Van egy határidős munkám, és mivel rosszul osztottam be az időmet, már napok óta éjszakázom.
Marci pedig nagy örömömre felfedezte, hogy ha ledugja a torkán az ujját, akkor tutira ráfigyelek. Először azt hittem, a torka fáj, és ez akkor még így is volt, kapott is egy-egy sricc Tantum Verdé-t. Ma délután viszont amint leültem a géphez, az egész kis ököl bekerült a szájba, tudván, hogy akkor odamegyek, és figyelemelterelés (= játék) következik. Ez remekül működik, önhánytatás elfelejtve, egészen addig amíg el nem indulok újra a gép felé. A kis rafkós. És nem használ semmi, pedig még a szekrényt is felajánlom kipakolás céljára. A nagy kék szemekből kiolvashatom: Rendben anya, kipakolok, ha annyira szeretnéd, de csak veled.
Anyukám élénken emlékszik egy kislányra, aki a hetvenes évek végén előszeretettel alkalmazta a fenti trükköt. Volt, hogy a kiságyat is összehányta a nagy igyekezettől.
Jól van, fiam, hát legyen. Inkább nem próbálom ki, van-e elég merszed végigrókázni a nappalit. Az az érzésem, ma is hosszú éjszaka elé nézek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése