Az
én drága jó uram roppant precíz ember. Augusztus elején küldött nekem egy
roppant precízen kivitelezett táblázatot a következő két hónapra tervezett ház
körüli munkákról. Feladat, függőség, időszükséglet, prioritás, beszerzés, ár,
ütemezés. Mondom, hogy roppant precíz. Nem is ezen lepődtem meg, hanem hogy a
terv szerint napi 9 óra tiszta munkavégzéssel kalkulálva 35 napra lenne szükség
a tervezett feladatok elvégzéséhez. Hö-hö-hö.
A
ház belsejére idén nem nagyon jutott idő, pedig sokmindent szerettünk volna,
amiből csak a nappali szekrény polcozása és a fürdőszoba mosdószekrénye készült
el. Elmaradt a nappali szekrény befejezése, szennyestartó eszkábálása a fürdőbe, az előszoba bútorozása (fogas,
cipőtároló), a házzal örökölt étkezőbútor felújítása, kanapévásárlás… Ez van, másra
kellett az idő, pénz, szépen, lassan majd alakul.
A
lehetőségekhez képest azért igyekszem csinosítani a házat, néha a
legváratlanabb helyeken találok szép dolgokat. Például, mikor az óvodai évzáró
előtt negyed órával bicikliztem be lihegve a virágboltos udvarára, csokrokért
az óvó néniknek, és míg a tulajdonost próbáltam nagyobb sebességre bírni -még
mindig nem szoktam meg, hogy itt az emberek lassabban élnek, mint mi annak
idején Budapesten- megláttam a polcon egy zöld kerámia házi áldást. Másnap
vissza is mentem, és megvettem egy ugyanolyan stílusú szenteltvíz tartóval
együtt. Utóbbival még nem tudom, mit kezdek, de valamiért kellett. Pár hét
múlva Budapestre mentünk Marcival cipőt csináltatni, majd mivel jó fiú volt, és
megígértem, bevittem egy bevásárlóközpontba fagyizni. És mit látok? Egy
garázsvásárt! Aranybánya! Bár mondjuk, jobban élveztem volna, ha nincs velem
Marci, vagy ha nem lettek volna kirakva kinderfigurák, kisautók, ilyen-olyan
pulyahülyítők vödörszámra. No, elég az hozzá, hogy néhány száz forintért jó
néhány dísztányért vettem (meg kisautókat is persze), köztük olyanokat, amik
mintha a házi áldáshoz lettek volna tervezve, szépen mutatnak együtt a
konyhában.
A
többi tányér az addig üres tálasra (ikeás egyébként) került a nappali étkező
részébe. A kávédaráló működik, az uramtól kaptam két éve, a mozsár sem mai
darab, a nagymamájáé volt. Az alsó sor középső tányérja pedig azért érdekes- nekünk legalábbis- mert a rajta látható templomban esküdtünk. Emléktábla még nincs kirakva...
Magyarszombatfán
is vettem egy köcsögöt -fakanáltartónak használom- és egy tálat, gyümölcs, pogácsa
stb. kínálására.
Volt
nekem egy pótnagymamám, Ilonka néni, akitől örököltem néhány szépséget, és amik
lassan megtalálják helyüket a házban is. Érdekes, hogy fiatalabb koromban el
nem tudtam volna képzelni porcelántárgyakat a lakásomban, most meg már odáig süllyedtem,
hogy nippeket is kirakok, méghozzá a fürdőbe, majd mutatom, ha készen lesz (ha
így haladunk jó sokára…). Ilonka néni porcelánjai pedig a konyhában kaptak
helyet.
Ilyen most a konyha jobb sarka, ha a rendetlenséget átpakolom a nem látható bal sarkába.
Nagyon szépek! A köcsögök, kerámiák nekem is gyengéim. Van itthon kicsi, nagy, kerek, lyukas, törött... tiszta gombócartúr.
VálaszTörlésÉn még csak most kezdtem a gyűjtést, de hely az van bőven :)
TörlésNekem az örökségek a kedvenceim, az az igazi. Sokat jelentenek. Olyan, mintha egy fénykép lenne kint arról akitől kaptam, akié volt.
VálaszTörlésIgen, azok nekem is kedvesebbek, szeretem, ha egy tárgynak van múltja.
TörlésGyönyörüek a cserepek - és a gyerekek is :-) most találtam ide, egyszusszra 'végigrohantam' a blogon - nagyon jó!
VálaszTörlésSzia Fenci, Isten hozott minálunk! Örülök, hogy tetszik :)
Törlés