2013. május 30., csütörtök

Burkolás első felvonás

Múlt héten burkolók egész hada várta térdelőrajtban a járólapjainkat, de hiába. A kamion időben megérkezett, ám a speciális olasz logika szerint a mennyiség stimmelt, a szín viszont nem, és természetesen a mi lapjaink is Itália földjén maradtak. Remélem júniusban több szerencsével járunk. Mindenesetre már csak a burkolás és az ajtók választanak el minket attól az állapottól, amihez a szakemberek segítségével idén eljutni akartunk.

Hétvégén átlag húszpercenként mentem be a félig (se) kész fürdőbe gyönyörködni. Már nem betonon álldogáltam! A falon Zalakerámia, a padlón Grespania lapok, a kád egyelőre ytong burkolatban, és nem lesz a falon sem minta, sem díszcsík. Az lesz benne az attrakció, hogy nem lesz benne attrakció. A fejemben kicsit másként festett, de minél többet nézem, annál jobban szeretem.



A kamra a nemzetköziség jegyében nagyon olcsó és szép és jó lengyel lapokat kapott, és tökéletes lett. Külön dicséret jár az uramnak, aki kitalálta, hogy burkoltassuk le a lépcsőt is. Remek ötlet volt, nemcsak praktikus, de a beton után kész öröm takarítani.




Hétvégén le akartuk csiszolni, festeni és beszerelni ide a polcrendszert, ám kiderült, csak a szarka akart sokat. Naivan nem számoltunk azzal, hogy a sok év óta száradó, kezeletlen fa issza a festéket, akár a szivacs. Így aztán a vártnál jóval lassabban haladtunk, a maradék elemek az alagsorban várnak új arcukra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése