2017. január 18., szerda

Új tető(k)

Ha precíz akarok lenni, csupán a héjazat cseréjét ejtettük meg tavaly február - márciusban, a nettó két hetes munka majd' egy hónapig tartott, vagy a rossz idő, vagy az anyagszállítás nehézségei okán.

Először a melléképület kapott új tetőt. Eredetileg onduline lemez borította, ronda is volt, be is ázott, és egyik tényen sem segített, hogy a réseket az uram purhabbal próbálta betömködni. Három év purhabozás után úgy döntött, keres egy profibb megoldást a hosszú házra - én csak így hívom, hisz a maga cirka nyolcvan négyzetméterével nem kicsi, szoktuk is mondani azért haladunk ilyen szélsebesen mert voltaképpen két házat újítunk.



Nem is írtam, hogy még 2014-ben a térkövezés után a hosszú ház is megújult. A vakolatlan fal egy helyen egy Nivával való hevesebb találkozás nyomát őrizte, és az ajtók is réges-régen megértek már a cserére. A falat kijavíttattuk, bevakoltattuk, színezve még nincs, majd a házzal együtt. A régi ajtók helyett először az uram akart újakat készíteni, majd belátta, hogy szabadidő és megfelelő szerszámok híján nagyjából mostanában lenne készen, ezért inkább rábízta egy lakatosra. Megvásárolt anyag nem ment kárba, lett belőle rózsafuttató, kapu a hátsó kerítésre, asztal a teraszra, satupad...

Előtte

Utána


Visszatérve a tetőre, a melléképület megvált az onduline lemeztől, helyette  cserepes lemezt kapott. Jellemző erre az időszakra, hogy akkoriban az álmaimban többször szerepelt egy Mr. Lindab nevű sétapálcás úr. Mr. Terrán nem, de az nem is hangzik olyan jól. Az onduline veszélyes hulladék, nem könnyű tőle megszabadulni, illetve könnyű, csak drága. Volt, aki nem problémázna a helyünkben, inkább elégetné (???), volt aki azt javasolta, ássuk el - mondtam, az ő telkén minden további nélkül, már hozom is az ásót. Ennyi ondoline legális megsemmisítése több százezer forintba kerül, így még egy darabig nézegetni fogjuk a hátsó kertben.
De legalább már eltakarja a kerítés, ami 2015 őszén készült el, nagyrészt az uram keze munkája, meg kicsit az enyém, a festés legalábbis.
 



Kora nyári udvar

A nagy házról levettük a barna Bramac cserepet, alatta műbőrt találtunk, komolyan, szerintem a régi Ikarusz-ülések ugyanebből az anyagból készültek. Az üléshuzat alatt jó sűrűn be volt deszkázva, így gyakorlatilag teljes párazárást értek el a tetőtérben, ami nem is probléma, amíg nem szigeteled és fűtöd.

Mi mindkettőt szeretnénk majd, ezért megváltunk a műbőrtől, deszkázástól, aztán az ácsok páraáteresztő fóliát tettek fel, és újralécezték, avagy lecezték, ahogy errefelé mondják.




A Szembe Bt napokig fűrészelte a régi tetőt, mostanában fűtünk vele

Attól féltem, a leszedett cserép örökkön örökké a ház előtt fog díszelegni, ugyan ki vesz meg ilyesmit, főleg ilyen sokat, ehhez képest az uram egy hét alatt eladta valamennyit.



Következett a csatornázás. Bontáskor két kukányi csuriz fészket (veréb egyébként, imádom az itteni tájszavakat, fogadjunk nem találjátok ki, mi az a tökös kukac például? )

Az új csatorna nem színes, mert egyrészt jobban tetszett a horganyzott, másrészt az uram jobban hisz a tartósságában mint a festett alumíniuméban. Szerettünk volna rá csatornadíszeket, a tetődísz gondolata is megfordult a fejünkben, aztán el is múlt, maradjon csak ilyen egyszerű, majd a vakolatot cifrázzuk.





A régi tető le volt kontyolva, ezt kiegyenesíttettük, ezzel és az új hódfark betoncseréppel egészen más, szerintünk sokkal barátságosabb külseje lett a háznak.

Kert felől

Utca felől

A tető projektből már "csak" a szigetelés van hátra, az ereszalja befejezése, leszedni a tetőtér lambériáit, gipszkartonozni, előtte az egészet kipakolni, aztán még a terasz tetejét is ki kellene cserélni...jó kis móka lesz!

4 megjegyzés:

  1. Sokat dolgoztatok, megérte. Csuriz? Nem csak csuri? De rég hallottam ezt a szót. Valamikor gyermekkoromban, de hol? Mikor ide kerülte, pár év után én is gyűjteni kezdtem a tájszavakat. A hosszú ház régen lakóépület volt, ami elé építkeztek? Én, ha járom a falut a kutyával régi csatornadíszekre lesek, alig találni, kicserélték őket szebbre. Én a használható, s főleg patinás régi dolgokat mindig sajnálom, ha elprédálják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csuri,csuriz, mindkettőt hallottam már. A hosszú ház kb. tíz évvel a nagyház után épült, eleve melléképületnek, vicces, hogy csak a garázs akkora, mint a régi lakásunk. Gondoltunk arra, hogy készíttetünk csatornadíszeket (konfekció formában nem volt választék), de olyan sokba került volna, hogy inkább lemondtunk róla és maradt a készen kapható.

      Törlés
  2. Tökös kukac? Hát elképzelni elképzeltem :) :)
    Gyönyörű a házatok és környéke, gratulálok!
    Egyébként a cégünk idén kezdi az Onduline forgalmazását. :)
    Popianyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabad a gazda? Cserebogár lárva.
      Biztosan lehet O-ból is jó minőségűt kapni, csak nekünk volt pechünk :)

      Törlés