2013. július 25., csütörtök

És boldogan csiszolt, amíg...


Ezen a héten nyaralok. Közben pedig, ahogy Marci fiam mondaná, házat építek.
Fiókám a nagymamai gondoskodást élvezi, az uram pedig dolgozik, immár a közeli Városban.

A nyaralás úgy történik, hogy reggel elintegetem az uramat, kávézok, aztán csiszolom a falat.
Az uram szerint nincs még egy ember (asszony) aki úgy tud csiszolni, mint én, ezért bízta rám ezt a kényes feladatot. Meg kell hagyni, tud hízelegni.
Mikor már nagyon elegem van, egy bögre kávéval, egy zacskó lidl-s piskótával, mert tudok élni, kiülök a teraszra, és a nyolcvanas évek elejéről származó IPM magazinokat lapozgatok, melyek örökségünk részei természetesen.
Aztán visszamegyek csiszolni, és már nem is szeretem annyira az uram precízségét. Kora délutánig csiszolok, majd ebédet készítek, ami komolyabb főző és sütőalkalmatosság híján roppant változatos: tészta tejföllel, sajttal, vagy valamilyen üveges szósszal.
Ebéd után tovább csiszolok, és már magam se hiszem, hogy ennyi csiszolnivaló lehet egy házon. A hajam, mint egy bukósisak veszi körül a fejemet, a kezem pedig már olyan száraz, hogy akár használhatnám smirgli helyett.
Estefelé megérkezik életem párja, és hoz két doboz hideg citromos sört. Rávetem magam (a sörre, mert ennyi csiszolás után már csúnya dolgokat gondolok az uramról). Miután elmeséltük, hogy telt a napunk (az én mondókám rövid: csiszoltam), bemegyünk a házba, én tovább csiszolok, az uram pedig glettel, hogy másnap is legyen mit csiszolnom.

De végre készen van. Mától ablakot festek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése