Sok könyvünk van, tárolóhelyünk kevés, szekrénysort nem szeretnénk, ez volt a kiindulás.
Az éppen hordott ruháink az egyik emeleti kupis szobában az előző lakóktól örökölt szekrényben szoronganak, a többi holmi dobozokban. Már előre félek, mert valamelyik gyerek mindig éppen kinövi az aktuális méretet, és keresni kell az újabb ruhákat, melyeket valaha precízen bedobzoltam, feliratoztam, csak éppen azóta a dobozokat nem is tudom hányszor pakoltuk ide-oda, bele-beletúrtunk valamiért, nem ott vannak, ahol hagytam, jaj. Álmom egy gardrob, ahol rend van, na, majd egyszer, előtte még pakolászunk párszor szobáról-szobára, mikor majd szigeteljük a tetőteret.
A régi nappalinkba az urammal építettünk gipszkartonból könyvespolcot, alatta zárt szekrényekkel. Jó ég, mennyit szenvedtünk vele! Nem volt autónk, kölcsönkaptuk anyósom Samaráját, a gipszkartont azzal terveztük elhozni. Meg is vettük lelkesen az összes lapot, de már három alatt recsegni kezdett a tetőcsomagtartó, órákig ácsorogtam a parkolóban, míg az uram több fordulóval hazavitte valamennyit. Mondjuk még mindig jobb, mint amikor éppen Samara sem volt, és hátizsákban cipeltük haza a bútorlapot villamossal... Lassan haladtunk, én éppen akkor kezdtem a phd után dolgozni, munka mellett mindketten főiskolára jártunk, otthon mindent, de mindent gipszpor borított, ezer-valahány csavart húztam be kézzel, nem volt ágyunk, szekrényünk, nem sírom vissza azt az időszakot, de jó nosztalgiázni a régi képekkel.
A kész polcrendszert azonban nagyon szerettük, ezért a házban is hasonlót terveztünk de már nem gipszkartonból, hanem ytongból, és nem mi építettük fel, hanem a kőművesek. El is készültek a falak, amit az uram ferdének látott, kijavíttatta, aztán a polctartó konzolokat is berakták. Polcok csak 2014 nyarán lettek, rétegelt lemezből vágattuk, az elejére az uram díszlécet tett, majd lefestette.
Nem végleges megoldásnak szántuk, de reméltük, kibír néhány évet. A polcok behelyezésekor nagyot néztünk, mert a könyvespolcunk úgy nézett ki, mintha Hundertwasser tervezte volna, sehol egy egyenes. Az uram végül gumitappancsok segítségével nagyjából vízszintbe hozta, de nem tudott megbékélni vele, bántotta a szemét. Mondjuk, szerintem ő látta egyedül, de mindegy.
Ősszel, mivel az ablakcsere után úgyis rendbe kellett hozni a falakat, és újra kellett festeni, úgy döntöttünk, kijavíttatjuk a szekrényt is. Aztán újraterveztünk, és inkább lebontottuk az egészet, aztán pedig épült egy új, immáron egyenes, gipszkartonból. A különbség, hogy most nem mi építettük, hanem olyasvalaki, aki ért hozzá. Még nincs teljesen készen, de már megrendeltük az ajtókat, a polcokat, festeni is kell még...szép lesz ám!
Azt azért megmutatom, hogy nézett ki a nappalink karácsony előtt két héttel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése