Sosem gondoltam volna, hogy a hemiparesisnek lehet előnye is. Pedig bizonyám, van neki. Létezik vajon olyan szerencsés, akinek a tizenpár hónapos gyereke zokszó nélkül tűri az orrszívózást? Mert én egy beképzelt pillanatomban, még tavaly télen azt gondoltam, Marcus biza ilyen lesz. Méghozzá azért, mert szuperanyuja van, aki zseniálisan először távol kapcsolja be a porszívót, lassan közeledik vele, hagyja megfogdosni a szerkentyűt és még saját magán is megmutatja, mekkora királyság az orrszívás. Erre természetesen a többi ostobaanyu nem jön rá, ezért az ő gyerekük bőg. No ez működött is. Egy darabig.
Mostanában ott tartunk, hogy Manót rettentően érdekli mind az orrszívó, mind a porszívó, egészen addig, amíg el nem kezdenek összedolgozni. Akkor aztán kitör a háború fejdobálással, rugdosással, sírással fűszerezve.
Egyik kezemben az orrszívó, nem nehéz kiszámolni, hogy egy kezem marad, amivel le kell fognom egy hadonászó karocskát és egy fejecskét. A lábacskák szabadon dolgozhatnak, így kijár nekem néhány hasba rúgás. Sajnos a hemis kezével még csak erőtlen tiltakozásra futja, de már megígértem neki, hogy bal kézzel leveheti a szemüvegemet, megtépheti a hajamat. Megyek, és gyorsan megígérem, hogy bal kézzel az orromat is kiporszívózhatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése