Kiszabadult

Igen, pontosan ilyen érzésem van mostanában: Marci kiszabadult, a saját teste tartotta eddig bezárva. Azt hittük, ő egy szemlélődő, lustácska, lassú gyermek. Tévedtünk.

Mióta megtanult járni, szinte hétről hétre meglep minket valamivel. Pár hete egyszer csak feltolta a popsiját és felállt. Először segítség és kapaszkodás nélkül.

Szabadban lelkesen bóklászik, minden apróságot megvizsgál, de ha itthon vagyunk, fel-le szaladgál a lakásban, és provokál minket, hogy kergetőzzünk.

Rendszeresen feladatokat talál ki magának, aztán csak gyakorol és gyakorol. Olyan érdekes látni, ahogy stimulálja, edzi önmagát. Például gyakran futkos körbe-körbe, elszédülök, ha csak nézem, és tudom, hogy ez mennyire fontos az idegrendszere fejlődésének. Egyik kedvenc játéka, hogy nekifutásból az ágyára vetődik, vagy lefekszik a szőnyegen és gurul fel-alá, sőt bukfencezni is próbál. Imádja a lejtőket, babakocsi-feljárókat, félórákat menetel fel-alá rajtuk. Ha egy olyan mászókát vagy kerítést találunk, amin meg tud kapaszkodni, alig lehet levakarni róla, csak lóg, guggol-feláll, és ha segítünk, fel is mászik, két kézzel kapaszkodva.

Az itthoni tornát sikerült úgy beépíteni a mindennapokba, hogy kötelesség helyett sokkal inkább játékká vált. Igaz ennek az ára, hogy lényegesen hosszabb ideig tart, és néhány plüss alapú lény is bukfencezik, ugrál, billeg és dobál, de igencsak vidám hangulatban telik ilyenkor az idő. Főleg, hogy Marci minden lehetséges alkalommal megszökik, elbújik, a lényeknek pedig meg kell találniuk, aztán a levegőbe dobálniuk. Kezdek vállasodni.

Nagyon tisztában van a korlátaival, pár centinél magasabb fel-lelépésnek nem indul neki, inkább kéri a segítségemet. Legutóbb mintegy véletlenül sikerült egyedül lelépnie egy alacsonyabb padkáról. Ezután kb. ötvenszer megismételte a mutatványt, nem is akárhogy. Fölállt a padkára és számolt: hét, nyolc, egy, rajta! Aztán ugrás. Végül természetesen megtapsolta magát.

Jönnek szépen az új szavak is, jobbára főnevek. Jelenleg pontosan 91 szót használ rendszeresen (igen, számolom, listám is van), néha kétszavas mondatokat. Továbbra is rengeteget beszél Macinyelven, mi kiválóan megértjük, idegenek már kevésbé.  Ugyanakkor mindent, egészen bonyolult kéréseket is megért már, és hogy extrákat is említsek, megmutatja a motor részeit, számos autótípust megismer, párat meg is nevez, az uram nem kis büszkeségére.

Ezek után kicsit elszomorít, ha másoknak csak a negatívum tűnik fel. Legutóbb is tornán, őszinte sajnálattal a hangjában kérdezte az egyik anyuka: „Hogy bírod, nem félsz?” Egy óvodapedagógus barátnőm pedig azt találta mondani, hogy ő mindig le lesz maradva a többiektől.

Nos, ezt én nem gondolom így. Mégis miben lesz lemaradva? Hogy nem tud fára mászni? Vagy esetleg később is sántítani fog? Ez akkora tragédia? Azután a jövő, az elégedett élet csak az adottságokon múlik vajon? A nevelés, a családi háttér mit sem számít?

Befolyásolni fogja a jövőjét, ha kétévesen nem beszél tisztán, és mondatokban? Még ha valóban „gyengébb” lesz az átlagnál, a sikeres élet záloga vajon a jeles bizonyítvány lenne? És mi a siker? Diplomák, nyelvvizsgák, felelős pozíció, nagy autó, sok pénz?

Köszönöm, remekül bírom, és nem, egyáltalán nem félek. A célunk, hogy Marci elégedett, boldog ember legyen, aki nem sodródik, és tisztában van az önmaga és környezete iránti felelősséggel. Még az is lehet, hogy a szó ma általánosan elfogadott jelentése szerint nem lesz sikeres.  És tudjátok mit? Évekig dolgoztam ilyen siker-emberek között, még kedveltem is őket, de azt az életet nem kívánom a gyerekemnek…