Mintha csak Ullmann Mónika csinálta volna…

sóhajtott fel az én uram, mikor leszedte a falról a nagyon sokadik fogast is. (Zistenit, el kellett volna hoznom az akkus csavarhúzót!) 

Tudjátok, arra a műsorra gondolt, amelyben az említett színésznő a semmiből, mondjuk uborkás üvegekből és gyümölcsös ládákból épít világítótornyot, de előtte még sok tízezer forint értékben vásárol a projekthez gépeket, szerszámokat, festéket stb. az egyik barkácsáruházban.

Elődeinknek láthatóan két szenvedélyük volt, egyik a totálisan hasznavehetetlen dolgok felhalmozása, másik pedig a fogasok felszerelése bármely szabad falfelületre. A kamrában például négy darab félméteres léc volt méretes dübelekkel a falra erősítve, és mivel a cheap and chic stílus jegyében dolgoztak, a lécekbe vert szögek szolgáltak akasztóként.

Na, ki viszi a Pinterestre?

Eddig nem foglalkoztunk a kamrával, a járólap kifogástalan állapotban volt, nem akartuk kicserélni. Miután azonban úgyis ki kell egyenlíteni az aljzatot, ezt a helyiséget is megszabadítottam a burkolattól. Nagyon jól kihasználható egyébként ez a néhány négyzetméter, plafonig be van építve, és lépcsőn (ez egyben a lejáró az alagsorba) lehet elérni a magasabb polcokat.

Nincs magas polc, csak tériszonyos Ember

A stabil fa polcrendszert le fogjuk festeni, és visszaépítjük, valamint a lépcsőre is egyszerű gres burkolatot tervezünk, ezt mégiscsak könnyebb lesz takarítani, mint a betont.

Maradt még néhány ajtótok, amit kiszedett az uram, én pedig tégláig levéstem a vakolatot körben. Könnyű munkának tűnt először, de sokat szenvedtem vele, valahogy nem akart engedelmeskedni a vakolat, de végül azért megadta magát.

És most jöjjön a nap fénypontja…. Dobpergés…. Emberem kiszabadította a bebetonozott Kandalló Kelemennét, amit egy kábel segítségével ledöntöttünk akár egy aktualitását elveszített szobrot. Taps, éljenzés.

Azután már csak annyira futotta erőnkből, hogy betoljuk a sarokba, a kőműves fiúk vitték ki végül a teraszra, ott várja, hogy kitaláljuk, mit hozzon számára a jövendő.

És ledőlt a bálvány...

Mindezeket és persze egy újabb hosszadalmas sitthordást, és söprögetést (mert mindig takarítunk is ám magunk után) vasárnap ejtettük meg. Az országot megbénító és főként az illetékesek számára teljesen váratlan hótakaró alól kievickélve szombaton csempét kerestünk, úgy tűnik ezt is és a beltéri ajtóinkat is sikerült végre megtalálnunk. Sikeres volt hát a legutóbbi hétvégénk.