyerekdalok és mondókák a kedvenc. :)
:)) Hát ha még a szövegelését is hallanád! A Mondóka készítőinek örökké hálás leszek, és bár Bartos Erika teremtményeit nem kedvelem annyira, de neki is :)
TörlésHát ez milyen jó! Ügyesek vagytok!
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésTegnap anyukám próbált Marcival tornázni, de megkapta, hogy:
- Mama nem jó. Anyával!
Nem mondom, hogy nem hízott a májam...