2014. augusztus 22., péntek

Boldogi nagyrózsa

Idén elmotoroztunk az urammal az őrségi vásárba, Marci fiam ellágyulva nézte, ahogy felveszem a dzsekit és a kesztyűt, majd így szólt:
- Anya olyan szép vagy így öltözve.

Nos, így szépen felöltözve sétálgattunk a vásárban, amikor megláttam egy különleges formájú süteményt, háromszáz forintért árulták darabját. Csokiöntettel négyötven. Egyszer élünk, kipróbálom, és finom is volt, tényleg.

Pár nappal később a neten láttam egy képet, nézd már, hát ez pont olyan, és itt a neve is: boldogi nagyrózsa. Boldog községben készítik, hagyományos lakodalmas sütemény, éjfélkor kínálják a násznépnek.


Az uram pedig figyelt, jegyzetelt, és a házassági évfordulónkra csináltatott nekem egy sütőformát, amihez receptet is mellékelt a készítő. Szeretem a meglepetéseit.
És most már én is tudok boldogi nagyrózsát sütni. Ha nagyon vastagon számolok, akkor nagyjából harminc forintért darabját… Lehet, hogy a GYED mellett rózsasütödét kellene nyitnom?



A recept roppant egyszerű, voltaképpen egy sűrű palacsintatészta öt tojásból, fél liter tejből, és fél kg lisztből. Én teszek hozzá késhegynyi szódabikarbónát, mert a palacsintához is szoktam. Lehet cukrozni is, én nem szoktam, mert ha kisült, úgyis meghintem porcukorral.
Kis lábosban olajat és egy kanál zsírt melegítek, jól felforrósítom a vassal együtt, majd belemártom a tésztába, és sütöm. A sütés módszerét innen lestem el
Pillanatok alatt kész. És olyan nagyon szép.




A végén, mikor már fogyóban az alapanyag, és nem tudom szépen meríteni a formát, a tésztát zacskóba töltöm, kilyukasztom, és a tésztát „rajzolgatva” belecsorgatom az olajba. A végeredmény kevésbé szofisztikált, ám ugyanolyan ízletes.


A minőségellenőr véleménye:
- Hmm, az igen finom!



45 megjegyzés:

  1. Ó, Gasztroangyalban láttam ilyet, sütötték a nénik ezerrel a finomságokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg is lepődtem volna, ha BM kihagyja :)

      Törlés
  2. Szervusz!
    A készítő elérhetőségét megkaphatnám? Éva
    eva.szoleczki@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szervusz!
    A készítő elérhetőségét megkaphatnám? Éva
    eva.szoleczki@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva!
      A férjem egyik kollégája volt a közvetítő, aki boldogi. Írtam neki, és amint elküldi az elérhetőséget, továbbítom neked.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Szia Eszter! Én is szeretném az elérhetőségét megkapni :) Köszönöm!
      ancsapaka@gmail.com

      Törlés
    4. Persze, szívesen elküldöm neked is :)

      Törlés
    5. Szererném az elérhetőséget!
      i.belenyesi65@gmail.com

      Törlés
    6. Szererném az elérhetőséget!
      i.belenyesi65@gmail.com

      Törlés
    7. Szererném az elérhetőséget!
      i.belenyesi65@gmail.com

      Törlés
    8. Szia elkérhetném az elérhetőséget ! már annyi helyen kerestem és nem találtam köszönöm !!!

      Törlés
    9. Szia elkérhetném az elérhetőséget ! már annyi helyen kerestem és nem találtam köszönöm !!!

      Törlés
  4. Szép napot! Kérhetném a készítő elérhetőségét? Nagyon köszönöm! Üdv: Rozzy :)
    tothrozzy@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Szervusz, szeretném megkérdezni, hogy lehet ilyen formát beszerezni.
    Amennyiben van elérhetőség, nagyon megköszönném! Üdv, Emese
    emese.palbothazy@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Szép napot!
    Érdekelne engem is,a sütő forma megszerzésének lehetősége! Meg kaphatnám? Köszönöm. Üdv: Sándor

    VálaszTörlés
  7. Szép napot!
    Érdekelne engem is,a sütő forma megszerzésének lehetősége! Meg kaphatnám? Köszönöm. Üdv: Sándor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sándor! Kérek szépen egy e-mail címet, ahová küldhetem.

      Törlés
  8. Szép napot!

    Gyönyörűek lettek a fánkok. Szeretném én is elkérni a sütőforma készitőjének az elérhetőségét. Anyut szeretném vele meglepni anyáknapjára, talán még időben vagyok :) 19zsuzso81@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. sziasztok! nagyon szeretnem en is a keszito elerhetőseget! koszonom elore is! lilla0127@freemail.hu

    VálaszTörlés
  10. Szeretném tudni, hogy hol lehet megvásáolni? vinber0617@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Szia! Én is nagyon szeretném a készítő elérhetőségét. :) E-mail címem: zsikinger@gmail.com Köszönöm!

    VálaszTörlés
  12. Szia! Én is szeretném elkérni az elérhetőséget. julcsi.kocsis@gmail.com Köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. Üdvözlöm!
    Szeretném elkérni a forma gyártójának elérhetőségét :)
    lengyel.attila23@gmail.com
    Nagyon szépen köszönöm.
    Attila

    VálaszTörlés
  14. Üdvözlöm.Szeretném elkérni a készítő elérhetőségét én is.Sajnos amit a boltokban árulnak nem jó.alig bírtam a sütőformáról levakarni a tésztát pedig mindent úgy csináltam ahogyan le volt írva.Válaszát előre is köszönöm.Renáta horvathrenata1976@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Üdvözlöm!
    Szeretném én is a készítő címét elkérni
    siskapeter6@gmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  16. Szeretnék kérni elérhetőséget. szilvia.bajo@ freemail.hu

    VálaszTörlés
  17. Szeretnék kérni elérhetőséget. szilvia.bajo@ freemail.hu

    VálaszTörlés
  18. zsuzsina2012@gmail.com
    Szabadna megkapni az elérhetőséget? Szeretnêk rendelni. Köszönöm

    VálaszTörlés
  19. Szeretném a gyártó elérhetőségét.
    ugyuri@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Szeretném a gyártó elérhetőségét.
    ugyuri@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Szeretnék én is formát, kérem az elérhetőséget. Köszönöm. agibu@freemail.hu

    VálaszTörlés
  22. Én is szeretnék formát rendelni, kérem szépen az elérhetőséget. Köszönöm előre is. pats.regina@gmail.com

    VálaszTörlés
  23. mseszokola@gmail.com Erre az elérhetőségre ha esetleg valaki elküldené hálás lennék ! Szép napot

    VálaszTörlés
  24. Én is nagyon szeretném a készítő elérhetőségét!
    Köszönöm!
    kozmanikita@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Én is nagyon szeretném a készítő elérhetőségét!
    Köszönöm!
    kozmanikita@gmail.com

    VálaszTörlés
  26. Nagyon örülnék ha én is megkaphatnám!!Hát még a gyerekeim!!
    csete.zsuzsanna@gmail.com.Köszi!!

    VálaszTörlés
  27. Kedves Eszter!
    megkaphatnám a készítő elérhetőségét? Előre is köszönöm!
    hatvanit73@gmail.com

    VálaszTörlés
  28. Kedves Eszter, Küldd el nekem is kérlek a keszitő címet! Köszönöm: Eva
    eva.szantho@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. Üdv,

    Én is szeretném a készítő elérhetőségét kérni. Awey@freemail.hu

    Köszönöm! Csaba

    VálaszTörlés
  30. Kélek szépen küld el nekem az igazi boldogi nagyrózsa sütőforma készítőjének elérhetőségét . Előre is köszönöm. További szép napot üdv Zsuzsa kezsu50@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. Küldd el nekem is légy kedves a készítő elérhetőségét. Köszönöm!
    mirtill.seregely@gmail.com

    VálaszTörlés
  32. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  33. Szia ! Én is kérném a készítő elérhetőségét ! Köszi! ujvari.zoltan@gmail.com

    VálaszTörlés
  34. Szia! Megkaphatnám én is a készítő elérhetőségét? geterjek@gmail.com Előre is köszönöm! Gabi

    VálaszTörlés