Cserepek

Az én drága jó uram roppant precíz ember. Augusztus elején küldött nekem egy roppant precízen kivitelezett táblázatot a következő két hónapra tervezett ház körüli munkákról. Feladat, függőség, időszükséglet, prioritás, beszerzés, ár, ütemezés. Mondom, hogy roppant precíz. Nem is ezen lepődtem meg, hanem hogy a terv szerint napi 9 óra tiszta munkavégzéssel kalkulálva 35 napra lenne szükség a tervezett feladatok elvégzéséhez. Hö-hö-hö.

A ház belsejére idén nem nagyon jutott idő, pedig sokmindent szerettünk volna, amiből csak a nappali szekrény polcozása és a fürdőszoba mosdószekrénye készült el. Elmaradt a nappali szekrény befejezése, szennyestartó eszkábálása a fürdőbe, az előszoba bútorozása (fogas, cipőtároló), a házzal örökölt étkezőbútor felújítása, kanapévásárlás… Ez van, másra kellett az idő, pénz, szépen, lassan majd alakul.

A lehetőségekhez képest azért igyekszem csinosítani a házat, néha a legváratlanabb helyeken találok szép dolgokat. Például, mikor az óvodai évzáró előtt negyed órával bicikliztem be lihegve a virágboltos udvarára, csokrokért az óvó néniknek, és míg a tulajdonost próbáltam nagyobb sebességre bírni -még mindig nem szoktam meg, hogy itt az emberek lassabban élnek, mint mi annak idején Budapesten- megláttam a polcon egy zöld kerámia házi áldást. Másnap vissza is mentem, és megvettem egy ugyanolyan stílusú szenteltvíz tartóval együtt. Utóbbival még nem tudom, mit kezdek, de valamiért kellett. Pár hét múlva Budapestre mentünk Marcival cipőt csináltatni, majd mivel jó fiú volt, és megígértem, bevittem egy bevásárlóközpontba fagyizni. És mit látok? Egy garázsvásárt! Aranybánya! Bár mondjuk, jobban élveztem volna, ha nincs velem Marci, vagy ha nem lettek volna kirakva kinderfigurák, kisautók, ilyen-olyan pulyahülyítők vödörszámra. No, elég az hozzá, hogy néhány száz forintért jó néhány dísztányért vettem (meg kisautókat is persze), köztük olyanokat, amik mintha a házi áldáshoz lettek volna tervezve, szépen mutatnak együtt a konyhában.

A többi tányér az addig üres tálasra (ikeás egyébként) került a nappali étkező részébe. A kávédaráló működik, az uramtól kaptam két éve, a mozsár sem mai darab, a nagymamájáé volt. Az alsó sor középső tányérja pedig azért érdekes- nekünk legalábbis- mert a rajta látható templomban esküdtünk. Emléktábla még nincs kirakva...

Magyarszombatfán is vettem egy köcsögöt -fakanáltartónak használom- és egy tálat, gyümölcs, pogácsa stb. kínálására.

Nagyon szép, egyszerű, mindennapi használati tárgyakat, tányérokat, bögréket, sütő-főzőedényeket stb. készít a fazekas, vissza is fogok térni még, mert az uram azt ígérte, ha kicsit egyenesbe jövünk (ha-ha) kapok egy reggeliző készletet, ami remekül illik majd a teraszunkra - mármint ha készen lesz.

Volt nekem egy pótnagymamám, Ilonka néni, akitől örököltem néhány szépséget, és amik lassan megtalálják helyüket a házban is. Érdekes, hogy fiatalabb koromban el nem tudtam volna képzelni porcelántárgyakat a lakásomban, most meg már odáig süllyedtem, hogy nippeket is kirakok, méghozzá a fürdőbe, majd mutatom, ha készen lesz (ha így haladunk jó sokára…). Ilonka néni porcelánjai pedig a konyhában kaptak helyet.

Ilyen most a konyha jobb sarka, ha a rendetlenséget átpakolom a nem látható bal sarkába.