Lackó első

Újra éltem azt a délelőttöt. Reggel nyolcra mentem a kórházba, mire megkaptam a kísérőruhát - vagy hogy hívják azt a roppant kényelmetlen és meleg műanyag szerelést - már burkot is repesztettek. Teltek az órák, kísértem mosdóba, hallgattam a jajgatását, fogtam a kezét, töröltem a homlokát, és elképedve néztem mennyire távol jár mindenkitől. 

Fél tizenkettőkor csusszant a világra az én kicsi lila csomagom.

Egy éve már, hogy két fiam van. Minden nap hálát adok értük.

Kicsi mazsolám elég nyűgös volt, bújnak a rágófogai, estére mire az uram hazaért és ünnepelni tudtunk, inkább már csak aludt volna. Megkíséreltük felvidítani a tortával, ám az csak Marcit hozta lázba, ő egyébként egész nap transzban volt, emésztgette, hogy Lackónak van a szülinapja, ergo ő fog tortát és ajándékot kapni, na ez nem könnyű egy ilyen téren még tapasztalatlan nagytesónak. 

- Tudom, hogy igazából Lackónak van a szülinapja, de légy szíves, anya, mondd nekem is, hogy boldog szülinapot!

Eddigi tortakészítő pályafutásom legszebbik példányát, egy tojásmentes feketeerdő tortát sütöttem, erre tényleg azt mondom, szép is volt, meg jó is volt, hát kezdek belejönni. 

Az ünnepelt nagyjából végigbőgte a partit, és ilyen arckifejezéssel jelezte, mennyire elege van már mindenből. 

A torta láttán aztán csak kipréselt magából egy mosolyt -mondtam, hogy életem eddigi legszebb tortáját sikerült összehoznom-  aztán nyakig csokimámorban tátogott, mint aki érzi, ez a bőség nem fog naponta előfordulni.

Az uram szerint nem is igazi paraszt, aki nem bicskával vágja a tortát...

Marci az ajándék duplo vonatra is lecsapott, akár egy kis szőke héja, Lakó a bontásban még részt vehetett, de aztán esélye sem volt. 

Azt hiszem, be kellene iratkoznom egy érveléstechnikai tréningre, mert hosszú prédikációm után, miszerint nem helyes totálisan kisajátítani a testvére ajándékát, Marci ártatlan szemekkel, türelmesen simogatta meg a karomat:

- Jól van, majd odaadom Lackónak, ha meguntam. De még nem untam meg.

Mégis valahogy olyan kedvesen, bájosan sajátította ki testvére ajándékát, hogy csak kacagni tudtunk. Nyilván nem lett volna vicces, ha Lackó ordítva követeli jogos tulajdonát, ám ő sokkal izgalmasabbnak talált egy nemrégiben megszerzett cipőfűzőt, aztán pedig megelégedett a legokutyával, és egyéves szókincsének egynegyedét felhasználva lelkesen ugatott neki.

Na nézzük, Lackó mi maradt neked: egy cipőfűző, egy darab papír...

A kisvonat pedig boldogan elzakatolt...

Éltessen az Isten, drága kisfiam!