Siena

Már az utunk elején eldöntöttük, hogy a kötelező városokat, a nagyágyúkat (Firenze, Pisa, Lucca) ezúttal kihagyjuk. Féltünk a parkolási nehézségektől, a turisták terelésétől, a sorban állástól. Másrészt ezek a városok önmagukban is annyi élményt kínálnak, hogy el lehetne tölteni mindegyikben egy-egy hetet. Igazából Siena is a fenti városok közé tartozik, de az utazás előtt megnéztem a Levelek Júliának c. filmet - amiben egyébként csak az a jó, hogy Toszkánában játszódik - és a néhány sienai jeleneteket látva, eldöntöttem, ide el kell mennünk. Nem bántam meg, sőt, ha feltétlenül kedvenc várost kellene választanom a meglátogatottak közül, Siena lenne az. A parkolásunk kalandosra sikerült, három kilométert sétáltunk, mire a fallal körülvett óvároshoz értünk. Megbeszéltük, hogy hazafelé alaposabban megnézzük az útközben látott villákat, kerteket, de megint eltévedtünk, közben az uram telefonja és vele a GPS is csaknem lemerült. Még hat percig élt volna, mire szinte futva, leizzadva mégis megtaláltuk az autót. Mégsem bánom a kalandot, mert az eltévedésnek köszönhetjük ezt a látványt.

Sienát a legenda szerint Remus fia, Senius alapította, gyakran találkozhatunk a város jelképével, ami akárcsak Rómáé, az ikreket tápláló anyafarkas alakja.

Valójában valószínűleg szintén etruszk alapítású, ami a 13. századra virágzó kereskedővárossá fejlődött. A város  a gótika időszakában érte el hatalma és gazdagsága csúcsát, ami meghatározza mai, különös hangulatú arculatát. A 14. sz közepén kitört pestisjárvány után megtorpant a város fejlődése, amit csak tetézett, hogy a rivális, és Sienát az uralma alá hajtó Firenze az 1500-as évek közepétől megtiltotta a további építkezést. A Mediciek uralma alatt város fejlődése megállt, újabb fellendülésre egészen a 2. világháború végéig kellett várni.

A történelmi belvárosban mintha megállt volna az idő. A középkori épületek, palazzók, templomok, a téglaburkolatú szűk sikátorok, az apró kertek harmóniája elbűvölő. Előszezon lévén még nem hömpölygött a tömeg, de már így is voltunk szép számmal, akik nyakukat tekergetve, fényképezőgéppel rótták a szűk utcákat.

Hétköznapi Siena

A falakban a vaskarikák, ahová a lovakat kötötték

Egy lakóház kapujának részlete

A lépcsőház egyik dísze

Belső udvara

Siena főterét a Piazza del Campot Olaszország egyik legszebb terének tartják. A lejtős kagyló alakú tér a 14. század óta a város központja. Kövezete kilenc részre osztott, a várost irányító tanács kilenc tagját - mások szerint a Madonna köpenyének ráncait - szimbolizálva.
Az évszázados meleg téglákon üldögélve tényleg úgy éreztem, rám borul a történelem. Legszívesebben órákig maradtam volna még,  figyelve az embereket, belesimulva a tér pezsgő életébe.

A tér alján, mint egy amfiteátrum színpada áll a 1297-ben épült Palazzo Comunale, a városháza, ami a kormányzati intézményeknek és múzeumoknak ad otthont.

A sienai székesegyház gótikus tömbjét fekete-fehér márványfalait,  halvány rózsaszínben játszó homlokzatát csak csodálni lehet. A tervek szerint a mostani dóm egy új, hatalmas templom kereszthajója lett volna, ám a nagyszabású építkezés az 1348-as pestisjárvány miatt meghiúsult.

Fekete-fehér csíkozású belső falak, kék boltívek, arany csillagokkal.

Történelmi és bibliai jeleneteket ábrázol a márványberakásos padló.

A Piccolomini könyvtár II. Pius könyvgyűjteménye számára épült, falait a pápa életének eseményeiről készült  színpompás freskók borítják.