2012. november 12., hétfő

Se tévé, se internet, hát hogy éltek ti?


A kérdést tesóm tette fel nevetve, mikor egy napra kölcsönkérték a lakásunkat, és kiderült, hogy emberem magával vitte a céges juttatásként kapott mobilnetet, információ-gyűjtés céljából a szakdolgozatához. Eme dolgozatot egyébiránt ő írja főleg, és csak egy egészen kicsit én.

A tévénk nemléte már több kedélyt felborzolt az évek folyamán. Sosem felejtem el pl. apósom anyámborogass tekintetét. Anyukám azt gondolta, biztos nincs rá pénzünk (mondjuk akkoriban nem is volt) ezért karácsonyra akart minket meglepni vele, még szerencse, hogy tesóm beavatott, így idejében le tudtuk róla beszélni. Vagy az egyszer becsengető jóember, akit az egész házat ellátó szolgáltató küldött megkérdezni, hogy mi miért nem, pedig olyan remek ajánlatuk lenne számunkra. Azt a döbbenetet, aztán a megkönnyebbülést, hogy legalább net van, mégsem élnek ezek barlangban.
Kedvencem azonban a rókás úriember volt, aki a lakáshitelünket hivatott intézni, őneki egyenesen forogni kezdett a szeme, úgy próbált meggyőzni minket arról, hogy az új életünk igenis megkíván egy szupermenő egész falat betöltő példányt, és szerinte ezért több kölcsönt kellene felvennünk, mint amennyit szeretnénk.

Pedig remekül meg lehet lenni nélküle, már hét éve gyakoroljuk. Emberem döntése volt, hogy ne legyen, nekem eleinte hiányzott, szerettem háttértévézni, ma viszont már örülök, hogy nincs. Ha hosszabb ideig tévés helyen tartózkodom, bekapcsolom a lakberendezős-kertes csatornát, az most nagyon aktuális, aztán nem is olyan sokára meg kikapcsolom, mert kiborít, hogy negyedóránként kapok tíz perc reklámot az arcomba.

Szegény ügynök borzasztóan csalódott lehetett, mert továbbra sem szeretnénk tévét venni, sőt Brazíliába sem fogunk utazni, pedig ez utóbbi látens igényünket is bőszen próbálta beleverni abba a kemény fejünkbe. Nem akarta elhinni, hogy nekünk egyik sem hiányzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése