Apróságok

Másoknak talán azok, de nekünk rengeteget jelentenek. Az utóbbi pár napban látványosan javult Marci mozgása. Még mindig csak ácsorog (november óta), de már egyszer-kétszer felállt sima felület (pl. földigablak) mellett is, ahol nem tudta jobb kézzel kapaszkodva felhúzni magát. Gyakran látom, hogy játék közben, el-elindul a bal keze is, nemigen manipulál ugyan vele, de egyre többször használja, mint támasztót, és ritkán tartja görcsösen öklözve. Állás közben nem támaszkodik már a hasával, mellkasával, és két-három lépést megtesz a fal mellett oldalazva is.

Időről-időre elkeseredek, mikor látom, hogy milyen aprócska, és mennyire fejletlen a hasonló korú gyerekekhez képest. Pedig megszokhattam volna, hogy ő mindent később csinál, és minden lépést hosszas rákészülés és gyakorlás előz meg. Ez nemcsak a nagymozgásokat érinti, például sokáig nem mosolygott, gőgicsélés helyett inkább kiáltozott, nem vett semmit a szájába, nem utánozott, stb. Aztán később, igaz, rásegítéssel, de minden beindult.

Nem is tudom, hány ezerszer énekeltem neki a Csip-csip csókát (és egy csomó más dalt, mondókát, mutogatással kísérve), próbáltam bevonni, de mindig elfordult, elhúzta a kezét. Aztán tegnap egyszercsak odacsúszkált mellém, a kezemre tette a kis kezét, mozgatta fel-le, majd szélesen mosolyogva hesegette a végén a tyúkokat. És azóta is. Érdekesek ezek a pontok. Mintha hírtelen ledőlne egy fal.

Más területen pedig folyamatos, szépívű fejlődés látható, ilyen pl. a motorozás. Még ősz végén vettünk neki egy kismotort, a váltott végtagú mozgás és a kapaszkodás gyakorlására. Mostanra már egészen biztosan motorozik, és soha nem próbálta páros lábbal lökni magát, csak szépen váltva. Ha elfelejti bal kézzel megfogni a kormányt, kérésre megteszi (aki látott már hemis kisgyereket, tudja, hogy ez mekkora dolog!), akadályt kikerül, tolat, megfordul. Az apja pedig hízik a büszkeségtől, és esténként motor alkatrészek felismerését tanítgatja a fiának, mert azt sosem lehet elég korán elkezdeni.