In memoriam

7 évet töltött velünk. Ifjú korában sem volt éppenséggel nagyvérűnek nevezhető, de ő volt az egyetlen, aki színvilágát illetően passzolt hozzánk, és még meg is tudtuk fizetni. Inkább nem használtuk, mint igen, aztán tavalyelőtt nyáron annyit mondott: krrrccccs, és az örök mikrohullámú mezőkre távozott. Még pár nap, és az azóta lomos szekrénykeként használt porhüvelyét begyűjti az önkormányzat, de emlékezzünk rá, miért is őrizgettük ezidáig.

Valamikor réges-régen 2010 augusztusának elején megszólalt a csengőnk. Gyermekünk éppen nem aludt, a csengőt nyomó szerencséjére, különben az akkori jókedvemben biztosan átharapom a torkát. Mikor Marci hazatalált, egy hétig anyukám volt vele, mert még dolgoztam. Aztán hazautazott, én pedig teljesen felkészületlenül egyedül maradtam egy hasfájós csecsemővel. Nos, ezekben a napokban szólalt meg a csengő, karomban az ordító, tekergő Marcival ajtót nyitok: mosolygós hölgy lép be, a Gyermekjóléti Szolgálattól jött ellenőrizni, hogyan funkcionál az új család.

Kivételesen nem pizsamában voltam, és nem volt nagy kupi sem, de a környezet láthatóan nem is érdekelte. Felajánlottam, nézze meg a gyerekszobát (két nap alatt vettünk meg minden babaholmit, a kórházban fejeztem be a gobelint, büszke voltam rá, na!) de kedvesen visszautasította, neki láthatóan mindegy volt, hogy asztalfiókban alszik-e a gyerekünk, vagy az ágy alatt…

Letelepedett inkább a konyhában, és elkezdte kitölteni a papírjait. Nem emlékszem mindenre, csak a kedvenc kérdéseimre:

-  Térjünk át az autóra. Van autójuk?

-  Igen.

-  Hány éves?

-  Tíz. Mondjam a típusát?

-  Áh, az nem fontos.

Aha. Tehát teljesen mindegy, hogy egy tíz éves Suzukink vagy  Lexusunk van. (sajnos, nincs Lexusunk J)

- Akkor most nézzük, milyen háztartási eszközökkel rendelkeznek: úgy látom van számítógép, mikrohullámú sütő….  itt folytatnám a sort, hogy van ám mosógépünk, és… de ő félbeszakít, ennyi elég is. Bakker, ezek szerint ha van számítógéped és mikród, nyert ügyed van a Szolgálatnál.

Szóval, miután ilyenformán fény derült a mikró kiemelt fontosságára, pár nappal később beadta a kulcsot. Persze nem mertük kidobni, mert mi lesz, ha újra ellenőriznek (egy hónapig tart a gondozási idő) és nem lesz mikrónk! Erősen reméltük, hogy a működését a későbbiekben sem kell demonstrálnunk, ugyanis ahogy azt korábban elterveztük, nem fogunk újat venni, mert nincs rá szükségünk.

Aztán szülőségre alkalmasnak találtattunk, a mikró mégis maradt. A lomtalanításkor nem akartuk kidobni, ne legyen belőle máshol szemét, de most eljött az idő. A önkormányzat gyűjtést szervez, elektromos eszközök, elemek, fáradt olaj, stb számára, így pedig, gondolom, és remélem, nem csak a szomszéd erdőszélig fog tartani a szállítás.

Tehát szombaton felszabadul egy sarok a konyhában, ahová mindenféle csodás dolgokat tervezek. De erről majd legközelebb.