-
Figyelj Kislackó, elmesélem a történetedet, jó? – telepedik Marci fiam öccse
mellé a szőnyegre. Lackó bátyjára függeszti a tekintetét, és lelkesen nyáladzik
tovább.
-
Egyszer volt, hol nem volt, és akkor megcsörrent a telefonom. A tornász néni
hívott, és mondta, hogy született egy pici baba. Ki volt az? Hát te voltál!
Akkor beültem a Mazdámba, és elmentem a kórházba hozzád. És olyan pici voltál,
mint egy induri-pinduri. És bekakiltál, nem hagyományosat, csak fosisat, mert
te még csak tápszert eszel, nem kenyeret meg kolbászt. Aztán felöltöztettelek,
és hazajöttünk. Így lettél te a testvérem. Jó éjszakát, Kislackó! Álmodj
szépeket! Puszi!
És
minden majdnem így is történt.
Ha
hinnék a véletlenekben, azt mondanám, Lackót a véletlennek köszönhetjük (ahogy
Marcit is egyébként). De nem hiszek, tudom, ez nem véletlen, ők minket
választottak, ahogy mi is őket.
Február
végén a laptop előtt ültem, Marci az ölemben ejtőzött, mikor megszólalt a
telefonom.
„Gólyahír”
villogott a kijelző, egyet csörrent, és elhallgatott. Másodpercen belül hívtam
vissza Mórucz Lajosnét, a Gólyahír Egyesület vezetőjét, aki Gabi néni, akárcsak
Marci egyik konduktora, így avanzsált tornász nénivé… Gabika elmondta, hogy nem
engem akart hívni, de gyorsabb voltam, mint ő, nem tudta
tárcsázni még a következő számot. Készülődőben van egy kisfiú, születése két
hét múlva várható, olyan csomaggal, amit nem mindenki vállalna, de ha már
visszahívtam, hát megkérdez engem is. Beszélgetésünk végén aztán csak ennyit mondott:
-
Ennek így kellett lennie.
Hiszem,
hogy így van.
Másnap
reggel hívtam a Tegyesz ügyintézőjét, akivel a két nappal (!) azelőtt járt
nálunk környezettanulmányon, és úgy váltunk el, reméli, mielőbb
újratalálkozunk. Nem hittük volna, hogy ennyire hamar. Még aznap elkészítette a
környezettanulmányt, átküldte a területileg illetékes Gyámhivatalnak, ők pedig
néhány napon belül kiállították az új alkalmassági határozatunkat, és mivel a
fellebbezés jogáról természetesen lemondtunk, azonnal jogerőre is emelkedett. Az
új határozatra azért volt szükség, mert megváltoztak a körülményeink: lakóhely,
munkahely.
Aznap
este újabb hívás Gabikától, mentőautóban ülnek, megindult a szülés, az életadó
szeretné, ha vele lennék, siessünk. Marcit Andreára bíztuk, aki azóta is sokat
vigyáz a gyerekeimre, ha szükséges, és akinek ezt soha nem fogom tudni eléggé
meghálálni, és rohantunk Budapestre. Még nem értünk ki az autópályára, újabb
hívás érkezett, mégsem szülés ez, jöjjünk inkább szombaton, ahogy korábban is
megbeszéltük. Beültünk egy McDonaldsba, kicsit megnyugodni. Újabb hívás
Gabikától, szeretnék beszélni az életadóval? Ótejóég, mit mondjak neki? Aztán
csak úgy jöttek maguktól a szavak, a végén mindketten sírtunk…
Szombaton
találkoztunk személyesen, nagyon fiatal, nagyon törékeny lány, nagyon nehéz
teherrel. Beszélgetésünk után, azt mondta, bízik bennem, azt akarja, hogy mi
legyünk a kisbaba szülei, mert tudja, hogy mi nagyon fogjuk szeretni.
Megbeszéltük a baba nevét is, a Zsombort ő, a Lászlót mi választottuk.
A
következő hétvégén ismét meglátogattuk, majd újra volt egy téves riasztás, végül
Gabika szólt, hogy a kiírt idő után hét nappal, szerdán reggel elindítják a
szülést.
Görcsölő
gyomorral léptem a szülőszobába, ha rajtam múlik, kihagyom, de az életadó
megkért, legyek mellette, nem mondhattam nemet. Nyolc órakor repesztettek
burkot, nehéz órák után fél tizenkettőkor megszületett a fiam. Lila volt, nem
vett levegőt, elszaladtak vele, féltem, féltettem, de pár perc után
visszahozták. Nekem. Az életadó kérése volt, hogy én fogjam meg először, az én
illatomat érezze. Törődött pici fiúcska, hatalmas száj, szorosan bezárt szemek,
megpattan hajszálerek az arcán…csúnya volt nagyon, de nekünk, mindkét anyjának
gyönyörű. Odatartottam életadójának, megpuszilta a kezét, aztán elvitték. A
lány két órán át pihent, én addig végighívtam a családot (Norbi akkor még nem
tudott elszabadulni a munkahelyéről).
Egy
hétig minden nap mentünk Budapestre Lackóhoz. Marcit nem mertük vinni, féltettük, hogyan
tudná feldolgozni, ha esetleg meggondolja magát a szülőanya.
Március
tizenkettedikén időben indultunk Százhalombattára Gabikáért, hogy együtt
menjünk az V. kerületi Gyámhivatalba aláírni a szükséges papírokat. Segítettünk
néhány dolgot elvinni az Egyesület krízislakásába, éppen indultunk Budapestre,
mikor bevillant, hogy MINDEN SZÜKSÉGES IRATOT OTTHON HAGYTAM!
Előző
este egy mappába készítettem valamennyit és feltettem a polcra, Marcibiztos
helyre, és szépen ott is felejtettem. Irány haza!
Az
uram beletaposott a gázba, a belső sávban téptünk hazafelé, mindenkit
levillogva, mi Gabikával csak kapaszkodtunk, és reménykedtem, nem futunk bele
egy-két traffipaxba. Végül bő egy órás késéssel érkeztünk Budapestre, aláírtuk a
papírokat, megkaptuk a kihelyező határozatot, hazavittük az életadót, és
rohantunk Lackóhoz a kórházba. Elmúlt már este hét óra, némi papírtöltögetés
után indulhattunk haza hárman.
2013. január 5-én jelentkeztünk a Gólyahírhez. 2014. március 5-én született meg Lackó.
Másodszor
is örökanya lettem.
Deszép története van Lackónak is! Olyan szépek vagytok együtt! Jó helyre született ez a kisemberke!
VálaszTörlésKöszönöm Anikó! Igyekszünk, hogy ők is így gondolják majd, ha felnőnek (és majdan ne dugjanak be minket egy Naplemente fedőnevű elfekvőbe...) :))
TörlésGratulálok, és jó egészséget kívánok nektek! Egyben örömmel tölt el, hogy ilyen jóemberek vagytok!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. De az az igazság, mi nem akartunk megmenteni senkit, csak gyerekeket akartunk :)
TörlésEz nagyon szép!
VálaszTörlésÉs olyan nagyon jó helyre született! :)
(Apróbetűvel
kérdezem, hogy miért nem vállalta volna mindenki ezt a babát?)
Köszönöm :) Szerencséje van, hogy nem a tavalyi legnagyobb kupiba érkezett. Bár lehet, hogy a környezettanulmányozó illetékesek akkor nem is találták volna babafogadásra alkalmasnak a rezidenciát. :)
TörlésAz apróbetűsről nem írnék így nyilvánosan, de ha adsz egy emilcímet, megírom privátban.
Jóóóó, elért a popianyu@gmail.com- on. :) Köszi!
VálaszTörléselérsz, bocsi! :)
VálaszTörlés