Minden 2012. március 22-én a délutáni órákban kezdődött…
Vajon mit gondol az ember lánya, ha mindeddig angyali szelídségű, rendkívül békés természetű gyermeke egyszeribe zokon veszi, ha mondjuk pelenkacserére, fogmosásra, horribile dictu alvásra kerül a sor. Nemtetszését pedig felsőtest hátrafeszítéssel, keserves jajveszékeléssel, és élénk rúgkapálással jelzi.
Szóval mit gondol? Hát iszonyúan örül, mert a poronty MINDKÉT lábával EGYSZERRE toporzékol! Bizony!
Fogalmam sincs, hogyan leszek képes rávenni Marcit, hogy végigcsinálja a pénteken kapott új TSMT gyakorlatsort. Talán ha hírtelen nőne még két karom, versenyképes lennék. Bár kétlem, mert tegnap az uram is itthon volt, segített, mégis alulmaradtunk. Gyermekünk ugyanis vagy rongybabát játszott, összecsuklott, és egyszerűen lefeküdt a földre, vagy teljes erejéből ugrált. Ez utóbbinak voltaképpen nagyon örülök, egy spasztikus izomzatú gyereknél a spontán rugózás/ugrálás nagy mérföldkőnek számít. Ha pedig magam felé fordítottam, hogy most aztán húdenagyonleteremtem, az összes frissiben kibújt fogával nevetett a képembe. Ilyenkor muszáj megzabálni.
Ma Dévény tornán is nagyon ellenállt, de Andi szerint legalább ennél nem lesz rosszabb. Szkeptikus vagyok, de legyen igaza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése