Ifjan, mikor még ráértünk,
hétvégente gyakran motorra ültünk és jártuk az országot, nemcsak a honismeret
kedvéért, hanem hogy megtaláljuk azt a helyet, amit majdan otthonunknak
nevezhetünk. Ekkor még nem voltak komolyabb preferenciáink, az számított csupán,
mennyire ejt rabul egy táj, egy település hangulata. Az Alpokaljára és a
Balaton-felvidékre jártunk leggyakrabban, a tornácos balatoni parasztházakba
mindketten beleszerettünk, el is határoztuk, hogy mi is ilyet fogunk építeni. Mikor
Marci hazatalált, az építkezés egy időre lekerült a napirendről. Aztán gyorsan
előkerült újfent, mert egyre inkább éreztük, hogy a lakás bizony nem lett
nagyobb, Budapest pedig hm, hm, most már nagyon nem nekünk való.
2011 nyarán kezdtük újra a
keresést, de már más szempontok szerint: legyen a közelben egy város, ahol
egyrészt van Marci számára megfelelő fejlesztés, másrészt munkalehetőség is, hogy megkeressük rá a pénzt. Az is fontossá vált, hogy elérhető távolságban
legyenek olyan óvodák, iskolák, ahol kezelni tudják azt, hogy fiókánk több szempontból
sem átlagos gyerek.
Meg is találtuk a Várost, ott
beültük egy kávézóba, és megkérdeztük a pincérlányt, hol jó lakni a környéken.
Saját faluját ajánlotta, arra indultunk hát el. Azután körbemotoroztunk a
környékbeli falvakon, beszélgettünk az ott lakókkal. A tapasztaltakról pedig
gondosan listát vezettünk, felírtuk, melyik miért szimpatikus, miért nem,
milyen a táj, az utcakép, a tömegközlekedés, a hangulat, a házak, porták
állapota, mennyire élő a település.
Közben vadul terveztük a
házunkat, sok-sok órát szántunk az életünkből a milliméterpapírra való
rajzolgatásra. Egyik januári éjjelen úgy hajnali egy óra tájban, megkérdeztem
az uramat, nem érzi-e furának, hogy éppen az ötödik házat tervezzük egy nem
létező telekre. Szerintem tök feleslegesen dolgozunk, mi erről a véleménye? Az,
hogy szerinte nem veszem elég komolyan…
A Gondviselés is dolgozott
csendesen, mert még ebben a hónapban kiderült, hogy emberem vállalata
megvásárol egy céget, na hol? És vajon ki fogja az integrációt koordinálni? Úgy
bizony, az én uram hetente háromszor elgurult
a Városba, aztán további falvakban nézett körül, és elkezdte finoman szervezni,
hogy a lakóhelyváltás ne jelentsen egyben munkahelyváltást is.
Aztán egyre többször tértünk
vissza egy településhez, és egyre inkább éreztük, hogy megvan a hely, itt
szeretnénk élni.
Tavasz volt éppen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése