Kézzel-lábbal

Mindig olyan misztikus volt számomra, amikor szájjal, lábbal író/festő emberekről hallottam, nehéz volt elképzelni, hogyan képes például a láb átvenni a kéz szerepét. Most magam is láthatom, hogy megy ez:

De nem ez a jellemző, az ösztönösen lábbal próbálkozás után azért többnyire eszébe jut, hogy van neki másik keze is:

Sokat ügyesedett Marci az utóbbi időben, jó döntés volt, hogy pár hónapja két alkalomra növeltük a heti Dévény-dózist. Egyre ügyesebben mászik, gyakran magától, emlékeztetés nélkül is négykézláb indul el. Sokszor áll fel  a bútorok mellett, résen kell lennem, mert átprogramozta már a mosó és mosogatógépeket, utóbbit együtt szoktuk kipakolni, időnként pedig, ha nem vagyok elég gyors, ő teszi meg egyedül. Nagy vágya a tűzhely kapcsolgatása, ezzel átlag tíz percenként próbálkozik, a Vekerdy-féle „Nem ezt nem!” felszólításra odébb somfordál, aztán pár perc múlva újra megjelenik, hátha most már szabad.

A szekrényeken levő gyerekzár már nem fog ki rajta, villámgyorsan kipakol, a ruhákat már nem is hajtogatom össze, teljesen felesleges lenne…

Mindezeken felbuzdulva újrakezdtük a járás tanulását, kapott egy taligát, amin szállíthatná az állatkertet, de inkább felborítja és pörgeti a kerekeit. Majd minden nap megyünk edzeni a lépcsőházba, nagyon élvezi ahogy visszhangzik, kurjongat is hatalmasakat. Az aktuális TSMT gyakorlatsorban van akadályon átmászás és lépcsőre való fellépés váltott lábbal. Egy-két ügyetelenebb próbálkozás után már pikk-pakk mászik fel a lépcsőn – főleg, ha a telefonom várja odafenn – és ha fogom a vállát a lépegetés is egész jól megy.

Egyébként Andi azt tanácsolta, ne a kezénél fogva vezetgessük a járni tanuló gyereket (persze egészséges gyereket meg sehogy se vezetgessünk) hanem inkább a vállánál, derekánál tartva segítsük. Ő a nyakánál tartja valahogy, de ehhez én nem vagyok elég bátor.

A mozgásfejlődésével párhuzamosan mentálisan is nagyot lépett előre, vannak már újabb szavacskái, szókezdeményei. Ha véletlenül nem a szerelmetes „Gyerekdalok” dvd egyik dalát találom énekelni, felháborodva tiltakozik, majd széles mosollyal nyugtázza, amikor váltok. Nagyon érdekes nekem ez a ragaszkodás, mert a dalos-mondókás lemezt továbbra is csak a Dévény tornák alkalmával látja, ezek szerint nem kötődnek hozzá rossz élmények.  Búcsúzáskor integet, puszit dob, ismerősöknek, idegeneknek, kutyáknak és galamboknak válogatás nélkül.

Kiderült, hogy humorérzéke is van a kölöknek. Tegnap többször közölte a pelenkára mutogatva, hogy „kaka”. Szagok híján gondoltam, hogy vaklárma, de mindannyiszor engedelmesen megnéztem, majd: Irgumburgum, jól becsaptál, te zsivány! Ő pedig majd megszakadt, úgy kacagott.

Egyébként csak hogy érezzük a státuszunkat, ma az állatos kártyáit nézegetve az alábbi mantrát motyogta: apa, anya, kaka, apa, anya, kaka…

Persze tudom, hogy a fentiek nem tűnnek valami nagy számnak azok szemében, akiknek könyv szerint fejlődik a gyerekük. Nekem se jutna eszembe ilyenekről írni, ha nem Marciról lenne szó. Úgy érzem, most nagyon jó úton járunk. Csak kicsit lassabban.